Értékelések (117)

2024. 01. 12.
Nehéz dolog a színészet.
Nincs is benne sok. Egy ízléstelenül tetovált, Kevin McCallister fizikumú főhős előadja a Die Hard 1-et. Mentségére szolgáljon, hogy a rosszak sincsenek a helyzet magaslatán. A rendőrök meg szimpla kellékek. A jelenetek annyira olcsók, hogy az ingyen fogható televíziócsatornáknak semmit sem kell kivágni a filmből, hogy leadhassák az esti mese után. A jelenetek egymásutániságával nagy problémák vannak. Hol volt a rendező?

55 Magellan  (2017)

2024. 01. 07.
Remek a sztori.
Eltekintve az alacsony költségvetéstől és az itt-ott 70-es, 80-as évek látványtechnikai megoldásaitól, a film rendben van. Szerintem van olyan jó, mint az Interstellar története. Ha demónak fogjuk fel, annak vállalható. Nem unalmas, jól össze van rakva. Kissé idegesítő, hogy túlzott méretű léptékek is akadnak, ám akkor a film nyúlna túl hosszúra. A kevés pénz mindenütt rányomja a bélyegét az alkotásra. A rendező kihozott mindent a kevésből. Ennek ellenére ajánlom.

50 Kráter  (2022)

2024. 01. 02.
Egyszer fent, többször lent.
Szegény néző (akár felnőtt, akár gyermek) próbálja meg egyszerre befogadni a halált, a gyermeki vidámságot, a kalandot, az űr élményét, az „időutazást”, a távolságot, az elmúlást, a merengést, a sopánkodást. És akkor ott lenne még a „történet” feldolgozása. Bújtatott Xanax reklám. Akár jó is lehetett volna. Gyermeki fejjel is ugyanerre jutottam.
2023. 12. 31.
„A bulinak vége”. – És még Új-Zélandon is forgatták. Peter Jackson szelleme lengi körül. Hé, Stanley! Bejött a liftes jelenet? – kérdezné a rendező a lelke mélyén. Volt itt minden, ami már volt. Ez nem baj. A készítők odatették magukat, ami a praktikus effekteket illeti. A sztori harmatgyenge, de minden más ott van a szeren. Sajna kohó helyett mindössze szecskázó jutott. Kevés, mint egy tál leves. De ez nem a T2. Összességében jó volt.

42 Bokeh  (2017)

2023. 12. 30.
Ez is egy verzió.
(Szeretem a témát.) Nem vágom, miért lett az a vége, ami. Én odaadnám az egyik golyómat, csakhogy egy ilyen édenkertem legyen. Persze egy idő után felkopna az állam, mert nem tudnék gondoskodni magamról. De tegyük fel, hogy lenne minden szükséges minimum, és szinte csak élni kellene. (Tudom, nem ilyen egyszerű. De nincs ember, aki nem gondolkozna el ezen.) A film jó. A kameramunka jó. (A képkivágás itt-ott sántít.) A zene közepes, mert nem vágom, miért kell végig depressziós zongora. Mindegy. A sztori ilyen, a rendező ezt hozta ki.
2023. 12. 27.
Jó lett volna, ha nem lett volna rossz.
A fene enné meg a rendezőt. Adott volt egy tűrhető, szünidei matinés sztori; erre nem bírta instruálni a színészeket, s*ggbe rúgni a stábot, hogy használják jobban a technikát (főleg a fényeket, effekteket). A jelenetek egymásutánisága sok helyen problémás. A zene az jó volt. Az üldözéses jelenetek szintén elfogadhatóak. De a felbérelt gonosz, aki egy MC Hawerbe oltott Highwayman, hát lef*stam a bokám. Pillanat. Most néztem utána. Az tényleg a Highwayman. Oké, akkor 3 csillag. Nem tudom, mit csinálok. Tönkremegyek idegileg.
2023. 12. 26.
Sablonos, de aranyos film.
Kiszámítható, ám inspiráló alkotás. Semmi kiemelkedő nincs benne, a karakterek közepesek, viszont könnyed, és a vége is kellemes. Lassan indul be, kicsit béna az első fele. Ha valaki egy egyszerű, könnyen emészthető filmet keres, és nincsenek nagy elvárásai, de jó érzéssel, stresszmentesen akar felállni a képernyő elől, akkor ajánlom.
2023. 12. 25.
Tyűha...
Na ezt rakja ki valaki, hogy mi a vége. Bírom az ilyen hangulatú filmeket. Van ebben Langolierek-feeling, Silent Hill-beütés. Van benne izgalom, lekötött. Volt pillanat, mikor én is a csapatba képzeltem magam, hogy mit tennék adott helyzetekben. A rendezés nem rossz. A jelenetek kohéziója itt-ott fura, de ezen túllépve a film megállja a helyét.

73 Terminus  (2015)

2023. 12. 25.
Megint egy olyan film és sztori, amibe jó lett volna kicsit több pénz.
A sok üresjárat és a monotonnak tűnő, duruzsoló beszédek ellenére egész tűrhetőre sikeredett a rendezés. A karakterek közepesek, a képi megjelenítés tetszett. Meg lehet nézni.

51 Proximity  (2020)

2023. 12. 23.
Tetszett
Egész sokat kihozott a rendező a sztoriból. A helyszínek változatosak, a karakterek egész elfogadhatóak. A zenei betétek érdekesen oldják fel a jeleneteket, ezt még emésztenem kell. Nem tűnik egyáltalán kis költségvetésűnek. Egy X-akták-film is lehetne. A történetet párszor láttuk már, de itt tudott újat mutatni. Tetszik a megközelítése a témának. Egy esélyt megérdemel. Ajánlom.

49 Crawlspace  (2012)

2023. 12. 14.
Ehh
Az első fele használható volt, a második már csak kínlódás. Vágom a sztorit, de a filmre vitel, az nagyon sántít szinte mindenben. Legyen az a forgatókönyv, látvány, kamera, vágás és a karakterek használata. A végtelenségig elnyújtott agyturkálós, elmés, emlékes jelenetek már zsibbasztottak. Bocs, de ez nem jött be nekem.

66 Idegenek  (2017)

2023. 12. 13.
Király videójáték lenne belőle
Inkább egy mini Világok harca tonnányi utalással. Kicsit sajnálom, hogy lyukak voltak, meg a jelenetek kohéziója itt-ott nem volt túl okés, de cseszettül jó filmnek tartom. Mintha túlságosan meg lett volna vágva. A látvány tűrhető. Ám a film atmoszférája és a helyszínek mindent vittek. Nadia pedig gyönyörű.

47 How It Ends  (2018)

2023. 12. 10.
Igazi fekete lyuk.
Kifejezetten örültem volna, ha bármi kiderül. Akár egy morzsányi. Vagy csak nem vettem észre. Maga mint road movie teljesen okés volt. Bejött a nonstop nyomor meg a légkör, de hogy ekkora kapukat hagyni... Kapu sincs, csak egy mező, vagy inkább a végtelen űr. A folyamatos szopás és menekülés. Tovább se tudom gondolni. Nincs ennek második része? (Ha konteós lennék, azt mondanám, az ionoszférát cseszegették. De ezt mondja meg egy profi.)

50 7500  (2019)

2023. 12. 09.
Akár hiteles is lehet.
Nyers, realistának tűnő ábrázolás a film utolsó másodpercéig. Nem könnyű film. Pláne, amilyen helyzetet feldolgoz. Cseppet sem unalmas. Főleg, hogy azt akarta a rendező, hogy ott érezzük magunkat a gépen. A pilótafülkében. Ez sikerült a legvégéig. Ezért jár az öt csillag. Ha szinkronosan nézzük, mindenképp kapcsoljuk ki a feliratot (ha van, a német párbeszédek alatt), így teljesen a másodpilóta bőrében érezhetjük magunkat. Nagyon kemény.

72 Tau  (2018)

2023. 12. 09.
Naiv AI demó szoftver
Elég lyukas a sztori itt-ott, de egynek jó. A kivitelezés elfogadható. Nem logikus jelenet azért van benne bőven. Szép ez a színésznő, nem vitás. Tau meg inkább Üpszilon.
2023. 12. 09.
Jó lett volna még dolgozni rajta.
Nagyon kiforratlan volt a rendezés. A karakterek aranyosak voltak. A kidolgozásuk elnagyolt. A történet alapja nyerő. Óriási film lett volna, ha komolyabb kezek vették volna védőszárnyuk alá a projektet. Szünidei matinének remek.

66 Kihalás  (2018)

2023. 12. 06.
Használható film
A szemszög mindenesetre szokatlan. A karakterek nem hoznak ki mindent magukból, vagy a rendező nem volt topon; de tény, hogy ez egy felturbózott Szív TV-s vagy HTV 30-as, B-ből A-ba hajló alkotás. A hangulatot sikerült eltalálni az olcsó CGI ellenére is. Komor, sötét, furcsa. Baromira kellene neki a folytatás egy nagyobb büdzsével. Egy jó képregényt is ki lehetne adni.
2023. 12. 04.
Akkor is jó volt, és kész!
Egyrészt elfogult vagyok, másrészt a színészeink a legnagyobb legendák a Földön, legyen az bármelyik Feláldozhatók részben felbukkanó híresség. Olcsó volt a CGI? Igen. Érdekel? Nem. A nagy szövegek, ahogy szívják egymás vérét, és néhány könnyed balhé: ez a lényeg. Hogy olyan dinoszauruszoknak is készítenek filmet, mint én, ne sajnálja senki. Sokunk legendáinak ez meg jutalomjáték. Egyetlen képkocka többet ér, mint Hollywood elmúlt 20 évének „filmtermése”.

60 Io  (2019)

2023. 12. 02.
Pfff...
Az atmoszféra miatt eggyel több csillag, de a sztori, a szereplők, a rendezés az fájdalmas. Lerágott csont, sőt az is megemésztve N+1-szer. Megtoldva Netflix befejezéssel... baromira kellett... (?)

68 Synchronic  (2019)

2023. 12. 02.
Ami kőbe van vésve
A sztori remek, a kivitelezés is jó. A hangulat mindvégig komor, talán emiatt közelebb érezzük a valósághoz a mű atmoszféráját. Lehet, a világban fel sem tűnne egy ilyen dolog (ami emberi ésszel alig felfogható), holott az eltévedtnek az életet jelentheti a rossz döntése miatt. Minden karakter hozta a maximumot. A vége sem veszett fejsze nyele, még ha olyan is a lezárás, amilyen. A rendező kiváló munkát végzett. Nagyon tetszett a film.