Ne csak nézz, láss is Nem győzöm fogni a fejemet 3-3-2-3-4-5-1-5 csillag kritika után.
Elszomorít az emberi kicsinyesség.
Annyi következetesség sincs bennünk, hogy az istenekbe magasztalt pocsékságok láttán legalább elgondolkozzunk, „lelketlen” filmnek nem járna-e több?
Hozzáteszem, nem tudtam a filmről semmit, csak éppen utamba került, ettől függetlenül, vagy éppen ennek köszönhetően nem értek egyet a négyalásokkal se, de nem is gyűlöllek bennetek.
Nekem kimondottan mesés szórakozást nyújtott a film. :-)
Old school Nekem a film azon aspektusa tetszett, hogy rámutat arra az életszerű tényre: igen, a dínók kihaltak, de még ma is léteznek azok a szakik, akik az igazi tudást művelik. :)
A háromtest-probléma igen, akkor ez miért nem? Nem értem az embereket, ez a film körülbelül akkora hősiességet tartalmaz, mint a Ryan közlegény megmentése. Már másodszor néztem meg, és pont a címben említett sorozat után. Éppen csak afelett siklanak el az emberek, hogy ebben a filmben a főszerep nem a főszereplőé. Azt nem tudom, hány ember, de az elejétől fogva tudja, hogy képesek lesznek feláldozni az életüket a gyermekeik jövőjéért. Lehet, egyesek összetévesztik az arcjáték mimikáját a beletörődömség unalmával, holott lehet, az éppen az elszántság kifejezésének szegényes tere, amit látnak. Én teljes szívvel ajánlanám, de nem bárkinek! Ja, és nem az idegenekről szól a film, hanem az emberségről. Kategóriában sok-sok más után raknám csak... több»
WandaVízió? A posztapokaliptikus világ tényleg jól sikerült, az 50-es évek fílingje már kevésbé nekem.
Sorozat végig hülyíti az embert egy hatalmas katyvasszal, hogy majd a 8. epizód előrukkol egy hatalmas csattanóval, csak sajna túl sokat árulnak el annak, aki nem sík hülye, így a poén már nem annyira robban.
Minél többet olvasok és nézek filmet az emberi szociológiával foglalkozó témában, egyre elkeserítőbb világ vár az unokáinkra.
Maga a film jól rámutat egyes abszurditásokra az emberi sokszínűség terén, viszont elkeseredettség öntött el tőle, lehet, nagy az esélye, hogy vak tyúk is talál szemet, mint Verne regényeiben az utókor.
Nálam egyetlen ponton érték el, hogy kicsit izguljak, mert nem néztem m... több»
Kellemes csalódás Múltkor az 1-nek csak 3 csillagot adtam, most azt az egyet az 5-ből a nekem sok zene és egyes dramatikus lassítások rossz időzítése miatt kapja. Látványvilágban nekem ott van, az vesse rám az első követ a forgácsfelhőből, aki ilyenkor lát.
Alapjában véve ha ezt a lépcsőt lépdelik tovább, meg lehet egy jó konyak is.
Összességében mindenképp szeretném megnézni majd egyben az egészet, ha megélem.
Eddig szépen összeállt, ki milyen pokolból menekül, de az is, hogy a kénköves katlanon kívül nincs is más, ha állandóan magunkban cipeljük.
59 Atlas (2024)
Nem győzöm fogni a fejemet 3-3-2-3-4-5-1-5 csillag kritika után. Elszomorít az emberi kicsinyesség. Annyi következetesség sincs bennünk, hogy az istenekbe magasztalt pocsékságok láttán legalább elgondolkozzunk, „lelketlen” filmnek nem járna-e több? Hozzáteszem, nem tudtam a filmről semmit, csak éppen utamba került, ettől függetlenül, vagy éppen ennek köszönhetően nem értek egyet a négyalásokkal se, de nem is gyűlöllek bennetek. Nekem kimondottan mesés szórakozást nyújtott a film. :-)