"És mint minden utazó, ő is úgy érezte, sok mindent kellene még elvégeznie, mielőtt útnak indul, de sejtelme sem volt róla, hogy mi lenne az." Porszemnyi emberi létezés stoneri eposzban. Megszületünk, felnövünk, családot alapítunk, dolgozunk, megöregszünk, meghalunk. A teljesség az egyszerűség eszközével is ábrázolható, vagy csak azzal. Cselekményminimum. Provokatív eszköztelenség és már-már az elmebetegségig egyszerű, végletekig vitt semmiből a semmivé válásig szóló, egyszeri, mégis tucatszám ismétlődő életút. Úgy érezhetjük, hogy a világ köldökét, az embert látjuk, aki önmagában az univerzum. És mi történik? Semmi! Úgy tudunk Robert Grainierről mindent, hogy nem tudunk róla az égvilágon semmit. Visszafogott, keserű, mégis simogatóan gyöngéd. Hatalmas kedvenc lett.
Nos, továbbra sem értem, hogyan kerülhetett az olimpia műsorába ez a "sportág". Se sportértéke, se művészi értéke nincs. Ez a szerencsétlen nő meg egyszerűen nem tud táncolni (már ha ezt a műfajt táncnak lehet nevezni). A párizsi produkciójánál már csak ez a dokumentumfilm volt kínosabb. Állítása szerint tudományos fokozatú ember - doktor, vagy mi a szösz - mégis helyenként úgy beszél, mint egy korhely kocsis. Sokszor éreztem azt, hogy a tizenhat éves unokám érettebben gondolkodik, mint ő. Ez az egész olyan szánalmas, hogy még egy jóízűt röhögni sem tudok rajta...
85 Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet (2016)