Értékelések (112)

2026. 07. 01.
Viccesek és megunhatatlanok
Tegnap volt szerencsém megtekinteni premier előtti vetítésen az Aréna Plázában. Szeretem a Minyonokat, hozták a tőlük megszokott vicces hangulatot. Megtudhattuk, hogy a minyonok milyen gonoszok érdekeit szolgálták, és milyen szerencsétlenségek árán jutnak el Hollywoodba, ahol betekintést nyernek a filmrendezés világába, és elkészítik saját filmjüket is. Kicsit Gru szerepét hiányoltam, de a film végén pár kocka erejéig megjelent. Számomra nagyon megható volt, hogy a stáblistánál bemondták, hogy Scherer Péter emlékére.
2026. 06. 24.
Fantasztikus alkotás
A Harlan Coben könyveiből készült filmeket kivétel nélkül szeretem, az összeset. Ahogy elkezdtem nézni az Úgyis megtalállak című filmet, rögtön a Szökés, amely a kedvenc sorozatom, ugrott be. Már az első percekben tudtam, hogy ez a sorozat is nagy kedvencem lesz. Habár még az elején vagyok, de már most magával ragadott. Az apa, akit fia meggyilkolásával vádolnak, ártatlanul ül börtönben, úgy, hogy a fia lehet, mégis életben van, mert van egy olyan fénykép, amin egy a fiához nagyon hasonló gyerek szerepel.
2026. 06. 02.
A legenda
Rami Malek zseniálisat alakít ebben a filmben (is), szerintem itt mutatta meg igazán, hogy mekkora nagy tehetség. Alaposan bemutatja Freddie Mercury életét, bepillantást nyerhetünk a halhatatlan legenda hol jobb, hol rosszabb pillanataiba.

87 Gru  (2010)

2026. 06. 02.
Scherer Péter hangja
A Gru című filmeket már csak Scherer Péter zseniális szinkronhangja miatt is imádom. Ő volt minden részben Gru magyar hangja, és mint mindenben, itt is hatalmasat alakított. Gru és a minyonok imádnivalóak, minden részt láttam eddig.
2026. 06. 02.
Skandináv
Mint minden skandináv sorozat, ez is egy zseniális, díjnyertes alkotás. Ki lehet vajon a gyilkos? Olyan, akire számítunk, vagy olyan, akiről végig azt hisszük, hogy a jó oldalon áll, és közben mégis ő a gyilkos? Izgalmas sorozat, nekem mérföldkövekkel jobban tetszik, mint a második évad.
2026. 06. 02.
6 éves voltam...
6 éves voltam, amikor megjelent ez a film. Szerintem kb. 10 éves lehettem, amikor először láttam. Zseniális minden értelemben, mind színészi alakításokban, mind a történet. Sandra Bullock és Keanu Reeves alapból a kedvenc színészeim közé tartozik. Vajon mi történik, ha egy bizonyos sebesség alá csökken a busz sebessége? Vajon igazi bomba van a buszon?
2026. 06. 02.
Zseniális, csavaros
Bevallom, többször meg kellett néznem a filmet, hogy megértsem, miről is van benne szó. Zseniális alkotás, zseniális színészekkel. Nem egy hétköznapi film.
2026. 06. 02.
Izgalmas
Pár éve lettem Star Wars-rajongó, előtte annyira nem kötött le. Mostanában viszont hatalmas rajongó lettem. Ezt a részt is imádom. Ki valójában Kylo Ren? Vannak érzései, és csak egy álca a főgonosz szerepe?

82 ALF  (1986)

2026. 06. 02.
Szerethető, vicces, családi
Gyerekként mindig is akartam egy ALF plüsst. Talán ez volt az első sorozat, amit gyerekként néztem. Jó lenne, ha mostanság is csinálnának ilyen szerethető kis sorozatot.
Nagyszerű
Imádom a horrorfilmeket, így jó nézni a horrorfilmek paródiáit is. Az összes részt szeretem, így különösen várom a legújabb részt is, ami napok múlva kerül a mozikba.
2026. 06. 02.
Hatalmas film
Mindhárom részt szeretem, de ez különösen kedves számomra. Gyermekkorom kedvenc trilógiája, többször is megnéztem már mindhárom részt. Furcsa nézni, hogy a 80-as, 90-es években hogyan képzelték el a 2020-as éveket.
2026. 06. 02.
Nem rossz
Nem rossz ez az évad sem, de valahogy számomra nagyon nehezen hozza a Nagy pénzrablás általi izgalmakat. Kicsit csalódás volt a netflixes előzetes, mert a Nagy pénzrablás jeleneteit tartalmazta.
2026. 06. 02.
Zseniális
Gyermekkorom kedvenc sorozata, azóta többször is megnéztem. K.I.T.T. modellautót is elkezdtem összerakni. Manapság sokkal színesebb lenne a filmek felhozatala, ha tudnák hozni ezt a színvonalat, amit a Knight Rider megalkotott.

72 Hokum  (2026)

2026. 05. 27.
zseniális
Zseniális film, tegnap sikerült megnéznünk az Aréna Moziban premier előtti vetítésen. Végig leköti az ember figyelmét. Rég láttam már ennyire izgalmas horrort. Fordulatokkal teli, végig feszült és izgalmas, mégis vannak benne humoros jelenetek is, ami illik a filmhez. A népszerű és híres író Írországban próbál ihletet meríteni egy eldugott hotelben, ahol élete legizgalmasabb és legfurább pár napját tölti, de vajon az utolsó pár napját vagy sikerül életben maradni!? A film egy lezárt, kerek egész történet, mégis maradnak nyitva kérdések.

79 Beethoven  (1992)

2026. 04. 30.
Családi, megható
Gyermekkorom kedvenc kutyás filmje. Minden benne van, ami egy családi vígjátékhoz kell. A Newton család és Beethoven kalandjait mindenkinek látnia kell!

81 Lupin  (2021)

2026. 04. 30.
Zseniális, varázslatos
Az első évad volt a kedvencem, de a többit is nagyon szeretem. Várom a negyedik évadot, kíváncsi vagyok, hova fejlődik még a sorozat.
2026. 04. 30.
Őszinteség
Kedvenc tavaszi filmem. Volt szerencsém személyesen is találkozni Magyar Péterrel, nagy titkot sem árulok el azzal, hogy rá szavaztam. Tökéletes film, ami bemutatja az elmúlt több mint 2 év eseményeit őszintén, nyíltan!

95 Csernobil  (2019)

2026. 04. 28.
Sokkoló
Régebben néztem meg ezt a sorozatot, de most újra megnéztem az HBO MAX kínálatában. Nagyon jól bemutatja, hogy mi is történt valójában. A napokban tervezem újranézni.

85 Michael  (2026)

2026. 04. 28.
Zseniális
Mindig is imádtam Michael Jacksont. Zseniálisra sikerült a film, ennél jobban nem is lehetett volna elkészíteni. Hatalmas színészi alakítás Jaafar Jackson részéről, de mindegyik színész nagyon jól játszotta a szerepét. Michael történetét gyerekkorától megismerhetjük, így választ kapunk a Pán Péter iránti szeretetre és arra is, hogy miért műttette meg az orrát, hisz az apja mindig csúfolta az orra miatt, hogy milyen nagy neki. Mivel sosem lehetett igazi gyerekkora a folytonos próbák és koncertturnék miatt, így Michael mindig is gyermek maradt. Apja állandóan nadrágszíjjal verte, ,,pénzeszsákként" kezelte Michaelt, még akkor is, amikor a Pepsi-reklámforgatás során lángra kapott Michael haja és... több»
2026. 04. 21.
Végtelen
Zseniális film, tele csavarral és a végén egy hatalmas fordulattal. A játékot nem ismerem, de ez a film mindent visz! 10/10. Amikor azt hinné a néző, hogy sikeresen kiszabadul főhősünk, kiderül, hogy innen nincs menekvés.
1