Kultuszfilm, történelmi scifi (85%) Valahogy soha nem vettem be, hogy Krisztus előtt 3 ezer évvel az emberiség képes lett volna mértani pontosságú, 140 méteres építmények létrehozására, miközben önmaguk számára is csak nyomorúságos kunyhókat tudtak teremteni még hosszú évezredekig. Az 1994-es, Roland Emmerich rendezte Csillagkapu volt az első olyan film, mely alátámasztotta ösztönös meggyőződésemet, és szórakoztató formában megmutatta az alternatív elképzelést a piramisépítések rejtélyeire. Kiváló a rendezés, és Kurt Russell is nagyot alakít. Ám a film legfőbb erőssége természetesen maga a sztori, mely a sci-fi egészen kivételes vetülete, egy úgynevezett történelmi science fiction. Annak idején sokakat megfogott az egész, és n... több»
Háborús akciófilm és dráma Afganisztánban sok-sok évig voltak jelen az amerikai csapatok, jórészt komoly eredmények elérése nélkül. A tálibok befolyását (és befolyási övezeteit) nem tudták felszámolni, és új, felvilágosult vezetés létrehozását sem tudták elérni. A Szövetség című film Guy Ritchie rendezésében egy érdekes aspektusból tárja elénk az amerikai katonák és a helyiek viszonyait. Egy amerikaiaknak dolgozó tolmács és egy őrmester kapcsolatát veszi górcső alá. Az őrmester (Jake Gyllenhaal) eleinte bizalmatlan Ahmeddel (Dar Salim), majd mikor megsérül egy bevetésen, és az afgánon múlik az élete, hálás lesz neki. Annyira, hogy miután emberfeletti erővel kicipeli őt Ahmed a veszélyzónából, és haza menekül Amerikába... több»
A xenomorfot megsimogatja Wendy, mi több: irányítja is (45-50%) A hetedik rész sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, melyek nagy részét a nagyon jól sikerült ötödik rész óta bennem kialakult optimizmus táplált. Ez a fejezet kicsit inkább komikusra sikeredett a fején arctámadó hullajelölttel rohangáló hibridekkel, a szájcsettintéssel Aliennek dirigáló Wendyvel és a teljesen idiótán viselkedő Prodigy vezérrel. A sztori kissé gyerekes, a kivitelezésben pedig nincs semmi félelmetes. Az egész nagyon messzire van az Alienek eredeti stílusvilágától, attól a hangulattól, melyet még 1979-ben Ridley Scott alakított ki a Nyolcadik utas: a Halál elkészítésével. A hetedik rész egyetlen előnye a Weyland kommandósainak támadása a Prodigy szigete, Neverland ... több»
Elképesztő látványvilág az óceánról A Sodródás egy olyan film számomra, melyben néhány dolog túlságosan hihetetlen annak ellenére is, hogy elvben megtörtént események alapján készült. Egy bizonyos Tami Oldham Ashcraft nevű nő ugyanis 1983-ban valóban 41 napig sodródott az óceánon. Ami számomra nem hihető, az az, hogy ez alatt az idő alatt végig odaképzelte maga mellé szerelmét, aki valójában már halott volt. Napokon, sőt heteken keresztül kommunikált, beszélgetett vele. Tehát bár maga az eseménysor valós, az a rész, amely a hallucinációkról szól, számomra nem tűnik hihetőnek. Ezzel együtt azonban azt mondanám, hogy a főszerepekben felbukkanó színészek jó alakítást nyujtanak. Nekem maga a történet sántít. Rengeteg gyönyörű képe... több»
Izgalmas Liam Neeson mozi (80%) Nem tudom biztosan, hogy valóban létezik-e Kanadában az a különleges útvonal, amely a Jeges pokolban is felbukkan, és csak az év egy adott szakaszában használható a kamionosok által, mert végig jégvidéken húzódik, amelybe beszakadhatnak az autósok. A film mindenesetre érzékletesen mutatja be a jégen történő kamionozás veszélyeit, és egy végig izgalmas sztorival lep meg bennünket. Jonathan Hensleigh rendezése egy pörgős akciófilmet varázsol elénk, amelyben a főszereplő, Liam Neeson tapasztalt kamionosként vállalja, hogy a jégúton elvisz egy több tonnás fúrófejet egy beomlott északi bányába, hogy ennek segítségével menekítsék ki onnan a lent rekedt munkásokat. Mike (Liam Neeson) társa az úton ... több»
Sokkal gyengébb a Prometheusnál (60%) A Prometheus jól sikerült, okozott meglepetéseket, voltak fordulatai, és egy olyan eredettörténettel rukkolt elő, amely mindenkit azonnal megfogott. Mondjuk engem az a magyarázat a xenomorfok kialakulására, hogy az emberiséget teremtő óriásemberek és egy általuk kikísérletezett életforma genetikai keveredései lennének, nem nagyon tudott meggyőzni. De ettől a film még nagyon jó. Aztán jött a Covenant, amely szerintem visszaesést jelentett. A fő gond vele, hogy minden okot és okozatot egy droidra testál, mivel a forgatókönyv szerint David (Michael Fassbender) irtja ki az óriásembereket, ő teremti az idegen bolygó hibrid alienjeit, és persze a legvégén ő bújik Walter bőrébe is, hogy tovább foly... több»
Minden idők egyik legjobb sorozata Annak idején, 1986. április 26-án a szovjetunióbeli Pripjaty városka mellett a csernobili Lenin-atomerőmű 4-es reaktorblokkja emberi felelőtlenség és konstrukciós hiba okán robbant fel. Az emberi felelőtlenség a törtetés, karriervágy miatt okozta a katasztrófát, mivel három ember fontosabbnak érezte előmenetelét a körültekintésnél. Ők Brjuhanov (igazgató), Fomin (főmérnök) és Gyatlov (főmérnök-helyettes). A konstrukciós hiba pedig a Szovjetunió vezetése miatt következhetett be, mert nem figyeltek oda a tervezésre és a műszaki kritikákra saját mérnökeiktől.
Az angolok kivételesen jó minisorozatot készítettek a történetből, hiteles helyszínekkel, látványvilággal és alakításokkal. A rendező, J... több»
Kőkemény üldözős akció-thriller Sokan húzták le eddig a 22 mérföld című 2018-as akció-thrillert, mely a Rotten Tomatoes-on is gyenge értékelést kapott, viszont az IMDb-n jelenleg 61%-on áll, ami azért nem olyan nagyon rossz eredmény. Tőlem azonban még többet kap, mert bevallom, nekem nagyon tetszett.
A Peter Berg rendezte film legfőbb erőssége a váratlan fordulatok elhelyezése a cselekményben és annak a kétségbeesett küzdelemnek a láttatása, mellyel a legfőbb karakterek menekülni próbálnak a túlerőben lévő üldözőcsapat elől. A helyszín egy délkelet-ázsiai város, bizonyos Indocarr település (Indonéziában vélhetően), ám valójában Bogotában vették fel a legjobb jeleneteket. A történet szerint az ottani CIA feladata kijuttatni... több»
Színvonalas látványvilág Akadnak, akik kritikával fogadják a nyolcadik Mission Impossible részt, a Végső leszámolást (The Final Reckoning), pedig egyértelmű világsiker: az IMDb-n jelenleg is 73%-on áll, és itt a Mafab felületén 84%-os az értékelése, nem véletlenül. A rendezés, látványvilág, a sztori és az alakítások is színvonalasak, így a végeredmény egy 170 perces (de egy pillanatig sem unalmas) akciófilm, rengeteg izgalommal. Az említett hármasból a sztori az, ami kicsit gyengébb a másik kettőnél, mert ez az "MI kontra világ megmentése" dolog kicsit túlzóra sikeredett. Ez nekem is egyben a legfőbb kritikám a filmmel kapcsolatban. Christopher McQuarrie ugyanakkor most is kitett magáért a rendezői székben, és negye... több»
Új műfajba tartozik: akció-thriller-vígjáték (80%) Az első rész bemutatta Hutch Mansell (Bob Odenkirk) karakterét és életét, vagyis elénk tárta, hogy a hétköznapi élete mögött egy profin kiképzett, de visszavonult kommandós, kormányügynök és bérgyilkos áll, aki revizorként végzett régebben piszkos munkát az államnak. Látszólag tehát egy senki, valójában vérprofi harcos. Ennek megfelelően legyőzhetetlen közelharcban, mesterien lő, és bárkit legyőz, aki az útjába kerül. A második részben folytatja átlagos életét családjával, ám közben titkos életét sem hanyagolja el, továbbra is végez megbízásokat a hatóságoknak. Egy nap azonban Hutch szabadságra vágyik családjával, így elutaznak mindannyian egy kis nyaralásra. Ám itt is utoléri a baj: összetű... több»
Az Alien-univerzum része ez a film is. És nem is rossz. Tetszetős az alapötlet: összeereszteni az univerzum két legnagyobb gyilkosát, a Predátort és az Alient. Sokan nem tudják, hogy a két versus-részt a Predator vagy az Alien franchise-hoz sorolják-e, pedig egyértelmű: ezek a filmek az Alien-univerzum részei. Erre egy meglehetősen egyértelmű bizonyíték a 2004-es részben, hogy a film elején Charles Weyland maga küldi embereit az Antarktisz alatti piramisba. Az a Weyland, aki később szinte minden Alien-részben valamilyen módon felbukkan. Az első versus-rész színvonalas rendezéssel készült, izgalmas kivitelben. A piramis, mint a predátor vadászterülete, hihető kialakítású, és nekem nagyon bejöttek a párharcok is a ragadozók és a xenomorfok között. ... több»
Ez a rész a nagy semmiről szólt Az első két epizód után minőségi emelkedést reméltem, de sajnos lefelé ment az egész. A harmadik epizód ugyanis időhúzás, amely a nagy semmiről szól. A hibridek eddig sem bizonyították, hogy különlegesek lennének, és most sem. Egyedül talán Wendy (Sydney Chandler), aki szembeszáll egy Aliennel. Nagyon komolyan megsérül a testvérével együtt. Az egész csapatot a szörnyecskékkel és a kinyírt Aliennel együtt visszavonják a Prodigy szigetére. Közben megszökik a Weylandnek dolgozó droid, Morrow is, és felveszi a kapcsolatot a Weyland tulajdonosnőjével, aki már nem az, akitől ő sok-sok éve a parancsokat kapta. De így is létrejön a beszélgetés, amelyben bár hazahívják, a droid kijelenti, hogy személ... több»
Kémsztori sok szexjelenettel Nehéz megmondani, hogy a Vörös veréb a sok perverz szexjelenet nélkül mekkora siker lett volna, és az IMDb jelenlegi 66%-os eredményéből mennyit tesz ki mindez. A sztori alapját egy olyan feltételezés adja, mely szerint a putyini Oroszországban létezik egy olyan biztonsági hivatal, amely csinos, fiatal nőket képez ki arra, hogy elcsábítsák és szóra bírják Oroszország ellenségeit, és ha kell, meg is öljék őket. Ők a verebek, vagyis kémnők. Közéjük tartozik Dominika Jegorova (Jennifer Lawrence) is, akit nagybátyja, Ványa Jegorov (Matthias Schoenaerts) protezsál a szervezetbe, mivel ő az orosz biztonsági szolgálatok egyik vezetője. Ám Ványa, mint kiderül, valójában csak kihasználja Dominikát, í... több»
Jó a téma de túlságosan vontatott Nagyon jól indult a történet, és tényleg úgy néz ki, hogy egy remek film lehet belőle. Adott egy testvérével és anyukájával élő fiatal nő, akit Vanessa Kirby alakít. Karaktere meglehetősen zűrös: teljesen el van adósodva, korábban prostituált is volt, ám jó útra tért, viszont súlyos anyagi gondokkal küzd. Házukat elveszik, ha 24 órán belül nem szerez 25 ezer dollárt. Down-kóros öccsének felügyelete is a tét, úgyhogy a nő mindent megpróbál a pénz előteremtésére. A film voltaképp egyetlen őrült éjszaka története: kocsit lop, aztán egy ismerőse széfjét próbálja feltörni, kokaint árul, mindent megtesz, amit tud. Az egész szembesíti a nézőt azzal, hogy mennyi mindenre vagyunk készek azért, hogy e... több»
Történelmi akciófilm az SS második emberéről Heinrich Himmler volt a Hitler által teremtett náci birodalom második legnagyobb hatalmú embere, rögtön a Führer után. Az alá tartozó SS és Gestapo összesen 6 millió zsidó származású embert ölt meg (táborokban, spontán kivégzésekben) a háború alatt, és a 800 ezer fős SS taglétszám adta a náci gépezet legveszélyesebb, legszadistább részét. Himmler előbb rendőri és biztonsági vezető, majd birodalmi belügyminiszter, és egyértelműen Hitler jobb keze volt. Az ő helyettese pedig Reinhard Heydrich, akiről Cédric Jimenez készítette el 2017-es történelmi akciófilmjét, elég szokatlan eredeti címmel, mely csupán 4 betű: HHhH. A mű bemutatja Heydrich felemelkedését, magánéletét, házasságát és karrierje ... több»
Végig izgalmas (80%) Jaume Collet-Serra, a Viasztestek, a Zátony és például a Dzsungeltúra rendezője, készített már egy repülős akciófilmet, mégpedig 2014-ben a Non-stopot Liam Neeson főszereplésével. A Non-stop sikerfilm lett, és az IMDb-n jelenleg 69%-on áll. A helyszín a Kézipoggyász esetében is egy reptér, illetve egy repülő, és ezúttal is egy terrorakcióra készülő szervezet áll a dolgok mögött. A siker most sem maradt el, jelenleg 65%-ig jutott az IMDb-n, de remélem, megy még feljebb is, mert megérdemli. Kitűnő ugyanis a rendezés, és a főszerepben Taron Egerton is kitesz magáért. A cselekmény végig leköti a nézőt, a feszültség pedig folyamatosan emelkedik, ahogyan haladunk a film végkifejlete felé. Jason Ba... több»
A technikai stáb megérdemli az elismerést: a látvány néhol lenyűgöző Bán Mór regénysorozatának megfilmesítése az utóbbi évek talán legnagyobb hazai filmes vállalkozása lett 2025-ben. Összesen 25-30 milliárd forintba került, ami rekordösszegnek számít (főleg ebben a régióban). Nyilván a látvány hatalmas összegeket emésztett fel, például annak az élethű makettvárnak a felhúzása, amely nagyon kellett a hihető megközelítésekhez. A rendezői széket részenként más foglalta el, de összesen négy direktor dolgozott a stábbal: Lengyel Balázs, Nagypál Orsi, Szász Attila és Robert Dornhelm. A 10 epizód a nagy magyar hadvezér és későbbi kormányzó, Hunyadi János felemelkedését és halálát mutatja be, vagyis körülbelül az 1420 és 1456 közti esztendőket.
A sorozatot értékelni... több»
A Mad Max filmek hangulata Max Rockatansky, egykori rendőrjárőr bekattan, miután elveszíti családját, és az utak vándora lesz egy disztópikus jövőben, ahol a benzin és az ivóvíz a legfőbb érték, miközben nincs törvény, és csak az erőszak létezik az elsivatagosodott világban. Körülbelül ebben az egy mondatban foglalható össze George Miller filmjeinek Mad Max igazsága. A Fury Road azonban kicsit kakukktojás, mert itt Max (Tom Hardy) eleinte csak sodródik az eseményekkel, melyeket inkább Furiosa (Charlize Theron) alakít, aki meglép Halhatatlan Joe (Hugh Keays-Byrne) tartálykocsijával és asszonyaival. A film tulajdonképpen egy folytonos menekülés, majd visszatámadás története a sivatagban, nagyon cool verdákkal, motorokka... több»
Egy kevéssé ismert és elismert Mel Gibson-film Jean-François Richet egy olyan különleges filmet készített 2016-ban Mel Gibson főszereplésével, amely mindenkit meglepett, de csak nagyon kevesek által lett igazán méltányolva. Pedig ötcsillagos produkció, ha elmélyedsz benne, és nem adsz arra, hogy az IMDb-n például csak 64%-ra értékelik (ami nevetséges, mert annál sokkal többet ér). Az Utolsó emberig, angol címén Blood Father (vér szerinti apa) ugyanis egy egészen elképesztő sztori, nagyon jó rendezéssel, Mel Gibson, illetve Erin Moriarty fantasztikus alakításával.
A cselekmény szerint a 60 éves John Link (Mel Gibson) magányosan éldegél az Isten háta mögött egy lakókocsiban (tetoválóként), és múltja ködös emlékein mereng. Fiatalon balhés ... több»
Kalapot emelve Koltai Lajos előtt Nagyon méltányolandó, hogy a legnagyobb magyar orvos története is kapott végre egy filmet, mert nemcsak nemzeti büszkeségünk Semmelweis Ignác munkássága, de valódi mérföldkő is mindaz, amit cselekedett az orvostudományban. A sors fintora, hogy a kézfertőtlenítés elismertsége a műtétet végző orvosok körében mégsem az ő nevéhez kötődött, hanem Louis Pasteur és Joseph Lister neveihez, akik pontosan 30 évvel Semmelweis után tették világszerte elfogadottá, hogy a műtétre készülő orvosoknak kötelező a kézfertőtlenítés. Koltai Lajos filmjében Vecsei H. Miklós alakítja a Bécsben dolgozó nőgyógyász szakorvost, Semmelweis Ignácot. Az ő megformálásában Semmelweis egy szenvedélyes, önfeláldozó és jóképű... több»
85 Csillagkapu (1994)
Valahogy soha nem vettem be, hogy Krisztus előtt 3 ezer évvel az emberiség képes lett volna mértani pontosságú, 140 méteres építmények létrehozására, miközben önmaguk számára is csak nyomorúságos kunyhókat tudtak teremteni még hosszú évezredekig. Az 1994-es, Roland Emmerich rendezte Csillagkapu volt az első olyan film, mely alátámasztotta ösztönös meggyőződésemet, és szórakoztató formában megmutatta az alternatív elképzelést a piramisépítések rejtélyeire. Kiváló a rendezés, és Kurt Russell is nagyot alakít. Ám a film legfőbb erőssége természetesen maga a sztori, mely a sci-fi egészen kivételes vetülete, egy úgynevezett történelmi science fiction. Annak idején sokakat megfogott az egész, és n... több»