A hétvége egyértelmű esélyese simán húzta be a bevételi toplista első helyét. Ismét képregényadaptáció az élen!
A Warner Bros. és a New Line szuperhősfilmje, a Shazam! vitte a prímet a hétvégén. A Zachary Levi nevével fémjelzett produkció 53,4 milliót kaszált, de nem csak a nézők, hanem a kritikusok körében is remek teljesítményt nyújtott, legalábbis erről árulkodik a RottenTomatoes kritikaaggregátor portál 91 százalékos értékelése. Ez a teljesítmény nagyjából megfelel a Marvel-féle A Hangya-énak, és ha utóbbi produkció mozis szereplését nézzük, a Shazam! hozzávetőlegesen 160 milliós hazai bevételt várhat. A film erősen futott a nemzetközi piacokon is, ami számokra lefordítva 102 milliós bevételt jelent.
A dobogó második fokát a Kedvencek temetője szerezte meg 25 millióval, ami a Stephen King-adaptációk sorában a második legerősebb teljesítmény a 2017-es Az után, ha pedig beleszámoljuk a 17 millió feletti nemzetközi bevételeket, a horror egyetlen hétvége alatt visszahozta a költségvetését. A Paramount tehát elégedett lehet, most már minden csak azon múlik, miként teljesít majd a film a következő hetekben. Bár az első kritikák igen pozitívak voltak, a film jelenleg már 'csak' 61 százalékon áll az RT-n, ugyanitt a nézői értékelés 46 százalékos, ami felvet némi kétséget afelől, hogy a Kedvencek temetője még heteken keresztül tudja-e szállítani az eredményeket.
Premierjének második hétvégéjére a dobogó harmadik fokára csúszott vissza Dumbó, mely most sem tudott igazán javítani. Papíron nem mutat rosszul az újabb 18,2 millió, de ez továbbra is messze van a Disney várakozásaitól, nem beszélve a 170 milliós gyártási költségről. A nemzetközi piac némileg azért kiegyensúlyozza a dolgokat (eddig összesen 137 millió), de ez sem több, mint kozmetikázás.
Ami a premierfilmeket illeti, az említett két produkción kívül egyedül a The Best of Enemies című életrajzi dráma fér be a top10-be. A 4,5 milliós bevétel a hatodik helyre volt elegendő.
Jordan Peele horrorsikere, az Mi a negyedik helyen zárt, míg az ötödik alig néhány százezer dollárral lemaradva a Marvel Kapitány lett, melynek bevételei múlt héten átlépték az 1 milliárd dolláros álomhatárt.
A top10-es listát és a pontos bevételeket idelent találjátok.
88 Így neveld a sárkányodat 3. (2019)
(32) (9)
akció | animáció | családi | fantasy | kaland
Hőseink kalandjai egy harmadik epizódban folytatódnak tovább. Hablaty a falu vezetőjévé vált, Fogatlan pedig a sárkányok vezére lett. Barátságuk, úgy tűnik, csakugyan... több»
Szereplők: Gerard Butler, Cate Blanchett, Jonah Hill, Kit Harington, Kristen Wiig
63 Csodapark (2019)
(9) (7)
animáció | családi | fantasy | kaland | vígjáték
June egy vidám és élénk fantáziájú kislány, aki egy nap egy rejtett, de varázslatos vidámparkra bukkan. A hely tele van fantasztikus játékokkal, beszélő állatokkal és... több»
Szereplők: Mila Kunis, Jennifer Garner, Matthew Broderick, Ken Jeong, John Oliver
49 Unplanned (2019)
Abby Johnson kiemelkedő alakja a Planned Parenthood-szervezetnek, azonban mikor felkérik, hogy hajtson végre abortuszt egy 13 hetes magzaton, hátat fordít addigi életének, és... több»
Szereplők: Emma Elle Roberts, Ashley Bratcher, Brooks Ryan, Robia LaMorte, Jared Lotz
84 Két lépés távolság (2019)
(30) (5)
Amazon Prime Video
Szívszorító történet két kamaszról, akik ifjú koruk nagy részét kórházban töltik. A 17 éves Stella örökletes betegségben szenved. Ha közvetlen kapcsolatba kerül bárkivel,... több»
Szereplők: Cole Sprouse, Claire Forlani, Haley Lu Richardson, Parminder Nagra, Moisés Arias
88 Ellenségek legjobbika (2019)
(3) (1)
dráma | életrajzi | történelmi
Az észak-karolinai Ku Klux Klán vezére, C.P. Ellis 1971-ben belép a durhami oktatási bizottságba, azonban a szegregációval és a faji kérdésekkel foglalkozó tömörülés... több»
Szereplők: Sam Rockwell, Taraji P. Henson, Anne Heche, Wes Bentley, John Gallagher Jr.
61 Marvel Kapitány (2019)
(36) (37)
Disney+
1990-ben járunk, amikor a Föld két idegen faj galaktikus háborújának részévé válik. A harcokba belekeveredik egy Carol Danvers nevű földi nő, aki így az univerzum egyik... több»
Szereplők: Brie Larson, Jude Law, Scarlett Johansson, Samuel L. Jackson, Mark Ruffalo
63 Mi (2019)
(51) (13)
Egy család nyaralni indul a tengerparti házukba, hogy néhány napot pihenéssel és kikapcsolódással töltsenek barátaik körében. Az anyát régi, gyermekkori traumái kísértik az... több»
Szereplők: Elisabeth Moss, Lupita Nyong'o, Yahya Abdul-Mateen II, Kara Hayward, Winston Duke
64 Kedvencek temetője (2019)
(35) (11)
Dr. Louis Creed vidékre költözik a családjával, hogy nyugodt és csendes környezetben nőjenek fel a gyermekei. Amikor a család kedvencét tragédia éri, Louis segítséget kér a... több»
Szereplők: John Lithgow, Jason Clarke, Amy Seimetz, Jeté Laurence, Alyssa Brooke Levine
71 Shazam! (2019)
(37) (11)
akció | fantasy | kaland | vígjáték
Billy Batson 14 éves. A gyerekotthonból került nevelőszüleihez, és az még csak hagyján, hogy a kamaszkor minden nyűgjével meg kell küzdenie, még az iskolában sem túl... több»
Szereplők: Jack Grazer, Zachary Levi, Mark Strong, Djimon Hounsou, D.J. Cotrona