Az Alien: Earth sorozattal a franchise elérte a 10 értékelhető filmet, melyekből már rangsor készíthető a legjobbtól a legrosszabb felé haladva. (Az Earth esetében az első két részt véve alapul.) Persze a 10-be beleértendőek a versus részek is vagyis az Alien vs Predator I. (2004) és az Alien vs Predator II. (2007). Az Alien univerzumot egyébként Alan Dean Foster hozta létre, amikor 1979-ben megírta regény formájában a legelső ilyen sztorit, a Nyolcadik utas a halált. A megfilmesítés már Ridley Scott kezébe került, aki aztán olyan remek scriptorokkal dolgozott együtt mint Dan O'Bannon és Ronald Shusett. Az első igazi xenomorfot (alient) Hans Rudolf Giger készítette el mégpedig valódi jelmezként, melybe 1979-ben a 218 centis nigériai Bolaji Badejo bújt. Meg is lett a jutalma, Oscart kapott érte (mármint Giger mint jelmeztervező). Aztán jöttek a folytatások különböző más rendezőkkel: James Cameron, David Fincher, Jean-Pierre Jeunet, Paul W.S. Anderson míg végül újra Ridley Scott kezébe került a dolog, amikor megrendezte 2012-ben a Prometheus és 2017-ben a Covenant részeket. Az IMDb-n jelenleg a két legelső rész fej-fej mellett áll (8,5 és 8,4 pontokkal), majd következik bronzérmesként a Prometheus illetve az Alien 3 és a Covenant fej-fej mellett. Az összes többi csak utánuk következik. Az Earth most még nem nagyon sorolható be bár én már két rész után is érzem, hová kerülhet saját listámon. Nézzük tehát, legelső helyen nálam A bolygó neve halál áll, mint abszolut aranyérmes. A folytatás pedig:
53 Aliens vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen 2. (2007)
(12) (10)
akció | horror | sci-fi | thriller
Disney+
Időtlen idők óta rettenetes bolygóközi küzdelem folyik két vérszomjas létforma között. Ezúttal a Föld válik csatatérré. A bolygóközi halálhozók, az Idegen és a Ragadozó... több»
Szereplők: Sam Trammell, John Ortiz, Ty Olsson, Liam James, Ian Whyte
71 Alien: Covenant (2017)
(64) (25)
A galaxis egy távol bolygója felé tartó űrhajó, a Covenant legénysége felfedez egy csodás bolygót, egy eddig ismeretlen Paradicsomot. Ám az új világ igazából sötét és... több»
Szereplők: Michael Fassbender, James Franco, Guy Pearce, Noomi Rapace, Javier Botet
75 Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen (2004)
(23) (32)
akció | horror | kaland | sci-fi | thriller
Disney+
Az antarktiszi jégtakaró alatt egy furcsa építményre találnak. A multimilliomos gyártulajdonos, Charles Bishop Weyland szakértői csapatával elindul a piramis felderítésére. A... több»
Szereplők: Lance Henriksen, Tommy Flanagan, Ewen Bremner, Colin Salmon, Sanaa Lathan
73 Alien 4: Feltámad a Halál (1997)
(26) (26)
Disney+ | TV-ben (Moziverzum, csütörtök 01:33)
Kétszáz évvel azután, hogy Ripley hadnagy az életét áldozta az idegenekkel folytatott küzdelem során, egy genetikai eljárással újra életre keltik. Azonban a nő klónozásával... több»
Szereplők: Sigourney Weaver, Winona Ryder, Brad Dourif, Ron Perlman, Dominique Pinon
68 Alien: Romulus (2024)
(79) (13)
Disney+
Egy elhagyott űrállomás elfeledett mélységeibe merészkedve egy csapat fiatal űrgyarmatosító találkozik az univerzum legborzalmasabb életformájával. A producer Ridley Scott, aki... több»
Szereplők: Isabela Merced, Cailee Spaeny, Ian Holm, Archie Renaux, David Jonsson
54 Alien: Föld (2025)
(11) (4)
Disney+
Amikor egy titokzatos űrhajó lezuhan a Földre, egy fiatal nő és egy szedett-vedett katonai csapat sorsdöntő felfedezést tesz, amely során szembekerülnek a bolygót érintő... több»
Szereplők: Timothy Olyphant, Essie Davis, Alex Lawther, Sydney Chandler, Babou Ceesay
76 Prometheus (2012)
(57) (28)
Disney+
Egy tudósokból álló csoport az emberiség eredetének felkutatására indul az univerzum egyik távoli, veszélyes vidékére. Azonban megkérkezvén olyan lények várják őket,... több»
Szereplők: Michael Fassbender, Charlize Theron, Idris Elba, Peter O'Toole, Guy Pearce
79 A végső megoldás: Halál (1992)
(33) (27)
Disney+ | TV-ben (Moziverzum, csütörtök 01:33)
Ellen Ripley és társai űrhajójukkal lezuhannak a Fiorina 161 nevű bolyóra, a szerencsétlenséget csak a nő éli túl. A bolygót magukra hagyott rabok lakják, akik sokkal nagyobb... több»
Szereplők: Sigourney Weaver, Charles Dance, Lance Henriksen, Charles S. Dutton, Holt McCallany
91 A nyolcadik utas: a Halál (1979)
(155) (95)
Az éppen hazatérő Nostromo űrhajó legénysége egy váratlan küldetést kap: ki kell vizsgálniuk egy ismeretlen eredetű vészjelzést. Eljutnak egy lakatlan bolygóra, ahol egy... több»
Szereplők: Sigourney Weaver, John Hurt, Harry Dean Stanton, Ian Holm, Tom Skerritt
93 A bolygó neve: Halál (1986)
(85) (41)
akció | kaland | sci-fi | thriller
Mozikban
Ripley hadnagy 57 év után kel fel a hibernálásból. Hazatérve tudja meg, hogy az eltelt idő alatt egy emberi kolóniát telepítettek arra a bolygóra, ahol korábban megtámadták... több»
Szereplők: Sigourney Weaver, Bill Paxton, Lance Henriksen, Michael Biehn, Tom Woodruff Jr.