Az Aquaman felrobbantotta a kínai mozikat

Országos premier híján a tengerentúlon különösebb izgalmak nélkül telt el a hétvége, azonban Aquaman már adott egy kis ízelítőt abból, mire is számíthatunk tőle.

Az Aquaman úgy lett a hétvége legtöbb bevétel termelő filmje az összes nemzetközi piacon befolyt összegek összesítése után, hogy mindössze egyetlen országban, Kínában mutatták be, ahol rögtön 93,6 milliót kaszált. James Wan filmjéről egyelőre csak pozitívumokat hallhattunk az első vetítések után, és ezen a kínai premier sem változtatott, úgyhogy a Warner már kezdheti dörzsölni a tenyerét: egyre inkább úgy tűnik, óriási kasszasiker lesz a stúdió legújabb szuperhősfilmje.

Ami az amerikai piacot illeti, a Ralph lezúzza a netet megőrizte első helyét a toplista élén, azonban mindössze egy millió dollárral maradt el tőle az öt hete bemutatott A Grincs. Míg előbbi 16,1, utóbbi 15,1 millió dollárral zárta a hétvégét.

Továbbra is remekel a Stallone utolsó Rocky-mozija, a Creed II., mely újabb 10 millióval toldott meg eddigi bevételeit, így világszerte már 120 milliónál jár. Bár van még pár hete bizonyítani, az első rész 170 milliót meghaladó bevételei elérhetetlennek tűnnek.

Lecsúszott a dobogóról a Harry Potter franchise második spin-offja, a Legendás állatok - Grindelwald bűntettei, mely hazájában nem igazán kavarta fel az állóvizet. Bár a film 145 milliót termelt Észak-Amerikában, ez az összeg eltörpül a nemzetközi, 423 milliós bevétel mellett.

Tíz héttel a premierjét követően búcsúzott a top10-ből az egyik legnagyobb Oscar-esélyes, a Csillag születik, melyre az elmúlt két és fél hónapban 370 millió dollár értékben váltottak jegyez a nézők világszerte.

A top10-es listát és a pontos összegeket idelent találjátok.

#9

69 Nyughatatlan özvegyek  (2018)

(20) (13)

dráma | krimi | thriller

Netflix | Max

Adott négy nő, akikben semmi sem közös azt leszámítva, hogy halott férjeik hatalmas adósságot hagytak maguk után, ők pedig szeretnék a saját kezükbe venni a sorsukat, és... több»

$3,100,000    
#8

horror | misztikus | thriller

A film története szerint egy rendőrnő nemrégiben került ki a rehabról. Az egyik éjszkai műszakot a hullaház közelében teljesíti, ám éppen ezen az éjszakán furcsa dolgok... több»

$3,175,000    
#7

55 Robin Hood  (2018)

(18) (8)

akció | kaland | thriller

Azt hiszed, hogy mindent tudsz már a legendás tolvajról? Ez bizony nagy tévedés, és felejtsd el, amit eddig hallottál. Robin of Loxley és hű mór harcostársa ugyanis új és... több»

$3,585,000    
#6

dráma | életrajzi | road movie | vígjáték | zenés

Cinego | Max | TV-ben (Paramount Channel, csütörtök 01:33)

Tony Lip nem egy bonyolult fickó, aki szereti inkább az öklével elsimítani a konfliktusokat. Amikor egy kis mellékes melót ajánlanak neki, örömmel elvállalja. Ám a feladatról... több»

$3,935,000    
#5

83 Instant család  (2018)

(44) (5)

dráma | vígjáték

Ellie és Pete sikeres vállalkozókként régi házakat újítanak fel és adnak el. Párként egyre gyakrabban merül fel köztük a családalapítás kérdése, és bizony úgy érzik,... több»

$5,600,000    
#4

84 Bohém rapszódia  (2018)

(64) (18)

dráma | életrajzi | zenés

Netflix

A Bohém rapszódia élénk és vibráló tablót fest a legendás Queen zenekar történetéről és a konvenciókra fittyet hányó, már-már polgárpukkasztó frontemberének, Freddie... több»

$6,000,000    
#3

családi | fantasy | kaland

Max | TV-ben (HBO, csütörtök 01:33)

A Legendás állatok és megfigyelésük 2 története 1927-ben veszi majd fel a fonalat, néhány hónappal azt követően, hogy sikerült foglyul ejtenie a sötét varázslót, Gellert... több»

$6,805,000    
#2

84 Creed II.  (2018)

(14) (10)

dráma | sportfilm

Max | TV-ben (Cinemax 2, csütörtök 01:33)

Adonis Creed élete az egyensúly kereséséről szól magánélete és sportolói pályája között. A bokszoló élete meccsére készül, és egy olyan ellenféllel kell szembenéznie,... több»

$10,322,515    
#1

76 A Grincs  (2018)

(34) (11)

animáció | családi | fantasy | musical

Amazon Prime Video | Netflix

A Grincs egymagában él barlangjában, egyedüli társa jámbor kutyája, Max. Grincs a legkülönfélébb találmányokkal rendezte be otthonát, csak hogy elkerülhesse az embereket,... több»

$15,175,000