2018.06.04   szerző: hp   hozzászólások: 0

Premierjének második hétvégéjére masszív visszaesést produkált a Disney antológiafilmje.

Szenved a Solo-film a mozikban

Több mint 65 százalékos visszaeséssel, de még így is az élen zárta a hétvégét a mozikban a Solo: Egy Star Wars-történet. A film komolyabb kihívó nélkül is csak szenvedett, a három hete bemutatott Deadpool 2 alig hat millióval maradt el tőle. A csalódást keltő szereplés már az első hétvége után borítékolható volt, de Ron Howard mozija a nemzetközi piacokon sem teljesített túlságosan erősen. A Solo összbevétele 264 millió dollár, de hogy jobban szemléltessük a gyenge teljesítményét, hozzátennénk, hogy a  Zsivány Egyes is képes volt átlépni az 1 milliárdot, amire az új Star Wars-filmnek most már esélye sincs, de valószínűleg az 500 millió is csupán álom a Disney számára.

A dobogó második fokát a Deadpool 2 szerezte meg 23,3 millióval, és ezzel már megközelítette a 600 milliós összbevételt. A Foxnál így bőven lehet ok az örömre, bár a következő hetekben a Jurassic World: Bukott birodalom érkezésével ez a szám már jó eséllyel nem fog jelentősen növekedni.

A harmadik helyen a hamarosan a hazánkban is debütáló dráma, az Sodródás végzett 11,5 millióval, ami a 35 milliós büdzsé mellett nem túl biztató eredmény, bár a kritikusok viszonylag pozitívan fogadták a produkciót.

Ami a premierfilmeket illeti, a top10-be befért továbbá az Upgrade című akciófilm és az vígjátékok mezőnyét erősítő Action Point is. Előbbi a hatodik, utóbbi a kilencedik helyet tudta megszerezni.

Hat héttel a premierje után továbbra is magabiztosan őrzi pozícióját az élmezőnyben a Bosszúállók: Végtelen háború, mely épp csak lecsúszott a dobogóról. A film gyakorlatilag az egész világot meghódította, napokon belül pedig összbevételei át fogják lépni a 2 milliárd dollárt is.

A top10-es listát és a pontos összegeket idelent találjátok.

#10

75 Átejtve  (2018)

romantikus | vígjáték

Leonardo, az önelégült, gazdag playboy, Mexikó legtehetősebb családjának sarja felveszi a gyermekeit egyedül nevelő Kate-et, a munkásosztály gyöngyét luxusjachtjának... több»

$1,975,000    
#9

40 Extrém vidámpark  (2018)

vígjáték

Egy igazi vásott kölyök tervez és építtet magának és a barátainak egy vidámparkot, amit közösen üzemeltetnek.  több»

$2,315,000    
#8

57 Betörés  (2018)

akció | dráma | krimi

Egy nő mindent megtesz, hogy megvédje családját a betörőkkel szemben, akik megkísérlik feldúlni otthonukat. több»

$2,815,000    
#7

64 A partiállat  (2018)

vígjáték

Mit tehet az ember, ha hirtelen észreveszi, hogy már nem kamasz? Deanna (Melissa McCarthy) ugyan kicsit nehézkesen törődött bele a megváltoztathatatlanba, de azért tudja a választ:... több»

$3,455,000    
#6

83 Upgrade  (2018)

akció | sci-fi | thriller

A történet szerint egy férfi feleséget meggyilkolják egy rablás során, míg ő deréktól lefelé lebénul. Egy új, kísérleti technológiának köszönhetően mesterséges... több»

$4,458,000    
#5

69 Könyvklub  (2018)

dráma | romantikus | vígjáték

Mindig van új a nap alatt…még a hatodik X után is. Diane (Diane Keaton), Vivian (Jane Fonda), Sharon (Candice Bergen) és Carol (Mary Steenburgen) egész életükben jó barátnők... több»

$6,800,000    
#4

akció | kaland | sci-fi

A Bosszúállóknak és a Földnek egy minden korábbinál nagyobb fenyegetéssel kell szembenézniük, egy új veszedelemmel, mely a kozmikus árnyékból emelkedik ki, Thanosszal, akinek... több»

$10,371,000    
#3

78 Sodródás  (2018)

akció | dráma | életrajzi

A vagány és talpraesett Tamit (Shailene Woodley) kalandvágya a festői Tahitire csábítja, ahol megismerkedik a szenvedélyes vitorlázóval, Richarddal (Sam Claflin). A két szabad... több»

$11,510,000    
#2

80 Deadpool 2  (2018)

akció | kaland | sci-fi

Wade Wilson, azaz Deadpool túlél egy majdnem végzetes kimenetelű ostoba balesetet, ám az is lehet, hogy az egy előre eltervezett támadás volt. Szerencsétlenségben hősünk... több»

$23,325,000    
#1

akció | fantasy | kaland

Szállj fel az Ezeréves Sólyomra és utazz egy messzi-messzi galaxisba egy vadonatúj Star Wars-történetben a galaxis legkedveltebb gazfickójával. Vakmerő alvilági kalandok során... több»

$29,296,000