TOP10: Minden idők legjobb folytatásfilmjei

Valósággal ritkaságszámba megy, amikor egy folytatást túl tudja szárnyalni az első rész. Múlt héten minden idők legrosszabb folytatásfilmjeit listáztuk, ezúttal azonban az ellenpéldákon a sor. Lássuk, mely filmek értek fel az első részhez, és melyek voltak képesek meghaladni azt.

A keresztapa II

A filmtörténetben mindössze két alkalommal került sor arra, hogy a legjobb film kategóriájának Oscar-díját egy folytatásfilm nyerte meg. Először A keresztapa 2 estében, mely egyszerre volt folytatása és előzménye a kultikus első résznek. A stáb az első epizódhoz képest Robert De Niroval egészült ki, aki a fiatal Vito Corleone szerepében remek érzékkel mélyítette el a maffiafőnök karakterét. Kiváló történet, parádés alakítások és erőteljes atmoszféra jellemezte a filmet, melyekből azonban már nem sok jutott a harmadik epizódra.

Toy story - Játékháború 2.

Egyáltalán nem ritka az animációs filmek esetében, hogy folytatásaik már kikerülve a mozikat egyenesen DVD-n jelennek meg. Eredetileg hasonló sors várt volna Toy Story 2-re is, de a Pixarnál végül meggondolták magukat, és az eredeti stábbal ugrottak neki a folytatásnak. A Toy Story 2 nem okozott csalódást, sőt, a közönség mellett a kritikusok is imádták. Erről árulkodik, hogy a RottenTomatoes kritika összesítő portálon a film jelenleg is 100 százalékon áll. A stúdiónak a Toy Story 3-mal ismét sikerült megismételnie a bravúrt.

Terminátor 2. - Az ítélet napja

Az első rész bemutatását követően a James Cameron egyik pillanatról a másikra Hollywood egyik legfelkapottabb rendezőjévé vált. Hét évvel Terminator után a rendező már jókora büdzséből gazdálkodhatott, de a két rész között eltelt 7 év robbanásszerű fejlődést hozott a digitális effektek terén is, melyeket a Terminator 2-ben csúcsra járatott. Érdemes megjegyezni, hogy a második rész után elég erős lejtmenetbe kezdett a franchise, melyben az is szerepet játszhatott, hogy az első két, kritikailag is sikeres epizódot követően Cameron levette a szárnyait a franchsie-ról.

A bolygó neve: Halál

Visszatérve Cameronra, a Terminator sikerének köszönhetően, mégis viszonylag újoncként átvehette Ridley Scott-tól A nyolcadik utas: a Halál folytatását, és ismét nem okozott csalódást. Az Aliens épp annyira volt folytatása az első résznek, mint teljesen önálló alkotás, ugyanis számos új karaktert vezetett be a történetbe, és a korábbitól radikálisan eltérő világot tárt a nézők elé.

A Birodalom visszavág

Kétség sem férhet ahhoz, hogy a filmtörténet egyik leginkább várt folytatása az 1980-as A birodalom visszavág volt. Akárcsak a Terminator 2 esetében Cameron, George Lucas ekkor már olyan hírnévnek örvendett, hogy egyáltalán nem okozott neki fejfájást a magas költségvetés.  Lucas kimondottan okos döntést hozott, amikor a film rendezői székét átadta Irvin Kershnernek, aminek köszönhetően minden idejét és energiáját a produkció egyéb aspektusaira tudta fókuszálni. Az eredmény pedig magáért beszél.

A Gyűrűk Ura: A két torony

Az elején A keresztapa 2 kapcsán említettük, hogy mindössze 2 folytatásfilm tudott Oscar-díjat nyerni a legjobb film kategóriájában. Nos, a második Peter Jackson filmje, A gyűrűk ura: A két torony. Nem kíván sok magyarázatot a dolog: monumentális látvány, epikus ívű történet, remek szereplőgárda, tökéletes filmzene és egy kiváló rendező, aki sajnos a Hobbit trilógiára már nem tudta megismételni a bravúrt.

A sötét lovag

A sötét lovag nem csak Christopher Nolan Batman-trilógiájának legjobb legjobbja, de a legtöbb rajongó szerint a valaha készített Batman adaptációk csúcsa. Sok egyéb mellett ebben jelentős szerepet játszott Heath Ledger remek alakítása is, aki Hollywood történetének egyik legkarizmatikusabb negatív hősével nézők millióit vette le a lábukról.

Kill Bill 2.

Quentin Tarantino eredetileg egy filmként szerette volna bemutatni a Kill Billt, azonban a Miramax nem volt hajlandó a mozikba egy  több mint négy órás produkciót. A stúdiónak végül sikerült meggyőznie a rendezőt arról, hogy két részben kerüljön bemutatásra a film. Az első és a második epizód között mindössze öt hónap telt el, ez az időszak azonban kulcsfontosságú volt Tarantino pályafutásában, ugyanis karrierje ismét emelkedő ívre állt a Jackie Brown visszafogott sikerei után.

Mielőtt lemegy a Nap

Miután Linklater bejelentette, hogy kilenc évvel az első rész után elkészíti a Mielőtt felkel a Nap folytatását, még korántsem volt egyértelmű, miként ismételhetné meg a sikereket anélkül, hogy önmagát kelljen ismételnie. Végül nem csak, hogy minőségében fel tudott érni a korábbi részhez, de az újító szándékú történetmeséléssel és dramaturgiával meg is tudta haladni azt, miközben Hawke és Delphy újabb mélységekkel gazdagították karaktereiket.

A bárányok hallgatnak

Bár a film gyakorlatilag az 1986-os Az embervadász folytatása, a stúdió jó döntést hozva átadta Hannibal Lecter szerepét Anthony Hopkinsnak (első alkalommal Brian Cox alakította a karaktert), és leforgatta Thomas Harris Hannibal-regényeinek második részét, melynek a mai napig ott a helye minden idők legjobb thrillerjei között.