A világ egyik legnépszerűbb animációs sorozata, amely 2013 óta tartja lázban a rajongókat. Tipikusan abba a kategóriába esik, amit nem gyerekeknek találtak ki, hanem kifejezetten a felnőttek szórakoztatására. Abszurd, sötét humor és kissé groteszk ábrázolás. Ez a Rick és Morty, ami mostantól a Netflixen is megnézhető!

A Rick és Morty egy sötét humorú, sci-fi animációs sorozat, amely egy zseniális, ámde erkölcsileg kétes tudós, Rick Sanchez és unokája, Morty kalandjait követi. A páros különféle dimenziókban és párhuzamos univerzumokban utazik, miközben bizarr helyzetekkel, szörnyekkel és filozófiai dilemmákkal szembesül. A sorozat egyszerre paródia és mélyebb elmélkedés az emberi természetről, családi kapcsolatokkal és világépítéssel fűszerezve, mindezt abszurd humorral és popkulturális utalásokkal tálalva.

A széria eddig hét évadot ért meg, a rajongók 2023 óta várják, hogy lesz-e folytatás, és ha igen, mikor. Az évadok során szinte végig az a Justin Roiland kölcsönözte hangját a két főhősnek, aki Dan Harmon mellett a sorozat egyik kitalálója is volt. Mellette az évadok során olyan színészek szólaltatták meg egyik-másik szereplőt, mint Susan Sarandon, Sam Neill, Christina Hendricks, Paul Giamatti, Jordan Peele, Taika Waititi, Nathan Fillion, Christian Slater, Jeffrey Wright, Alfred Molina, Danny Trejo, Clancy Brown vagy Matthew Broderick.

A Rick és Morty igazi popkulturális ikonná vált az elmúlt bő egy évtizedben. Ha kedvet kaptál hozzá, és még élő Netflix-előfizetésed is van, akkor elég az adtalapján a platform logójára kattintanod és indul is a show. További hasonló ajánlókat pedig lejjebb görgetve találsz.

animáció | kaland | politikai | sci-fi | szatíra | vígjáték

A Rick és Morty című animációs filmsorozat egy briliáns tudós és nem éppen lángelméjű unokája izgalmas és olykor veszélyes kalandozásait meséli el.

#10

61 Elektronikus állam  (2025)

(21) (6)

akció | dráma | kaland | vígjáték

Netflix

Egy árva tinédzser egy kedves, de titokzatos robottal és egy különc csavargóval járja be az amerikai nyugatot, hogy megkeresse öccsét. több»

#9

akció | dráma | kaland | krimi

Netflix

Miután egy halálos földrengés Szöult posztapokaliptikus vidékké változtatja, egy rettenthetetlen vadász akcióba lendül, hogy megmentsen egy tinit egy őrült orvos karmaiból. több»

#8

79 Madarak a dobozban  (2018)

(36) (3)

dráma | horror | sci-fi

Netflix

Egy nőnek és két gyermekének egy veszélyekkel teli világban kell két nap alatt biztonságos helyre jutnia - bekötött szemmel.  több»

#7

62 Io  (2019)

(5)

dráma | kaland | romantikus | sci-fi

Netflix

A nagyon távoli, poszt-apokaliptikus jövőben Sam, a kamaszlány az egyedüli emberi élőlény Földön. Komoly válaszút elé érkezik: vagy elhagyja ő is a bolygót, s csatlakozik az... több»

#6

80 Cargo  (2017)

(3) (8)

dráma | horror | sci-fi | thriller

Netflix

Posztapokaliptikus thriller egy edésapáról, aki mindent megtesz, hogy megmentse gyermeke életét.   több»

#5

66 Kihalás  (2018)

(4)

akció | dráma | sci-fi | thriller

Egy édesapját egy közelgő, pusztító támadás rémálmai györtik. Amikor a kéretlen álmok már kapcsolatára és családjára is hátst gyakorolnak, rádöbben, hogy talán a... több»

#4

68 The Silence  (2019)

(4) (1)

horror | thriller

Egy család története, akik egy nyomasztó és üres világban próbálnak meg túlélni, miközben a barlangok sötétjében tenyésztett, veszélyes ragadozók lesnek rájuk, akik a... több»

#3

58 How It Ends  (2018)

(2)

akció | dráma | kaland | misztikus | sci-fi | thriller

Egy fiatal, leendő apa küzdelme, hogy épségben hazaérjen terhes feleségéhez, amikor egy apokaliptikus esemény mindent a feje tetejére állít.  több»

#2

70 ARQ  (2016)

(7)

akció | sci-fi | thriller

Netflix

Egy furcsa páros egy időhurok csapdájába esik, ahol újra és újra fegyveres támadók rajtaütéseivel kell szembenézniük, miközben egy rejtélyes energiaforrást védelmeznek. több»

#1

63 Az éjféli égbolt  (2020)

(12) (2)

dráma | fantasy | sci-fi | thriller

Netflix

Augustine, a magányos sarkvidéki kutató története, aki mindent elkövet, hogy megakadályozza Sullyt és csapatát abban, hogy visszatérhessenek a Földre. A bolygót ugyanis globális... több»