Visszavette listavezető helyét Pennywise!

Múlt héten a frissen debütáló Kingsman 2 még maga mögé tudta utasítani az AZ-t, de a Stephen King adaptáció visszavette vezető helyét.

Rendkívül szoros versenyben szerezte vissza a bevételi toplista első helyét az Az. A lista első és harmadik helyezettjét mindössze 300 ezer dollár választja el egymástól, ami egyrészt borzasztóan kis különbség, másrészt pedig nagyon ritka, hogy ilyen erős versenye alakuljon ki az élmezőnyben. A mostanra gyakorlatilag minden rekordot megdöntő AZ végül 17,31 millióval zárt az élen, míg világszinten már fél milliárdnál is többet, összesen 533 millió dollárt kaszált.

A dobogó második fokát Tom Cruise új filmje, a Barry Seal: A beszállító szerezte meg. A korhatáros, valós eseményeken alapuló akció-vígjátékra 17,016 millió dollárt értékben váltottak jegyet a mozizók. A film igen pozitív kritikai és nézői fogadtatása jót jelenthet a bevételek további alakulását illetően. A film 177 szemlézett cikket követően jelenleg 87 százalékon áll a RottenTomatoes-on.

A harmadik helyet a Kingsman: A titkos szolgálat szerezte meg 17 millióval, mely eddig csak hazájában 66 milliót termelt, de világszerte is kimondottan erősen teljesít, ami egész pontosan 126 milliós bevételt jelent.

Ami a premierfilmeket illeti, a Barry Seal: A beszállítón kívül az Egyenesen át remake-je, és a Til Death Do Us Part. Előbbi mindössze az ötödik helyet szerezte meg 6,7 millióval, amivel elmaradt az előzetes várakozásoktól, ráadásul a kritikusok a porba döngölték az Ellen Page főszereplésével forgatott thrillert, ami pontosan 0 százalékot jelent a Rotten-en.

#10

70 Anyám!  (2017)

(50) (17)

dráma | horror | misztikus

HBO Max | SkyShowtime | TV-ben (Sony Movie Channel, csütörtök 01:33)

Az idősödő költő (Javier Bardem) és fiatal felesége (Jennifer Lawrence) egy nagy viktoriánus házban élnek vidéken. Egy nap egy idegen és felesége (Ed Harris és Michelle... több»

$1,460,000    
#9

thriller

Michael és Madison Roland azt tervezték, hogy együtt élik le életüket. Sajnos idővel a kapcsolat nem alakul túl jól. Michael mindent szeretne az irányítása alatt tartani, ezért... több»

$1,567,966    
#8

66 Újra otthon  (2017)

(19) (5)

dráma | romantikus | vígjáték

A nemrég elvált Alice (Reese Witherspoon) új életet kezdene, ezért lányaival együtt visszaköltözik szülővárosába, Los Angelesbe. A 40. születésnapi buliján megismerkedik... több»

$1,756,372    
#7

62 Amerikai bérgyilkos  (2017)

(15) (9)

akció | thriller

Sok évvel azelőtt, hogy megkezdte volna a harcot a terroristák ellen, Mitch Rapp egy tehetséges diák és sportoló volt. Azonban egy tragédiát követően beválogatták őt az ország... több»

$3,325,000    
#6

68 A nemek harca  (2017)

(2) (2)

dráma | életrajzi | sportfilm | vígjáték

Disney+

Az igazi történetet feldolgozó filmben betekinthetünk a világelső Billie Jean King és az egykori teniszbajnok és csaló Bobby Riggs 1973-as mérkőzésébe és annak körülményeibe.

$3,400,000    
#5

66 Egyenesen át  (2017)

(33) (7)

dráma | horror | misztikus | sci-fi | thriller

Néhány orvosegyetemista bátor és őrült kísérletre szánja el magát. A halál utáni élet érdekli őket, hát próbaképpen meghalnak. Mindez persze laboratóriumi körülmények... több»

$6,700,000    
#4

66 A LEGO Ninjago: Film  (2017)

(10) (6)

akció | animáció | családi | kaland | vígjáték

HBO Max

Ninjago csöpp szigetét rejtélyes ellenség ostromolja. Még szerencse, hogy hat legyőzhetetlennek tűnő nindzsa minden éjszaka harcba száll, és meghökkentő fegyverarzenálja... több»

$12,000,000    
#3

76 Kingsman: Az Aranykör  (2017)

(44) (14)

akció | kaland | szatíra | vígjáték

HBO Max | Disney+

Matthew Vaughn kasszasikere, a Kingsman: A titkos szolgálat újraértelmezte a kémfilm műfaját egy új generációnak. A Kingsman: Az Aranykörben nő a tét, mikor a Kingsman... több»

$17,000,000    
#2

akció | életrajzi | krimi | vígjáték

Netflix | SkyShowtime

Tom Cruise új filmje egy elképesztő igaz történetet dolgoz fel. Barry Seal amerikai pilóta volt, aki a Pablo Escobar-féle Medellín kartell szállítója lett, és fegyvert és drogot... több»

$17,016,000    
#1

79 Az  (2017)

(105) (54)

horror

Egyenként eltűnnek egy kisvárosból a gyerekek. Csupán megcsonkított testrészek és szervek maradnak utánuk. Derry gyászol, azután elfeledkezik a tragédiáról, csak hét gyerek... több»

$17,310,000