Alapvetően nem tartom rossznak a filmet, de a sok ajnározó "műítésszel" sem értek egyet. Jómagam nem igazán éreztem azt, hogy oly nagy feszültség tombolna itt, és hogy fokozatosan izgatottabbá tenné a nézőt a sztori. Nyilván bennem is kezdett mocorogni egy idő után az érdeklődés, hogy mi lesz ebből, de valami miatt mégsem rágtam tövig a körmöm az izgalomtól. Szerintem inkább a "hűvös" északi filmek hagyományát folytatja ez a krimi-dráma (thrillernek nem nevezném), némi lélektani háttérrel megspékelve. Ötletes húzás, hogy a sztori egyetlen légtérben játszódik, amiről már régóta tudjuk, hogy kitűnő terepet szolgáltathat a feszültség megteremtéséhez, és szintén érdekes, hogy jóformán csak a főszereplőt látjuk és halljuk, a többieket - a jelenlévők kivételével - csak halljuk. Úgy vélem, mindez óriási rizikó is, hiszen könnyen bele lehet bukni egy ilyen film elkészítésébe, ha a történet nem tartja fenn az érdeklődést, vagy ha pocsék a színészi játék stb., tehát ez a rendező és a főszereplő számára is óriási felelősség és teher is. A film első fele számomra kicsit vontatott volt, a félidőben majdnem otthagytam, lassan épült fel a sztori, és szerintem ami előny (zárt térben játszódó cselekmény, csak a szereplők hangját halljuk stb.), az bizonyos értelemben véve egyben hátrány is volt. Ugyanis így kevesebb eszköz állt rendelkezésre az alkotóknak a "cselekményesítéshez", vékonyabb a történetszál, mint akkor lehetett volna, ha látjuk is az egészet. Természetesen jó, hogy mindez megmozgatja a néző fantáziáját, viszont szerintem picit izgalmasabbá és bővebbé tette volna a cselekményt, ha mondjuk látjuk, hogy milyen környéken él a házaspár, milyen a házuk belseje stb. Számomra kissé didaktikusnak tűnt az is, ahogyan a házaspár bűnét párhuzamba állították a főszereplő bűnével, ahogyan a történések elvezetik hősünket odáig, hogy szembe merjen nézni a valósággal, és vállalja a felelősséget a tetteiért. Az én értelmezésemben a film egyik mondanivalója az, hogy mindenkinek vannak bűnei, mindenkit el/meg lehetne ítélni valamiért, viszont amennyiben nem ismerjük a körülményeket, téves következtetésekre juthatunk, ahogyan főhősünk is járt, s ahogyan a bíróság is járt volna az ő esetében, ha nem ismeri a teljes igazságot vele kapcsolatban. Ugyanakkor a film szerintem azt a kérdést is boncolgatja, hogy mi a társadalom, a család felelőssége és kötelessége az olyan emberekkel kapcsolatban, akik ön- és/vagy közveszélyesek, meddig terjed az emberek joga a másoknak való segítésben, lehet-e hazudni azért, hogy megmentsünk másokat. Na és persze az is felvetődhet a film kapcsán, hogy kinek/minek hihetünk, és hogy mit hihetünk el másoknak, mi a látszat és mi a valóság, akaratlanul vagy szándékosan nem torzít-e a másik ember, tehát szerintem némileg a világgal szembeni posztmodern kételyek is megfogalmazódnak a történetben. A produkciót nem annyira feszültségteremtőnek, inkább drámainak és megdöbbentőnek tartanám, persze a második félidő már azért az izgalmakat is fokozza, de a döntő momentum szerintem az a főszereplőt és a nézőt is egyszerre "felpofozó" pillanat, amikor kiderül az igazság az emberrablás hátteréről, és megkérdőjeleződik mindaz, amit addig tudni véltünk. Összességében véve nekem valamiért volt/van egy kis hiányérzetem a film kapcsán, és kiválónak nem tartanám, viszont egy erős kamaradarabnak igen, amely fontos kérdésekre keresi a választ, jó dramaturgiai ötletekkel, képi megvalósításokkal, színészi játékkal, időnként humoros megnyilvánulásokkal. A főszereplő némileg nagyképűnek tűnik ugyan, mégis szerethető karakterként tekinthet rá a néző, gyengeségeivel, hibáival, bűneivel együtt is meg lehet őt kedvelni. Érdemes megnézni a filmet, ha túléljük az első felét, a második már szerintem érdekesebb lesz.
Alapvetően nem tartom rossznak a filmet, de a sok ajnározó "műítésszel" sem értek egyet. Jómagam nem igazán éreztem azt, hogy oly nagy feszültség tombolna itt, és hogy fokozatosan izgatottabbá tenné a nézőt a sztori. Nyilván bennem is kezdett mocorogni egy idő után az érdeklődés, hogy mi lesz ebből, de valami miatt mégsem rágtam tövig a körmöm az izgalomtól. Szerintem inkább a "hűvös" északi filmek hagyományát folytatja ez a krimi-dráma (thrillernek nem nevezném), némi lélektani háttérrel megspékelve. Ötletes húzás, hogy a sztori egyetlen légtérben játszódik, amiről már régóta tudjuk, hogy kitűnő terepet szolgáltathat a feszültség megteremtéséhez, és szintén érdekes, hogy jóformán csak a főszereplőt látjuk és halljuk, a többieket - a jelenlévők kivételével - csak halljuk. Úgy vélem, mindez óriási rizikó is, hiszen könnyen bele lehet bukni egy ilyen film elkészítésébe, ha a történet nem tartja fenn az érdeklődést, vagy ha pocsék a színészi játék stb., tehát ez a rendező és a főszereplő számára is óriási felelősség és teher is. A film első fele számomra kicsit vontatott volt, a félidőben majdnem otthagytam, lassan épült fel a sztori, és szerintem ami előny (zárt térben játszódó cselekmény, csak a szereplők hangját halljuk stb.), az bizonyos értelemben véve egyben hátrány is volt. Ugyanis így kevesebb eszköz állt rendelkezésre az alkotóknak a "cselekményesítéshez", vékonyabb a történetszál, mint akkor lehetett volna, ha látjuk is az egészet. Természetesen jó, hogy mindez megmozgatja a néző fantáziáját, viszont szerintem picit izgalmasabbá és bővebbé tette volna a cselekményt, ha mondjuk látjuk, hogy milyen környéken él a házaspár, milyen a házuk belseje stb. Számomra kissé didaktikusnak tűnt az is, ahogyan a házaspár bűnét párhuzamba állították a főszereplő bűnével, ahogyan a történések elvezetik hősünket odáig, hogy szembe merjen nézni a valósággal, és vállalja a felelősséget a tetteiért. Az én értelmezésemben a film egyik mondanivalója az, hogy mindenkinek vannak bűnei, mindenkit el/meg lehetne ítélni valamiért, viszont amennyiben nem ismerjük a körülményeket, téves következtetésekre juthatunk, ahogyan főhősünk is járt, s ahogyan a bíróság is járt volna az ő esetében, ha nem ismeri a teljes igazságot vele kapcsolatban. Ugyanakkor a film szerintem azt a kérdést is boncolgatja, hogy mi a társadalom, a család felelőssége és kötelessége az olyan emberekkel kapcsolatban, akik ön- és/vagy közveszélyesek, meddig terjed az emberek joga a másoknak való segítésben, lehet-e hazudni azért, hogy megmentsünk másokat. Na és persze az is felvetődhet a film kapcsán, hogy kinek/minek hihetünk, és hogy mit hihetünk el másoknak, mi a látszat és mi a valóság, akaratlanul vagy szándékosan nem torzít-e a másik ember, tehát szerintem némileg a világgal szembeni posztmodern kételyek is megfogalmazódnak a történetben. A produkciót nem annyira feszültségteremtőnek, inkább drámainak és megdöbbentőnek tartanám, persze a második félidő már azért az izgalmakat is fokozza, de a döntő momentum szerintem az a főszereplőt és a nézőt is egyszerre "felpofozó" pillanat, amikor kiderül az igazság az emberrablás hátteréről, és megkérdőjeleződik mindaz, amit addig tudni véltünk. Összességében véve nekem valamiért volt/van egy kis hiányérzetem a film kapcsán, és kiválónak nem tartanám, viszont egy erős kamaradarabnak igen, amely fontos kérdésekre keresi a választ, jó dramaturgiai ötletekkel, képi megvalósításokkal, színészi játékkal, időnként humoros megnyilvánulásokkal. A főszereplő némileg nagyképűnek tűnik ugyan, mégis szerethető karakterként tekinthet rá a néző, gyengeségeivel, hibáival, bűneivel együtt is meg lehet őt kedvelni. Érdemes megnézni a filmet, ha túléljük az első felét, a második már szerintem érdekesebb lesz.