Szeánsz Velencében

Elég kettős élmény, mert a hangulat meg a képek nagyon el lettek találva, ezek a gótikus horrorokat idéző felvételek zseniálisan lettek megkomponálva. Viszont volt néhány nagyon erőltetett fordulat, Poirot meg a fél megfejtést a seggéből húzza ki... ... TöbbKedvenc jelentem az volt, mikor az egyik elájult szereplőt a biztonság kedvéért bezárták egy hangszigetelt szobába... A dialógusok is elég baltával faragottak és modorosak voltak, a forgatókönyvben biztos tök jól mutattak, de vásznon nem mindig működtek. Szóval sok tekintetben eléggé mellément, de egy percig sem bánom, hogy megnéztem, kezd viszont önmaga paródiájává válni ez a Branagh-féle Poirot-univerzum. Viszont megnéznék tőle egy Poe vagy Lovecraft adaptációt, csak ezek nélkül az ostoba tüskék nélkül.

Szóval itt ez a film, hozza Agatha Christie világának hangulatát, érezzük azt a miliőt, amit annak idején (nálam tizenéves koromban, ami sajnos már négy évtizede volt) tapasztaltunk a puhafedelű, sárga gerincű Albatrosz könyvek sorozatban megjelent m... Teljes kritika

Kenneth Branagh Poirot-szériája trilógiává bővült legújabb darabjával, a Szeánsz Velencébennel. Poirot velencei kalandja Agatha Christie Halloween és halál című regényét veszi alapul, de még rugalmasabban, szabadabban kezeli az alapanyagot, mint a... Teljes kritika

Haris Zambarloukos, az operatőr minőségi munkát tett le az asztalra. Nincsenek összecsapott, elnagyolt képkockák. Figyelemre méltóan játszanak a kamerával, a fényekkel, színekkel, sebességgel, arányokkal, vágásokkal. Precízen irányítják a nézői tekin... Teljes kritika

Ez az első Poirot film, amit megnéztem Kenneth Branagh főszereplésével és rendezésében. Nem hagyott mély nyomot bennem, egyszer nézhető. Nem igazán volt benne csavar, túl egyszerű volt. Ennél sokkal acélosabb idegzet kellett Agatha Christie regényeih... Teljes kritika

Szerintem magasan ez a legjobb rész Branagh eddig 3 Poirot-filmje közül, melynek ugyan vannak ritmikai hibái, de a sztori kellően csavaros, és játékidőben egyáltalán nem hosszú ahhoz, hogy könnyedén el tudjon magával vinni egy kellemesen borzongató nyomozásra.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Kenneth Branagh harmadik Poirot-története silány lett. A Gyilkosság az Orient expresszen jó indítás volt, bíztam is egy új, friss sorozatban. Igaz, a bajusz viselte a kis belgát, de ezt a tévedést nézzük el! (Azóta Jim Carrey viseli a Sonicban mint Dr. Ivo Robotnik.) A Halál a Níluson egy korrekt szerelmi drámát mutat be, amiből sajnos hiányzik a krimi. Márpedig Agatha Christie nem romantikus regényekben utazott, hanem csavaros bűnügyi történeteket írt. A Szeánsz Velencében cím jó ötlet volt, talán az egyetlen, amit felhozhatunk pozitívumként a film kapcsán. Teljesen más környezetben, egy egészen más történetet mesél el. Egy-egy szereplőbe kapaszkodik csak, de még őket is átformálja. Azért pedig különösen haragszom, hogy Ariadnét szembeállították Poirot-val! Misztikummal próbál megtéveszteni minket a rendező, Poirot belső vívódását helyezi előtérbe. A vízbe fojtásos próbálkozás pedig egyenesen szánalmas. Ami működik egy gyerekkel (az eredeti történetben így ölik meg a kislányt, aki egy korábbi gyilkosság szemtanúja), az egy felnőtt férfivel nem! Azt kell mondjam, ezt az igen jó krimit Kenneth Branagh meggyalázta. Most kéne megállnia, nincsen értelme tovább próbálkozni. David Suchet az igazi filmes Poirot! De Albert Finney, Alfred Molina vagy John Malkovich és Peter Ustinov is jobb volt a kis belga nyomozó szerepében.

Úgy harangozták be, hogy ez lett az eddigi legjobb rész a három közül, ehhez képest szerintem pont az ellenkezője történt. Itt már erősen érezhető, nem teljesen Christie írása volt az alap, innen-onnan ollózták össze a sztorit. A szereplők is random ... Többarcok, nincs sztárfelhozatal. Az ijesztgetős részek sem túl félelmetesek, egyedül Branagh villan meg néha a rendezésben. Erősen felejthető az előző részekhez képest.

Ez az egyetlen valamire való része ennek a pocsék trilógiának. De ez még nem jelenti azt, hogy ez a rész jó, csak hogy végre nézhető. Kitalálható a végkifejlet, Poirot karaktere (már az első két részben is) roppant irritáló és komolyan vehetetlen. Gyakran unalmassá válnak a jelenetek. A hangulat és a helyszínválasztás tetszett. Sajnos a horrorisztikusra vett forma kimerül a hirtelen maxra tolt hangerőben (hű, de idegesítő ezt látni 2023-ban), a 2000-es években is unalmas „jaj, áll valaki mögötted a tükörben” és az ijesztő kisgyerek százmilliomodjára elsütött hármasában. Ami szintén mindhárom részre jellemző, de erre a legjobban, hogy a film végén Poirot a semmiből előhozakodik azokkal a megfejtésekkel, amikről fingja sem lehet, teljesen légből kapottan előteremti a tényeket, amelyekről a néző sem tud egészen addig. Egy intelligensen felépített krimiben a néző kicsit együtt nyomozhat a nyomozóval, van mire alapozni a film végi leleplezést. De ez a bajszos kretén Poirot akkora nagy sztár, hogy minden rész végén hirtelen megtalálja a zsebében a film forgatókönyvét, és mint valami Bravo magazin végére lapozva, felolvassa róla a kvíz megfejtéseit. Így teljesen felesleges izgulni, vagy elmélkedni bármin is.

Vajon 2023-ban lehet-e még bármi újat mondani Poirot-témában (vagy Agatha Christie-témában (tulajdonképpen mindegy is)? Rövid leszek: nem. Akkor sem, ha valaki még nem találkozott egy-egy történettel vagy annak adaptációjával. Egyesek számára nyilván izgalmas lehet értékelni az eddigi Poirot-kat, karikírozva egyes megformálásokat, vagy dicsőítve másikakat. De igazából az a helyzet, hogy annak, aki a David Suchet-féle Poirot-n nőtt fel, valószínűleg nem kell Kenneth Branagh, és igazából senki más sem. Filmnézés közben végig azon gondolkodtam, hogy ez az adaptáció vajon miben más, vajon mit tesz hozzá az eddigiekhez? És azt kell mondjam, hogy (nekem) semmiben és (nekem) semmit. Persze a sztori alkalmas arra, hogy az alkotók kétpercenként megijesszék a nézőt (meg Poirot is), Kelly Reillyvel pedig sok mindent el lehet adni – bevallom, még nekem is. A szereplők amúgy jók, magas színvonalon hozzák a kötelezőt, szóval igazából nincs bajom a filmmel. Egyszer meg lehet nézni, de nem hagy maga után maradandó nyomokat.

Nekem a trilógiából ez a rész volt a leggyengébb...pedig nagyon vártam, mert szeretem az Agatha Christie történeteket. Bár a klasszikus horror elemekben ez bővelkedett a leginkább, az összes "szellemes" klisét felvonultatva. A színészi játékokra most... Több sem lehet panasz, sem a látványra...de a történet, meg az egész film...ez volt az első amikor alig vártam, hogy vége legyen már, mert untam. Egyszer azért meg lehet nézni.

Pedig úgy vártuk! Főleg, mivel kolléganőm megnézte moziban, és áradozott róla... borzasztó nyomasztó, egyhelyszínes, sötét... és már az elején tudtam, ki a gyilkos... rengeteg felesleges monológ, felesleges, ijesztőnek tűnő, ám végtelenül bárgyú jelenet. Párom el is aludt rajta. Százszor inkább a Halál a Níluson, még az olcsó CGI-jal is! Na meg hát a vége ezzel a szellemes hülyeséggel... Mindazonáltal nagyon szeretem és értékelem, hogy Kenneth újra elővette és feldolgozta, nélküle talán elveszne ez a műfaj. Ő képes volt új életet lehelni a műfajba, és remélem, még jó pár ilyen sorozatot fog készíteni a jövőben.

Egyedi hangulatvilág és történet, ami próbálkozik keverni a horror műfajt a krimivel, és végre nincs fullba tolva animált városképekkel, hanem az igazi Velencét láthatjuk teljes valójában. A közel 1 óra 45 perc könnyen volt érezhető, több mint 2 órának, de sikerült a végére összekapnia magát. Azért reméljük, nem ez volt a franchise lezárása, mert annak viszont félgőzös volt.

Innen már nincs lejjebb... Depressziós sz*r az egész film, fölösleges eltolni rá majdnem 2 órát!