
Vélemények (12)
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
A 2004-ben készült AVP cliffhangerrel zárult, és ez volt a közvetlen folytatása. A "kis" Predalien néhány facehuggerrel elszabadul, és a Földre kerülnek. Nem tudnak viselkedni, ezért eljön egy yautja is, aki mindent el akar tüntetni egy titokzatos kék löttyel. Feltűnik benne a yautják szülőbolygója egy rövid idő erejéig, de legalább adott hozzá valamit ez a nagyon gyenge alkotás. Eddig nem látott eszközök is feltűnnek, de maga a sztori csapnivaló. A sci-fi horror gusztustalanságban nem múlja felül az Alien 4-ben látottakat, de igen közel áll hozzá. Próbálták fokozni a hangulatot a franchise-okból átvett hangokkal, de hiába. A színészi játék is kiábrándító volt, és végül rájöttem, hogy ezt a filmet egyszer már láttam, de annyira kellemetlen élmény volt, hogy nem emlékeztem rá. Egyébként a befejezés szintén cliffhanger, ami egy érdekes történetszálat indíthatott volna el, de abbamaradt. Több értelme volt ennek a jelenetnek, mint magának az egész filmnek. 3/10
Szörnyű,igénytelen munka, mind az Alien, mind a Predator széria megerőszakolása. A történet a középszerűnél is lejjebb van, a narratíva amatőr, túl távoli, nem vagyunk része a két faj harcának,csak nagyon távolról, külső szemlélőként látjuk az esemén... Több
Imádom az Alien filmeket, de ezt valahogy nem értékelem, és nem is szeretem. Feleslegesnek és koncepció nélkülinek érzem. Gyenge színészi teljesítmény is párosul a rossz rendezéshez. Tele klisékkel, gagyi, és béna párbeszédekkel. Kerülendő mozi.
Ez a film sajnos úgy rossz, ahogy van. Az egész Alien és Predator univerzumot egybevéve semmi értelme nem volt elkészíteni. Ebben a részben szegény Föld mindössze csak akkora szerepet kap, hogy a két idegen összecsapjon, s a bolygónk kvázi harcszínté... Több
Az első résszel kapcsolatban már megjegyeztem, hogy nem gyenge film, de nem is veszített volna a világ semmit, ha nem készül el. Nos, hasonló a helyzet a zéró veszteséggel kapcsolatban, viszont annyi a különbség, hogy ez már gyenge, felesleges és bőrlehúzós film.
Nagyon gyengének tartom ezt a filmet. Szerintem eléggé összecsapott alkotás. Gyenge színészi teljesítmények párosulnak értelmetlen brutalitással. Anno moziba láttam, és nagyon megbántam, mert elég lett volna itthon megnézni. Értékelés: 4/10
Hasonló filmek
Régebben tetszett, hogy városba vitték a harcot. Globálisabb lett, mint az Bolygó neve halálba. De ezzel kb ki is fújt az összes pozitívum. A szereplők gyengék, valóban egy átlagos béna horrorfilm bugyuta karakterei. A jelenetek 90% teljesen sötét, hogy semmit se láss. A két lény keresztezése pedig nálam szentségtörés volt.
Szerintem is egy gyenge filmmel van dolgunk! Már az első AVP filmet sem mondanám egy erős darabnak, de ott azért én még fel tudtam fedezni élvezhető jeleneteket, vagyis sokkal több volt benne mint a folytatásában! Ez azért is fájó nagyon, mert miután... Több
Ezt a részt nagyon elszúrták. Nem adja vissza azt az érzést, hangulatot, mint az Alien filmek vagy az első rész. Olyan inkább, mint egy tini horror.
Elég gyenge volt ez a film még az első részhez képest is, pedig már az sem volt egy nagy szám (mondjuk a kigyúrt Zongoristát nézni legalább poén volt). Ennek se története nem volt rendesen, se szereplők nem voltak igazán, a látványról meg ne is beszéljünk. Egyszerűen B kategóriás az egész, ez rá a legjobb szó.