
Vélemények (42)
Azt hittem, hogy előző film (Alkonyat, 2008) után majd elmélyítik Edward és Bella kapcsolatát. Szerettem volna legalább minimálisan megérteni, hogy miért vonzódnak egymáshoz. Azon kívül, hogy Edward nem tud olvasni Bella elméjében, mi a fenét szeret ... Több
Nekem mindegyik része amolyan kötelezően egyszer nézős tinifilm. Húzzák, nyúzzák, de valahogy értelmetlen és káoszos az egész. Némi CGI dob rajta, de igazán ennyi és nem több.
Nem lett túl bonyolult a történet és ez érződik is de így is nagyon szuper a történet. Szerethetőek a karakterek és nem is egysíkúak, ami nagy előny ezen kívül a történet is fenomenális.
Kíváncsi voltam a filmre, az első rész után. Eléggé hasonló a története, az alapsztorit alig viszi előre. Egynek elment, de igazából csak szenvedtek a filmben a szereplők.
Kapcsolat terén a nagy dolgok már az első részben megtörténtek itt inkább a család, meg az ellenséggel való történések töltik ki a játékidőt. Egynek elment.
Nem rossz, meg lehet nézni egyszer, de véleményem szerint ez csak közepes lett. A történet unalmas, lassú, a színészek alakítása pedig semmitmondó, nem igazán tudják hozni a karakterüket...
A Twilight Saga sorozat része, aminek központjában Bella és Jacob baráti kapcsolata áll, nekem legkevésbé tartozik a kedvenceim közé a sorozaton belül. A zenék ebben a részben is nagyon el vannak találva, és a színészek, ahogyan az első részben is, j... Több
Hasonló filmek
Az első rész sem volt a kedvencem, de ez még azt is alulmúlta. Tinidráma az egész, és sok-sok logikai hiba is volt benne.
Ennél a résznél már éreztem, hogy nem lesz megállás, de itt még egészen pofásra sikerült a film. A színvonal maradt, ahogy a menő harcok is, szerencsémre.
Mikor moziba került az Újhold, óriási őrület övezte a filmet/könyvet/történetet. Sajnos ez a 2. rész nekem csalódás volt. Vontatottra sikerült, nyomasztó volt. Nem a kedvencem.
Meglepő módon, ez a rész sokkal jobban tetszett mint az első. Habár a történet még most sem volt nagy durranás, sokkal részletesebb és minőségibb volt a kidolgozása. A szereplők is kezdenek a szívemhez nőni, habár Edwardot szerintem sosem fogom igazá... Több
Ez a Cullen család elég idegesítő volt. A történet ott folytatódik, ahol az első abbamaradt és a feszültség is maradt olyan lagymatag, mint a korábbi részben volt.
Az első rész után vártam a másodikat és nem csalódtam. Ugyanolyan élvezhető, izgalmas , látványos alakítás, beleéled magad a történésbe. Ajánlom