Nem sok olyan embert találni, akinek a Tűzgyűrű lenne a kedvenc Guillermo del Toro-filmje, de kétségtelen, hogy az óriásrobotos és óriásszörnyes filmnek megvolt a maga bája. A nagy kérdés: mi maradt ebből a del Toro nélküli folytatásban? Több
A Tűzgyűrű: Lázadás című film nem tart sehová, nincs katarzis, már vártam a stáblistát, direktben szurkolni kellett neki. Felesleges érzelmes jelenetek, majdnem teljesen hiányoznak a háttértörténetek, viccek a padló alá temetve, és ráadásul: mindent a szádba rágnak. Hangosan kimondanak evidens dolgokat, amit még általános iskolásként is fel tudnék fogni magamtól. Nem tudom ajánlani a filmet, sehogy, senkinek, soha. Unalmas, klisés, gyenge. A látvány nem tud mindenért kárpótolni, ráadásul az extra jelenetben elhangzik egy mondat, amit remélem, csak én értelmezek egy folytatás ígéreteként… Több
Egy séma alapján készült folytatás, amely kipipálta a kötelezőket, de közben elvesztette azt a varázst, ami az elődöt szórakoztatóvá tette. Az akciók látványosak és szórakoztatóak, de elviselhetetlen párbeszédek, és általánosságban unalmas cselekmény társulnak hozzá, amitől csak a vérbeli rajongóknak lesz élvezhető élmény, mindenki másnak felejthető, vagy már konkrétan fárasztó. Több
Aztán most már csak szomorú vagyok. Pedig ennek a filmnek olyannak kellett volna lennie, ami kihozza belőlem azt a pici gyereket, aki a fürdőkádban ülve a dinoszauruszok, tini nindzsa teknőcök és mindenféle más akciófigurák általa elképzelt és megvalósított csatáival múlatta el az idejét, és rohadt jól érezte magát. Több
Az első filmet még Guillermo del Toro rendezte, abból nem lett Oscar díjas alkotás, és látva a folytatást, valószínűleg ebből a mostaniból sem lesz az. De annak eldöntését, hogy az új rendező Steven S. DeKnight jót lett-e a franchise-nak vagy nem, valaki másra bíznám, mert én nem éreztem akkora különbséget a két film között. Több
A Tűzgyűrű: Lázadás gyakorlatilag nem lett más, mint egy rosszul megkoreografált látványfilm. Abban az aspektusban, ami talán a legfontosabb megkaptuk, amit akartuk, mégis joggal érezhetjük, hogy hiányzik valami. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az embertelen büdzsét egy az egyben beáldozták a vizualitás oltárán. Több
nemzetköziség, a végletekig butított sztori és a CGI-orgia éppolyan rutinosan dönti le a kulturális falakat, ahogy egy megtermett Kaiju Tokió felhőkarcolóit. Végül mindkettő után csak a romok maradnak, ami még a virtuális pusztítás dadaista örömét is elveszi. De hát ki más egyesítené az emberiséget, mint egy túlvilágról érkezett óriásszörny? 3/10
A bibi csak azzal van, hogy a mutatvány misztikuma elveszett a kínlódásban, ami maradt, az meg csak arra jó, hogy percenként eszünkbe jusson (a vége felé már szinte másodpercenként), hogy a múltkor milyen remekül szórakoztunk ezen a csihi-puhin, most meg milyen kár, hogy ez nem sikerül. Több
