Értékelések (356)

2015. 08. 18.
Egy remek film az igaz barátságról. A két főhősnő nem akart semmi rosszat, talán nem is hibásak semmiben, de úgy alakult, hogy egy férfi erőszakossága megváltoztatott mindent. Geena Davis és Susan Sarandon remekül illenek a főszerepbe, a rendező pedig gondoskodik arról, hogy a filmnek legyen tempója és érzelmi töltete is.
2015. 08. 12.
Émile egy tisztességes autószerelő, akit totál kifordít magából az új hobbija. Jó kis klasszikus francia jellemkomikum, ami ha jobban lenne vágva, egészen élvezhető film lenne.

66 A harcos  (2007)

2015. 08. 11.
Érdekes európai drámai hagyományokra épüllő film, ami ugyanakkor a hősök belső harcát a külső terekbe, a konkrét harcjelentekbe, mozdulatokba viszi át.

61 A küzdők  (2014)

2015. 08. 02.
Én alapjáraton nagyon bírom a francia filmeket, és ebben sem kellett csalódnom. Komoly történet, erős mondanivaló és ezekhez méltó alakítások. Mostantól biztosan figyelni fogom a rendező munkásságát.
2015. 08. 01.
Teljesen átlagos romantikus vígjáték. Akinek soha nem lesz elege ebből, az nézze meg, de akit egy kicsit is zavar, hogy már azelőtt tudja, mi lesz a vége, hogy elülne nézni a filmet, az lehet, hogy nem fogja annyira élvezni.
2015. 08. 01.
Nem volt ez rossz sorozat, de én nem vágtam magam hanyatt tőle. Persze az alakítások meg a sztori működött, de én igazán vártam volna a mély pillanatokat, de ezek valahogy nem érkeztek meg. Viszont az atmoszféra már-már tökéletes. Nálam ez egy erős 4-es ért.
2015. 07. 31.
Nagyon okos, nagyon erős atmoszférával bíró noir, ami beleszegez a fotelbe. Nem számítottam rá, de instant helyet kapott nálam a top5-ben!
nagyon hatásos film, engem ugyanúgy magával ragadott mint a regény. filozofikus, nagyon érdekes egzisztenciális kérdéseket vet föl, tökéletesen prezentálja a bizonytalanságot, ami a szereplők sajátja. a színészeket remekül is válogatták össze.
2015. 07. 17.
Egy egész kicsit talán lassú volt a film, itt-ott talán szorosabbra lehetett volna húzni, és akkor nem úszik el annyira. Összességében viszont ez egy elég kis probléma, mert maga a film borzasztó jó, alapvetően leköt, és nagyon fontos élettapasztalatokat közöl. Már az üzenete miatt is megérni megnézni, hiszen olyasmiről szól, amivel mindannyiunknak szembe kell nézni, és ezt szerintem nagyon hitelesen és sokatmondóan dolgozza fel.
Ha Jim Carrey komoly szerepben mutatja meg magát a filmvásznon, az vagy nagyon jól sikerül, mint a Truman Show esetében, vagy borzasztóan, mint mondjuk ennél a filmnél. Érhető a színész próbálkozása abba az irányba, hogy ne egy bármit bevállaló idiótaként tekintsen rá a közönség, de valahogy Carrey nehezen tud megmaradni hitelesnek egy komoly szerepben, ha abba valami kis csavart nem csempésznek. Az Ember a Holdon legalább megadta neki azt a lehetőséget, hogy mindenkit palira vegyen, de itt nem sikerült.
2015. 07. 11.
Nagyon cuki kis animációs film lett ez, jó néha látni egy nem hollywoodi animációt is. Ezeknek az európai meséknek elég más a hangulatuk, de épp ezért szeretem őket.

76 A rém  (2003)

2015. 07. 08.
Patty Jenkins remek érzékkel jeleníti meg a reményvesztett és sokszor bántalmazott nő karakterét, amire Charlize Theron jól ráérzett. A film hiteles és megindító, a rendezés és a színész zsenialitása, hogy együtt tudunk izgulni a sorozatgyilkossal, s még meg is sajnáljuk. Vitathatatlan, hogy ez egy remek alkotás.
2015. 07. 01.
Be kell vallanom, hogy nem vagyok egy nagy Spielberg rajongó, de ez a film igazán levett a lábamról. Rendkívül szerethető karakterei, látványa és története engem teljesen magával ragadott, és a humorát is kimondottan élveztem. Az 2011-es év pozitív csalódása volt számomra.
2015. 06. 19.
Ez egy nagyon nagy türelmet igénylő film, de megéri, mert szerintem nagyon érzékeny alkotás Máriássy-tól.

71 xXx  (2002)

2015. 06. 15.
Egy olyan akciószínésznek, mint Vin Diesel ez lehetett álmai szerepe. Hát most megkapta, csak ebből nem sikerült többet kihozni, mint egy gyenge közepest. Ettől sok jobban, de még több rosszabbat is láttunk, ezért merem adni a 3 csillagot.

60 Én és te  (2012)

2015. 06. 11.
Szerintem egy kicsit túlértékelték ezt a filmet. Nagyon drámai a történet, szó se róla, de valahogy mégis nekem egy kicsit kevés, amit látok. Egyszerűen lehetne egy kicsit hitelesebb a játék, és a történet is lehetne tempósabb. Én nem látom, hogy miért kapott ennyi díjat ez a film, az én szememben ez csak egy átlagos minőségű dráma. Persze lehet, hogy csak engem nem érintett meg a dolog.
2015. 06. 10.
Kevin Spacey telitalálat Lex Luthor szerepére. És ennyi, a filmben ennyi értékelhető volt, a többi ugyanis nagyon erőltetett, kicsit sem izgalmas, lapos bőrlehúzás egy olyan sztoriról, ami alapvetően alig-alig érdekel már bárkit. Nem mintha a Superman franchise maga ne rejtene lehetőségeket, de azt igazán nem lehetett elvárni, hogy összecsapnak egy ilyet, és rögtön mindenki ugrani fog. A Batmanért is hogy meg kellett küzdeni.

68 Ulee aranya  (1997)

2015. 06. 09.
Nagyon jól kitalált film, a személyes és családi problémák, és azok oldása nagyon hiteles, jól játszanak a színészek, csak a tempó hiányzott belőle.
2015. 06. 07.
Ami a látványt illeti, nem tudom, láttam-e már valaha ennyire erős atmoszférájú mozit. Egészen elképesztő, és néha még arra is képes, hogy feledtesse az iszonyú gyenge párbeszédeket. Bele sem merek gondolni, hogy mi lehetett volna ebből a filmből, ha normálisan megírják. Egyszerre szeretem és tiltakozok ellene. Furcsa ez...
2015. 06. 06.
Nem igazán értem, hogy miért tetszett ez a film egyáltalán bárkinek is, amikor kemény, szúrós és szeszáztatta pillantásokon kívül nem nagyon váltanak az emberek egymással mást, legfeljebb kakaskodó fenyegetéseket. Kicsit lapos a történet is, a hangulat is és a dramaturgia is, és olybá tűnik, hogy az egész film szürke és poros. Persze ha ez volt az alkotói cél, akkor rendben van - csak nekem egyáltalán nem tetszett.