Egy mainstreambe tartozó horrortól nem várok el többet, mint amit az Amikor kialszik a fény tud. A történet egyszerű, mint a bot, nem is ez a lényeg, hanem hogy igényesen van tálalva. Teresa Palmer megint nagyon jó, a rendezőt pedig a jó érzékkel felépített és hidegrázós jelenetek miatt dícsérem.
Nagyon nehezen értékelhető a Hófehér és a vadász, mert annyi ponton vérzik el az egész, hogy az felsorolni is nehéz lenne. A készítők mintha nem tudták volna eldönteni, mit akarnak, fantasyt, mesét, drámát ne adj Isten? Ez valahogy egyik sem lett, egyedül Charlize Theron játékát lehet kiemelni pozitívumként, ez az egyetlen, ami kicsit is megmenti a filmet. De csak egy kicsit, és még mindig az átlag alatt maradunk.
Kifejezetten szórakoztatónak találtam ezt a '60-as éveket megidéző, fanyar humorral megáldott, kicsit göcsörtös történetet elmesélő movie-t. Szerintem azon filmek közé emeli majd az utókor, mely valamiért kultikusnak számít és újat teremtett.
Nekem bejött a pszichiátriai környezet, és a mix a különféle sztorikból. Még egy csipetnyi humor is van benne. Bár a vége eléggé kiszámítható volt, mégis szórakoztam, szerintem nem volt rossz ötlet. Amy Smart és Michael Ironside nagyon jól játszottak, sőt, az utóbbinak talán az egyik legjobban sikerült alakítása.
Na ez igazi klasszikus horrorfilm. Az első igazi zombifilm, tulajdonképpen Romero találta fel magát a műfajt, és pár évvel később a zombiapokalipszist is. Persze Lugosi Bélának is van egy Fehér Zombi c. filmje, de ezt a típusú zombimitológiát, és a hozzátartozó eléggé alapdolgokat teljes mértékben ez a film találja ki, és már az elején tökélyre fejleszti szerintem.
Meglepően jól sikerült film. Nem az első film amelyik azt szeretné eljátszani, hogy a valóságot kamerázták fel, és véletlenül kerül csak a nézőkhöz a vágott anyag, de ennek a filmnek ez jól áll. Sikerül félelmetesnek és izgalmasnak lennie, annak ellenére, hogy viszonylag kevés pénzből forgatták. A megoldások ötletesek, a színészek pedig hitelesen játszanak. Ennél több nem kell ehhez a műfajhoz.
A Sikoly egy jelenség, egy igazi időtálló alkotás. A második részben az alkotók nem riadtak vissza semmitől, a gyilkos gátlástalanul teszi el láb alól a szereplőket. Természetesen a folytatás nem tud az első rész nyomába érni, de eléggé megközelíti azt. Teljesen jó horror, amin tényleg meg lehet ijedni és végig lehet izgulni.
Egész tűrhető film, vannak benne jó viccek, viszonylag szórakoztató, poénos, a színészek is tetszenek, Rachelt mindig is bírtam, bár mondjuk Gerald Butlert fura volt ebben a szerepben látni, mert nekem mindig a 300-ból lesz a Leonidász.
Ez a film is inkább azért érdekes nekem, mert a horrorfilm történetében egy klasszikus. Tulajdonképpen az első slasher és nagyon sok olyan dolgot mutat be először, vagy legalábbis a klasszikus formájában, amik később beépültek a műfajba és (sajnos) sokszor klisékké váltak. De egy mai nézőnek már értelemszerűen nem tud nagyon sokat adni, elvégre negyven (!) éves film.
A Végső állomás szerintem egy elég erős kezdés volt, de aztán az lett vele, ami például a Sikollyal is (de ami érdekes módon a Fűrésszel nem, szóval nekik gratulálunk), hogy hát a folytatások nagyon gagyik lettek. A második még úgy-ahogy elment, felért az első színvonalához, de itt már nagyon színpadias volt az egész, és inkább elment a horrortól a thriller vonal felé, amit szintén nem díjaztam.
A műfaj nagy klasszikusa, úttörő, eredeti munka, még ha az azóta eltelt idő tükrében ez ma már nem is annyira látszik. Ennek ellenére azt gondolom, rajongóknak kötelező, a többieknek meg mindig egy jó kis horror élményt jelenthet, ha el tudnak vonatkoztatni a kis apróságoktól, elvégre mégis csak 30 éves már a film.
Nagyon bugyuta tucatfilm, ami sehol sincs az eredeti mély és valóban félelmetes világához képest. A film az eleje után már egyáltalán nem töri magát, hogy akár csak kicsit is félelmetes legyen, csak önti a művért meg a meztelenkedést, és igazából abban reménykedik, hogy ezek majd elviszik a hátukon a filmet. Rob Zombie nagyon alulmúlta magát ezzel a mozival.
Stephen King munkáiból készült már nagyon jó feldolgozás, mint a Ragyogás, és nagyon rossz is, mint mondjuk a Sorvadj el!. Az Állj mellém! pedig szerencsére az előbbi kategóriába tartozik. Bár egy kicsit ki is lóg a klasszikus King-féle horrorok sorából, mert sokkal hangsúlyosabban jelennek meg benne az emberi kapcsolatok. Ez egy kifejezetten jó film, jó szereplőkkel és jó rendezéssel, bármikor újra tudom nézni, ha úgy tartja kedvem.
69 Daylight's End (2015)