Ez egy közepes thriller, némi sci-fi beütéssel. Annyira nem tudtam átlényegülni és beleélni magam a történetbe, mivel kicsit laposnak éreztem, de azt meg kell hagyni, hogy a rendező mindent megtett annak érdekében, hogy a színészeket mozgósítsa, így az események kellemes tempóban váltották egymást. Nem untam, de nem is tudtam kikapcsolni a külvilágot.
Így utólag visszatekintve azt kell mondjam, hogy a Dogma minden hibája ellenére is Kevin Smith legjobb filmjeinek egyike. Talán csak a Zack és Miri és a Shop-stop 2 volt olyan, ami fel tudta venni a lépést. Persze még mindig van ideje, de akkoriban azt gondoltam, ez az arc majd meg fogja mutatni, hogyan kell igazán újszerű vígjátékokat készíteni. Igaz, a stílusa megmaradt, de az átütő erejű filmre továbbra is várok.
Úgy megörültem, hogy végre akadt ismét egy magyar sorozat, mely igyekszik nemzetközi fronton is megállni a helyét és használja is azon elemeket, melyek ehhez kellenek. De olyan nagy csalódás ért! Pedig az alaptörténet kiváló, de a rendezés és a színészek gyenge játéka miatt bukott produkció lesz ez is. Kár érte, mert lett volna potenciál a dologban.
nagyon kellemes meglepetést okozott nekem a foldönkívülis film. A tartalom alapján támadt bennem az érdelődés, kíváncsi voltam milyen a "Lény", amelyről nekem az jött le, hogy kb olyan mint E.T.. Egy tök kedves, békategóriás élményben volt részem. Minden scifi rajongó kedvét lelheti benne.
Nagyon pörgős és akciódús a film, nem nagyon lehet rajta unatkozni, meg persze a kocsik is elég jók, akinek van egy kis vonzódása ezekhez a fajta dolgokhoz, az nagyon fogja élvezni a filmet, a látványvilágtól kezdve az akciójeleneteken át mindenig.
A Jumanji egy kellemes családi mozi, amit inkább a nosztalgia emel az átlag fölé, viszont ha valamikor elcsípem a tévében, akkor muszáj végignéznem. Sajnos azzal a tudattal, hogy Robin Williams már nincs köztünk, nem ugyanolyan felszabadító élmény ez a film.
Az első részben még vicces volt, ahogy meglovagolták a '90-es évekbeli akcióhősök nosztalgiáját, de a második részben már inkább csak a szomorú valóság ismétli önmagát: ezek a főhősök izomagyúak voltak ugyan, de elég ostobák. És ami röhejes volt az elsőben, a másodikban már izzadságszagú. Az öregfiúk aligha képesek újat mondani többet. A legjobb benne az, hogy felejthető.
Az eredeti képregényben az a zseniális, hogy az alkotók fantáziáján múlik csak, hogy milyen fajta és milyen erejű mutációt adnak a karakterek kezébe, amire semmilyen magyarázattal nem kell szolgálni, így le lehet tudni a keletkezéstörténetek egy nagy részét azzal, hogy csak, és kész. A fő karaktereket természetesen nem lehetett ennyivel elintézni, ezért igencsak járt már egy saját film Xaviernek és Magnetónak, ami kifejezetten jóra sikerült, és belepakoltak mindent, amit csak lehet.
Jó kis svéd krimi, nézzétek meg bátran! Szeretem ezeket az északi filmeseket, mert európai íze van a munkájuknak. Nem az amerikai feltuningolt elemekre és sztorira hajtanak, hanem a történet irányítja a szereplőket és a stábot is. A cél az izgalmas, érthető, elképzelhető és realisztikus ábrázolás, mesélés.
Nem vártam semmi extrát ettől a filmtől, s nem is kaptam semmit. Nagyon olcsó és közhelyes az egész. Szép, dekoratív férfi és női testek vonulnak a homokban és a vízben, de ennyi.
Nem egy eredeti ötlet, de a CGI részleg nagyon megnyomta a ceruzát. Tulajdonképpen ez is művészet, és sokat dob a film színvonalán, de kevés. Csak arra elég, hogy egy B kategóriás akciófilmet kapjunk, ahol az elnök lányáért az űrbe küldik Guy Pearce-t, az elárult ügynököt. A történet alapjaiban közhelyes.
A civil és az uniformizált katonásdi találkozása a filmen belül, a két világ telejsen szokványos felvonultatása, egy teljesen átlagos filmben, érdekes végkimenettel.
Vannak nagyon jó jelenetek, de Haggis megmarad a közhelyek művészi szintre emelésénél, az önfeláldozó kislány jelenete meg egyenesen giccses. A téma jó, de a kivitelezésben sajnos semmi átlagon felüli nincsen.
Bírom ezeket a típusú krimiket, a kilencvenes évek elején még igazán tudtak ilyeneket csinálni, tudták, hogy ez igazából nem a látványos robbanásokról, vagy nem is tudom miről szól, hanem igazán eltalálták a műfaj lényegét. Ez a film is ilyen szerintem.
Én nem olvastam az eredeti képregényt, de szerintem kellett volna, hogy igazából értékelni tudjam a filmet. A film hosszú és nehéz. Egyes jelenetek teljesen magukkal ragadtak érzelmileg és azt az érzést keltették bennem, valóban eljött a lázadás ideje. A színészi játék rendben van, Natalie Portman mindig meg tud lepni.
Jerry Lewist elsősorban mint rendezőt, és mint remek ötletembert tartom elismerésre méltónak. Ahogy a szerepét interpretálta, az szerintem egyértelműen túljátszott és baromira expresszív, amit én nem annyira kvittelek. Azt hiszem ez volt az oka, amiért pl. ugyanakkor Olaszországban, Franciaországban nagyon bejött a karaktere.
44 Black Road (2016)