Brutális! Már nagyon kellett egy ilyen epizód ennek a franchise-nak, szerintem elképesztően jóra sikeredett, és végre egy friss hang ebben a szériában. Nem csalódtam.
Ha képesek vagyunk eltekinteni attól, hogy a film tele van egy csomó olcsó és sokszor kissé buta megoldással, akkor azért ez egy nagyon szép kis film a testvéri szeretetről.
Ha történetben nem is, de megvalósításban tökéletesen kimagaslik a mostani vígjátéksorozatok közül. Olyan, mintha teljesen más büdzséből vagy igényességgel készítették volna el.
Alapvetően nem sokat vártam ettől a sorozattol, olyan esetlennek tűnt az alapötlete az egészen, de azt kell, hogy mondjam, hogy néhány epizód után határozottan beindul. Van egy nagyon jó ritmusa a történeknek, amelyekre abszolút rá lehet állni. Szerintem érdemes belevágni.
Hát nem volt egy könnyű film, azt már most az elején megjegyezném, de egyáltalán nem negatív értelemben. Vincent Landon alakítása lehengeről, a film drámaisága és mondanivalója pedig nagyon mélyen tudja megszólítani a nézőjét (szerintem ezzel nem csak én voltam így). Ha nem ijesztenek el a drámák, akkor erősen merem ajánlani a Sztrájk a gyárbant.
Tetszik, hogy vizuálisan ennyire kreatívan néz ki. Látszik, hogy rengeteg energiát fektettek bele az alkotók, szóval nálam az ilyen mindig tuti nyerő. Csakis ajánlani tudom!
Engem baromira lekötött a film. Nagyon egyedi a világa, a főszereplők zseniálisat alakítanak, a sztori pedig... még csak hasonlót se láttam. Nem mondom, hogy az átlag mozinézők mindegyikének akkora élményt okoz majd mint nekem, de egy próbát feltétlenül érdemes tenni vele.
Ez a film tuti kudarcra volt ítélve. Nem csupán az olcsó trükkök és vizuális megoldások miatt, hanem mert egyúttal rém sablonos és kiszámítható a sztori. Nagyon fütyültek erre az alkotók és kicsit dühös is vagyok, hogy ennyire olcsón adták az egészet.
Hát, gyerekek, ez egyszerűen egy nagyon híg love storyra sikeredett. Azt reméltem az előzetes alapján, hogy valami igazán kevésbé konvencionálisat láthatok majd, de sajnos ez a film is csak egy klisés romantikus film. Egyszer ugyan meg lehet nézni, de sajnos eléggé felejtős darab.
Ha láttad az első részt, most se számíts igen többre. Egy nyereményjátékon nyert jeggyel voltam a vetítésen, de nem volt nagy élmény. Közepesnek is alig jó "vígjáték". Nem hagy nyomot.
Sophie Marceau alakításán kívül sajnos semmilyen értékesebb mozzanatot nem tudok kiemelni a filmből. Látszik, hogy a csaj egyszerűen bármit el tud játszani, még az ilyen nevetségesen egysíkú karakterekbe is életet tud vinni. Na, őmiatta érdemes megnézni.
Atyaég, mekkora filmet rakott már össze Edgar Wright! Ez az akcióvígjátékok műfajának egyik legjobbja, egyszerűen úgy tökéletes (az akcióktól, a rendezésen, a történeten a szereplőválogatásig), ahogy van. Őszintén mondom, leesett az állam. Semmi esetre se hagyjátok ki!
Hát nekem nagyon nem jött be ez a film. A poénokon nem tudtam nevetni, a történet nem igazán hozott lázba, ami meg az alakításokat illeti, nem sok mindent lehet az előnyére írni. Tipikus német vígjáték, ami nem éppen pozitívum az én nézőpontomból. q
46 Ainbo - A dzsungel hercegnője (2021)