BoBamburg

A történet sok eltérést mutat a '77-es eredetihez képest, de ez nem feltétlenül baj. Szép és okos film, de elődével ellentétben valószínűleg sosem lesz egy korszakalkotó mű. De ettől függetlenül egy korrekt remake szép képi világgal és erős atmoszférával. A történet hosszúsága miatt néhol kissé lapossá válik, de a végső gore jelenet mindenért kárpótolt.

Egy erotikával túlfűtött narkós film. Van rengeteg ilyen, tud még vajon Gaspar Noé mutatni újat a témában? Tud. Habár ehhez kell az is, hogy az ember betudja fogadni az ilyen jellegű filmeket. Én nagyon szeretem a rendező eddigi munkáit, és szerencsére alaptalanok voltak a félelmeim, hogy sokadjára már nem tud meglepni. Noé neve garancia a jó minőségre, gyönyörű felvételek és erős színek, f@sza zenék, őrült koreográfiák. A film első fele csak táncolásból, és látszólag semmitmondó beszélgetésekből áll össze. Aztán beüt mindenkinél az LSD, és elszabadul a pokol. Annyira erős és magával ragadó, hogy nem feszült csendben bámultam a képernyőt egészen a végéig.

Remek alapötlet, jó kis retró hangulat, igazából minden adott ahhoz, hogy egy jó, sőt, akár egy gyakran emlegetett film lehessen belőle. De mégsem lesz az, valami hiányzik belőle. Leginkább egy tökösebb rendező, és egy jobban átgondolt forgatókönyv. Ha ezek meglettek volna, lazán lehetne a kor horror Jumanji-ja.

Nem tartozik a nagy kedvenceim közé, de kultfilm státusza tagadhatatlan. Az erős színek használata és a fényképezés hihetetlenül erős képi világot biztosít neki, a zenei aláfestések pedig csak növelik a hangulat mélységét. Az pedig csak hab a tortán, hogy mindezt 1977-ben.

Klisé születik
Tipikusan az a film, amit csak azért szoktam megnézni, mert akkora a felhajtás körülötte, hogy szinte muszáj tudnom, mi is ez. És őszinte leszek, a film legelején még el is hittem, hogy ez akár még jó is lehet. De aztán, ahogy haladtunk, az egész átment egy közhelyes, giccses klisé áradatba. Bradley Cooper, a részeges rocksztár, aki az egész film alatt nem csinál mást, mint a múltján bánkódik, és non-stop be van b@szva. Lady Gaga meg a hatalmas tehetséggel megáldott kisvárosi lányka, akinek az ölébe hull a siker. De eredeti. Aztán ott vannak a zenék. Egy zenés film legfontosabb része a betétdalok, viszont azok se nagyon sikerültek, lerítt róluk, hogy csak gyorsba összedobták őket a film kedv... több»

Kellemes csalódásként ért, hiszen a legtöbb helyen nem kapott túl jó kritikákat, pedig nem egy rossz film. Bele lehet persze kötni ebbe-abba, de figyelembe véve, hogy nem egy hollywoodi produkcióról beszélünk, felesleges az apró hibákon fennakadni. A színészek nem túl erősek, de jól hozzák a karaktereket, egyik sem idegesítő (na jó, a néger fickó egy kicsit az), nem játsszák túl a szerepet. A történet kissé kusza, de vannak szép pillanatai a filmnek, és ijesztő is tud lenni, ha akar.

Stephen Chow-nak nagyrészt bírom a filmjeit, de sajnos az utóbbi időben nem nagyon tudja hozni azt a minőséget, mint amiket a kétezres évek elején. Viszont ez a filmje már egész közel áll a régi műveihez. Egy jól összerakott fantasy kaland, ami egyszerre szórakoztató és poénos. Látványvilág is rendben van, de helyenként a CGI kicsit gyengébbre sikerült, de nem vészes, nem ront a film minőségén. Meg ha másért nem is, a final boss fight miatt érdemes megnézni.

Egész kiszámítható tucat horror, de van valami bája, ami miatt nem nagyon lehet rá haragudni. A Creepy démon asszony egész jól néz ki, a parás részek is működnek általában, viszont amikor épp nem ijesztgetés megy, ott legtöbbször az unalmas és felszínes nyomozás megy, megismerünk pár gyengére írt karaktert és hallunk pár béna párbeszédet. Arról már nem is beszélve, hogy sokszor saját magának is ellentmond a film. De mindenesetre egyszeri nézésre teljesen alkalmas.

Wes Craventől kicsit többet vártam volna azért. Mármint szórakoztató meg pörgős film, de sokszor nagyon amatőr és helyenként nagyon leül a sztori, helyet adva az unalmas üresjáratoknak. Na meg többször is felfedezhető volt benne a sikoly filmek hangulata, csak itt több misztikumot kapott a történet. Viszont tényleg egy laza kis tini horror, ami korán sem nézhetetlen, de senki se erre a filmre fog emlékezni Craven neve hallatán.

Rossz szomszédság
Egy kellemes hétköznap esti kikapcsolódásra teljesen jó, izgalmas horror/thriller kombó, de műfaján belül nem egy újító darab. A rendező korábbi filmjei (The Collector és a The Collection) mellet egészen eltörpül.

Az indonéz horrorok általában bizakodással töltenek el, és szerencsére ebben a filmben sem kellet csalódnom. A történet nem túl erős és sok újat sem mutat, de egy erős atmoszférájú, szépen fényképezett horror, ami fenn tudja tartani a feszültséget 2 órán át.

Egy nagyon erős atmoszférájú dráma, ami komorsága és hangulata miatt gond nélkül nevezhető horrornak is. Lassú lefolyású, gyönyörűen fényképezett alkotás, ami jó darabig az ember fejében ragad.

Rengeteg giccsel teletömött feldolgozás, amire istenigazából semmi szükség nem volt. Dehát ilyen világot élünk, a Disney mindenből remaket és feldolgozást készít, mert dől be a pénz belőlük, de a minőség javarészt csapnivaló, a történetek és a karakterek sablonosak, a végeredmény pedig felejhető.

Érdekes film, de mindenképpen azoknak ajánlott, akik befogadók a keményebb, experimentális filmekre. Ugyanis nem egy könnyen emészthető filmről van szó, hanem egy kőkemény Pszichedelikus trippről, ami rendesen magával ragadja a nézőt. Egyedül a 2 órás játékidőt sokallom, mehetett volna rövidebbre kicsivel.

Hát nekem valahogy nem hozta azt az érzést a film, amit a többi kommentelőnek. A karakterek gyengék voltak, engem fusztrált is a kinézetük és a rengeteg művészeti (filmes és festészeti) utalás, amit nagyon a néző arcába toltak, hogy az is értse, aki életében nem járt múzeumban vagy kiállításon. A történet is kissé lapos, bevallom, helyenként bele is aludtam.

Nehéz volt nem arra gondolni a film nézése közben, hogy az Equilibrium mennyire király film, ez pedig mennyire nem az. Az alapkoncepció ugyanaz mindkét filmnél, csak, míg az előbbi jól megvalósította és lényegében kimaxolta a témában rejlő lehetőségeket, ez a film csak úgy van és mindemellé rém unalmas. Körübelül fél órán át tudtam nézni, pedig nem szokásom filmeket félbehagyni.

Egy ideje kerülgettem már ezt a filmet, aztán múltkor néztem, hogy horror kategóriába van sorolva, ami azért keltette fel az érdeklődésemet, mert azt hittem, valami sablonos bankrablós film lesz. Na meg James Francot is rohadtul bírom. De sajnos egész gyengére sikeredett, pedig lett volna benne potenciál, mert hát az alapötlet is egész jó. Így viszont csak egy unalmas thriller, itt-ott bepróbálkozik némi olcsó ijesztegetéssel, ami hol sikerül, hol nem. A végső csavar mondjuk kellemes meglepetés.

A Wonder Woman ötven árnyalata
Nem egy szokásos eredettörténet, sokkal inkább egy szerelmi háromszög egy egyetemi tanár (és egyben Wonder Woman megalkotója), felesége és egy diákjuk közt. Ja és némi soft bdsm, de csak ilyen szürke ötven árnyalata szinten. Érdekes egyvelege volt a képregény megszületésének és annak szimbolika rendszerének, a női elnyomottságnak az 1900-as évek első felében, illetve a kor zárkózott emberiségének. Érdekes, de számomra egyszernézős történet.

A H.P. Lovecraft által írt könyvet ugyan nem olvastam, így nincs viszonyítási alapom, de egy egyszer simán nézhető, hangulatos, ámbár felejhető horror. Na meg nagyobb költségvetéssel vagy komolyabb rendezéssel egész jó kis filmet lehetne kihozni belőle.

Az a baj, én James Franco miatt néztem még, de jól behúzott a borító, mert kb. 5 percnyi szerepe van, az is semmilyen :D. Amúgy egy klisés tini vámpírfilm, semmi extra :(.