Egy szerethető és tipikusan 80-as évekbeli vígjáték a kor egyik legnagyobb komikusával. Végig könnyed és gyakran nevetni is lehet rajta. Minden John Candy film után arra gondolok, hogy mennyire kár, hogy már nem lehet velünk és nem készíthetett több filmet.
Az első rész is tetszett és ebben sem volt hiba, még ha tényleg egy hajszálnyival az elődje jobb volt. Szerethető karakterek, humoros történet, remek hangulat és még mondanivaló is van benne. A legnagyobb erénye mindezek mellett, hogy eltér a futószalagon gyártott amerikai vígjátékoktól. Azok közt is vannak jók, de felüdülés egy másfajta hangulatú vígjátékot is látni, ami még vicces is és nem alpári humorral építkezik.
Az elején még nagyon irritált Hart meg az esküvőszervező csaj, de aztán vagy megszoktam vagy kicsit visszavett az ugri-bugri okoskodó stílusból, de egész nézhető kis filmmé vált. Ebben persze nagy szerepe volt Cube-nak, aki mindig hozz egy karizmatikus figurát (kivéve ha nagyon családi a film) és az időnként látványos akcióknak. Nem rossz film, de azért a jótól is távol áll.
A film legnagyobb baja, hogy komolyan gondolja magát, még ha néha úgyis tűnik, hogy önironikus. Kellemes hangulata is lehetne, de összességében egy nagyon gyenge franchise-próbálkozás, ami ugyan megélt folytatást is, de igazán nem tud felnőni korosztálya olcsóbb horrorjai közé. Mondjuk a Harry Potter családon mosolyogtam, nem tudom van-e összefüggés az ismert regény és filmsorozattal. Mindenesetre a Troll jóval hamarabb volt, minthogy a a varázslófiú ötlete megszületett volna J.K. Rowling fejében.
Sajnos a 80-as évek két ikonikus komikusától ez a film nagyon kevés volt. Nem mondom, hogy nem tartalmaz humort vagy ne lenne meg benne a ezen időszak vígjátékaira jellemző hangulat, viszont rettentő unalmas. Nem mondom, hogy rossz a film, csak olyan semmilyen. Nem mondanám, hogy a két főszereplő legjobb tíz filmjébe bekerülne ez a film. Szerencsére rengeteg jó és humoros filmet csináltak mindketten. Ez most nem annyira sikerült, de ettől még a legnagyobb komikusok közt a helyük.
Nem volt ez olyan rossz, mint amire számítottam. Sőt, ha több jelenet játszódik Silent Hillben, még kifejezetten jó is lett volna. Látványilag hibátlan és erősen atmoszférikus a film második fele. Ráadásul valóban horror, nem pszicho-thriller váratlan és zajos vágásokkal.
Érdekes egy film volt ez, de semmiképpen sem rossz. Kicsit olyan, mintha az Olympus Fallen és a London Fallent ötvözték volna egy erdőben. Vannak benne persze totál életszerűtlen baromságok és meglepetéseket se kell nagyon várni a filmtől. De talán pont a meglepően rövid játékidő miatt, nem fullad unalomba és egyszer nézhető kis akció mozi estére.
Hát nehéz mit írni erről az áldokumentum filmről, hiszen nettó agyhalál az egész. Kegyetlenül beteg és nagyon vicces. Erős Agassi ihletés (Poole-nál nem jöttem rá, kit parodizál), rengeteg cameo és hatalmas adag önirónia mindenki részéről. Még tudtam volna nézni egy kicsit, de talán pont így volt jó. Igazi bűnös élvezet, minek a nézése közben végig mosolyog vagy nevet.
Hát lehet, hogy én leszek az egyetlen aki lehúzza a filmet, de hát nem tetszhet mindenkinek. Előre leszögezem, hogy bírom a Marvel filmeket, ezt az osztályzataimból is kilátszik. Viszont ez most nagyon nem tetszett és még a látvány se tudta nagyon pótolni a hiányérzetemet. Borzalmasan erőltetett forgatókönyv, hajszálvékony motivációkkal és teljesen értelmetlen pálfordulásokkal. Amerika kapitány eddig is az egyik leggyengébb láncszem volt számomra, a tudálékos és arrogánsan tökéletes megnyilvánulásaival. Itt ezt tovább ásta bennem, de még páran beálltak a sorba. A főgonosz meg nulla karizmával bír, még a gyengécske Ajax is erősebb gonosz volt. Sajnálom, mert nagyon vártam a filmet, nem vélet... több»
Már jópár éve kerülöm az előzeteseket, leírásokat, kritikákat a sok spoiler miatt. Nagyjából készítők, stílus és plakát alapján belövöm, hogy érdekel-e és azért moziba járóként az előzeteseket sem lehet teljesen elkerülni. Ezt csak azért írom, mert lehet, hogy pont emiatt ért egy hangyányi csalódás, mert én bátrabb és több humorra számítottam, az önirónikus, fekete humor fajtából. De összességében ez egy jó film lett és a Pánik után ezen nem is lepődtem meg. Kiváló alapötlet, nemzetközi szinten mérten is remek rendezés és tökéletes a szereposztás. A forgatókönyv bátortalansága kicsit ront az összhatáson, de tetszett és jó ilyen filmet látni.
Igazából tucathorror gyakorlatilag az összes klisével, ami létezik a műfajban. Sajnos még mindig azt hiszik sokan, hogy a found footage filmek adnak egy kis pluszt a filmnek. Szerintem már lerágott csont ez és általában teljesen indokolatlan és hatástalan. Itt sem tesz hozzá és teljesen életszerűtlen helyzetekben forog a kamera. De egyszer azért nézhető, mert szerencsére egy fél szintet menet közben tud felfelé lépni a film. Ha nem lenne a producerek közt Alexandre Aja, akkor biztos kevesebb figyelmet kapott volna a film.
Az elején még kicsit kusza tucat horrornak indult a maga látványos baromságaival, de aztán elég hamar felvette a ritmusát a film. Manapság nem könnyű kiemelkedni a sok zombis-élőhalottas filmek közül, de ennek sikerült. Nem meglepő, hogy nem az USA-ból származik, az meg főleg nem az manapság, hogy a Ausztráliából kaptuk ezt az élvezetes, néhol fekete humorral átszőtt horrort. Véleményem szerint az utóbbi években Ausztrália és Új-Zéland kiemelkedik a horror/trash világból. Hangulatos, ironikus és látványos filmeket gyártanak. De visszatérve a filmre, a plakát kitűnően foglalja össze a filmet: mintha a Mad Max találkozna a Holtak hajnalával. Zombi rajongóknak kötelező, horror rajongóknak erős... több»
Sajnos erős csalódás a film számomra. Mindkét színészt nagyon bírom és az előzetes is tetszett, azonban a film nem hozta, amit vártam. Talán a legnagyobb hibája a filmnek, hogy az utolsó 10 percet leszámítva igazából egyik karakter sem szerethető, ami rányomja a bélyegét az egész filmre. Vannak benne poénok és az utolsó 10 perc valóban jópofa, de összességében ez kevés. A Pancser police messze jobb volt.
Erős kettősség van a filmben, ami a színvonalat tekinti. A film bő 2/3-ban egy nagyon thrillert láthatunk, amiben az ember semmiben sem lehet biztos és csak megy a találgatás fejben. Mindezt kiváló színészi alakításokkal (főleg John Goodman zseni) és remek rendezéssel. Aztán a vége számomra nagyon mesterkélt és erőltetett, ami lehúzza a filmet. Szóval olyan négy csillagot simán adnék a film nagy részére, viszont a vége csak kettőt ér nálam, így átlagban megérdemel egy erősebb hármast. Én nem érzem mitől emlegetik az év meglepetésfilmjének. Erős közepes, de nem több.
Hát az első résznél annyival jobb ez a film, hogy itt lehetett is látni valamit. Egyébként meg egy rendkívül buta közel-keleti háborús akciómozi, amiben a szörnyek csak díszletként szerepelnek. Igazából a történet folyásához semmi közük, néha feltűnnek és kb ennyi. Igazából senkinek sem javasolnám, mert szörnyfilmként és háborús filmként sem működik.
Egy régi hiányt pótoltam ezzel a filmmel és nem kellett csalódnom. Ugyan a film tempója miatt zseniálisnak nem mondanám, de egy szépen felépített és tökéletesen lezárt mozi, Tim Robbins kiváló alakításával.
Alapvetően gyenge film, nem túl erős humorral, viszont jó pont, hogy felvállaltan gagyi. A legjobb részek is azok, amikor brutálisan és nyilván direkt módon látszik a mű, festett háttér vagy mű állatok, mű lovaglás. Nem lehet csodálkozni azon, hogy sehol nem volt egy nagy siker és, hogy hozzánk csak most ért el, de kellően pihenten végig lehet nézni.
51 Esze semmi, fogd meg jól! (1983)