A film eléggé jellemtelenre sikeredett. Izgalmas volt, ötletes, néhol szórakoztató, de nem érzem azt, hogy egy jó filmet láttam. A szereposztás elég lapos volt.
Nagyon szeretem az Óz meséket, mindig leköt, de ez nem a kedvenceim közül való. Nekem túl aranyosra sikeredett. Nem is voltak eredetiek a karakterek sem, végig úgy éreztem, hogy ilyeneket én is ki tudnék találni.
Nem hinném, hogy van olyan, aki ne látta volna a B-13 Bűnös negyed című filmet. Nagyon kár volt adaptálni, mert az eredeti még úgy is sokkal jobb volt, hogy gyakorlatilag egy az egyben lemásoltak a filmet, csak más arcokkal.
Nagyon tetszett a grafikája, voltak benne vicces szereplők, egy két humor, de a történetből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Gyerekeknek biztos jobb szórakozás
Nagyon idegesítő hangulata van ennek a filmnek. Erőltetett a szerelmi szál, és semmi nem kényszeríti ki a filmben a történet végkifejlettét. Nem igazán ajánlanám.
Nagyon nagy reménnyel indultam neki ennek a filmnek. Ed Harris filmjeit amúgy is szeretem, S.L.J. se rossz színész. Az elején élveztem is, tetszett a film vágása is, de aztán szerintem unalmassá vált szép lassan. Azért egyszer meg lehet nézni.
Szeretem Sean Bean filmjeit, kicsit nosztalgikus hangulatú a játéka ugyan, de azok közül való, aki nem megy el bagóért bármilyen alkotásba. Itt is érthető, hogy miért játszott ebben a filmben, mert tele van tanulsággal, nekem kicsit vontatott, de azért egyszer meg lehet nézni.
Szuperhősös filmnek nagyon gyenge lenne, de egy paródiának elmegy. Sok poén van benne, de a legtöbbet már elsütötték itt-ott, kicsit olyan, mintha egy fagyizóba minden ízből kérnénk egy evőkanálnyit a kehelybe.
Clint Eastwood, mind színészként, mind filmgyártóként hatalmas figura. Egyre inkább csiszolódik, mindig meglátja a hétköznapokban az érdekes témát. Ez a film is nagyon tetszett, néhol kicsit húzták a történetet, de csak azért, hogy még jobban hasson.
Elég jó kis sorozat volt, a történet írója tudta, mi az a mértékletesség, nem zúdította egyből a nézőre az egész történetet, hanem szépen beadagolta, mindig fokozva az izgalmat.
Régen ezt a sorozatot előszeretettel néztem, mikor meghallottam, hogy lesz film érdeklődéssel vártam. Megnéztem, de a sorozat vonzerejét nem sikerült átmenteni a mozira. Elég gyönge.
Nekem ez a film nem igazán tetszett. A bemutatója alapján könnyed, laza vígjátékra számítottam, ehhez képest, a mai agyatlan gusztustalan káromkodós, alig vicces vígjátékot kaptam. Van egy szint, amit ha átlép egy film, akkor unalmassá válik, hát ez jócskán átlépte.
Általában szeretem Forest Whitaker filmjeit, azért is néztem ezt meg, de meg kell mondjam, kicsit csalódtam. A fantáziaelemek még elmennek benne, de talán nem lett volna muszáj ilyen undorítóra csinálni a filmet, persze biztos van, aki ezt szereti.
66 Vesztesek bosszúja (2010)