Értékelések (1762)

2022. 12. 29.
2. évad 13. rész (52.) Kegyelem Zorrónak
Nagyon jó részt láthatunk ebben a részben. Külön köszönet Ricardónak, akinek a csínytevései által remek történések alakulnak ki. Ismét hallhatunk éneket már az elején, de a vége felé is elhangzik egy dal. Ricardo csele ismét kudarcba fullad, sőt magának kell elviselnie azt az asszonyt, akit Zorróra állított volna rá. A rész csúcspontja pedig az idősebb de la Vega, aki már tudja, hogy fia az igazi Zorro. Ez ismét egy fordulat a sorozatban, mert így egyel több ember tudja, ki Zorro. Ezzel a megoldással szerint jót akartak tenni, mert így nem lesz annyira egyedül Zorro. Csak ajánlani tudom ezt a részt is, remek lett szerintem, remek kikapcsolódás mindenki számára. Üdv, Yosi
2022. 12. 29.
2. évad 12. rész (51) A párbaj
Egy kellemes részt kapunk, ahol Ricardo végre elismeri Zorro tudását , tevékenységét. Ezt a harcot Anna Maria kegyeiért szerintem egy kicsit túltolják, és ehhez kapcsolják a történeteket. Ezzel a párbajjal szerintem véget akartak ennek vetni, mert más történetfolyamban gondolkodnak. Az edzés mulatságos volt, és jól illett ebbe a részbe. A legjobb jelenet, mikor Garcia őrmester és a káplár is a pikniken vannak. Ezzel a párbajjal majdnem Zorro vesztét is okozza Ricardo, de a hős ebből is ki tudja magát vágni, és jól végződik a történet. Most volt alkalma az ifjú de la Vegának több időt tölteni Anna Mariával, aki igazából Zorróért van oda, de most különös figyelmet szentel de la Vegának. Az idő... több»
2022. 12. 26.
Rossz
Gondoltam egyet, és hátha jó helyen leszek jókor, de rosszkor voltam jó helyen. Itthon csemegéztem a filmek közül, és B. Willis filmjére kíváncsi voltam. Sajnos nagy csalódás. :( Azt hittem egyes részeknél, szétröhögöm magam . Akciót nem kapunk, izgalmi faktora sajnos a látvánnyal együtt 0,75% a 100%-ból, szóval itt valamit nagyon elszúrtak. A látvány meg időnként a természet eléri a közepes jó színvonalat, de a cselekmény egyértelműen egy nagy rakás kupac. :) Itt szerintem már csak arról szólt a dolog, mennyi pénzt tudnak még szegény B. Willisből kisajtolni. Összességében a forgatókönyv nagyon rossz, még én is jobban megírom, a rendezés a drónoknak köszönhetően még ad némi élvezetet. A sz... több»

51 Athéné  (2022)

2022. 12. 26.
A káosz
Úgy gondoltam, jó kis kosztümös görög filmet kapok, helyette egy igen felkavaró, és azt kell mondjam, a mai társadalomnak nem ajánlott alkotás volt. Szerintem az ilyen típusú filmek hatással vannak a társadalomra, és ez sajnos nem jó. Nem azt mondom, hogy nem kell ilyen filmet csinálni, de valahogy jobb történetvezetést előadni és a befejezést is lehetett volna kellően finoman megszerkeszteni. Maga a történet több problémát tár elénk, mint hinnénk a való életben, és a kialakult helyzetet már-már teljesen életszerűen tárja elénk. Ki kell térni a rasszizmus, vagy a vallás és politika olyan részeire, ami talán nem is véleményírásra javasolt, és én ettől el is tekintenék, mert a film végül is na... több»
2022. 12. 25.
2. évad 11. rész (50) Az égő nyílvessző
Folytatódik Ricardo és de la Vega versenye de egyre többször Ricardo húzza a rövidebbet, és igen, végül a börtönben köt ki, ahonnan csak Zorro tudja kimenteni. A legrosszabb ötlet Zorrónak öltözni és szerenádot adni. Ez Zorro veszte is lehet, a szerelem, főleg, ha csapda is van mellette. Anna Maria visszatérése izgalmas fordulatot hozhat az ifjú de la Vega és Zorro életében. Ez "párharc", vetélkedés Anna Maráért szerintem de la Vega felé billen, de Zorro pedig mindent visz. Anna Maria pedig Zorróhoz hasonlítja a két ifjú párbajozót is. Végül Zorro mindent visz, hiszen ő megmenti Ricardót, és ezzel újabb női szíveket dobogtat meg, de főleg Anna Mariáét. Csak ajánlani tudom ezt a részt is, rem... több»
2022. 12. 25.
2. évad 10. rész (49) A tréfacsináló
Új szín jelenik meg ebben a részben, Ricardo, aki az ifjú de la Vega ellenfele, vagyis őrá féltékeny. Másik fontos személyiség Anna Maria megjelenése, ami szinte felkavarja a vizet Zorro életében. Ismét kapunk egy kis zenét egy szerenád formájában, ami jól sikerül. A történet most inkább Anna Maria kegyéért folyó harcot mutatja, mintsem Zorro kalandjait, de ez a vonal is jól sikerül, és a megmosolyogtató jelenetek alatt érezhetjük Zorro jelenlétét. Csak ajánlani tudom ezt a rész is, remek kikapcsolódás. Összességében ez a történetfolytatás talán már Anna Mariáról fog szólni, ami szerintem jó és érdekes lesz. Üdv, Yosi

NA Ambush  (1958)

2022. 12. 25.
2. évad 9. rész (48) A csapda
A lázadás történetének szerintem ez az utolsó fejezete, amiben kibontakozik az igazság. Ebben a részben kétszer is felcsendül az ének-zene, az egyik, amikor de la Vega elterelésképp gitározni akar, a másik a végén már a piacon, ahol Garcia őrmester is beszáll, sőt a káplár is énekel egy kicsit. Ez nagyon jót tesz ennek a résznek. Ismét Zorro, aki helyreállítja az igazságot. Már nem annyira érezhető a Zorro-Teresa vonzalom, talán itt meg is akadt ez a vonal. Érzelmek terén szerintem most ismét hullámvölgyben van a sorozat, inkább az akció és vígjáték része domborodik ki igazán. A zene és ének viszont feldobta ezt a rész is, én örültem neki. Csak ajánlani tudom, remek részt láthatunk. Üdv, Yos... több»
2022. 12. 25.
2. évad 8. rész (47) A Fehér Zászló
Joaquim ismét főszerepbe kerül, és majdnem besétál egy csapdába, de ott van Zorro, amit mindent elrendez, és megmenti őt. Itt már jól látszik, hogy Rico a hatalomra tör, és még attól sem riad vissza, hogy hamis információkat mondjon a kormányzónak, ezzel azt lehet érzékelni, mintha a helyére pályázna. Ennek a résznek az egyik legjobb momentuma, amikor elmondják, hogy: "Tízet ütött már az óra térjenek már nyugovóra! Tűre, vízre vigyázzatok, le ne égjen a hajlékotok!' Ez a kis szólás, és az, hogy ezután fel akarják robbantani Rico lakhelyét, nagyon szellemes találkozás, és jól össze is vág. Nekem ez tetszett. Bár itt Teresa nem főszereplő ugyan, de a történésekben benne van. Úgy érzem, ez a r... több»
2022. 12. 25.
2. évad 7. rész (46) Szemet szemért
A Joaquim-történet tovább bonyolódik, és már azt mondhatjuk, hogy szinte egy lapon említik Zorróval a fiút, aki szembeszáll a rendszerrel. Még fejpénzt is kitűznek rájuk, de valahol a rész mondanivalója az elnyomott parasztokkal szembeni bánásmód és az olyan törvénykezés, ami a jogukat sérti. A történetben ismét fontos szerepet kap Teresa, és igen, növelni tudja azt az értéket, hogy egy nő miatt érdekesebb, jobb a cselekmény. Bár Garcia és káplár kettős is igen sokat tesz hozzá a történethez, de valahol mégis Zorro van a középpontban, aki rendet tesz, és próbálja a magas vérmérsékletű Joaquimot jobb belátásra bírni. Az, hogy most ez sikerül vagy nem, nem derül ki még ebből a részből. Teresa... több»
2022. 12. 25.
2. évad 6. rész (45) A parancs
Egy parancs borzolja fel Monterey lakosságát, főleg Teresát, aki nagyon megharcol ez ellen. Bár a bevezető képkockák vidám ének és dal formájában indul, ahol még friss lepényt árul Teresa. Ezzel szemben pedig érkezik az intézkedés, és bár Garcia őrmester nem tud kellően hatékony lenni, hisz olyan vajszíve van. Az ifjú de la Vega pedig ismét a tettek mezejére lép, és itt nem is mint Zorro. Később Zorro is megjelenik, és valódi igazságot oszt. Ez a rész szerintem a nép úgymond fellázadását mutatja be, ahol azt érzékelhetjük, hogy el akarják tiporni a parasztok piaci lehetőségeit. Mint mindig, Teresa szerepeltetése és szerepe jó hatással van a filmre, ami nagyban növeli a cselekmény és a látván... több»
2022. 12. 20.
2. évad 5. rész (44) Levél Zorrónak
Egy remek történet végét nézhetjük meg, de reméljük, ezzel nem záródik le Zorro kalandja, és a szerelem új vonalat adhat a sorozatnak. Zorro, azaz az ifjú de la Vega mondhatjuk szerelmes lesz, és ezzel jelleme is kissé megváltozik. Néhol megemeli a hangját és előjön az udvariasság jellemvonás is. Bernardo viszont kicsit háttérbe szorul, de még mindig remekül játssza a süketnémát, és persze élményszámba megy, ahogy az egyes eseményeket elmutogatja. Maria jelleme igazodni látszik Zorróéhoz: erős temperamentum, makacsság és a szerelmes ábrándozásai összekötik őket. Ezzel a kapoccsal elmondhatjuk, új történet fejezetek kell, hogy legyenek. Kíváncsi vagyok a folytatásra, és remélem, nem kell csal... több»
2022. 12. 20.
2. évad 4. rész (43) Maria választása
Ebben a részben választ kapunk Maria választására, mármint a két fiatalember személyt illetően: Zorro vagy Romero. A helyzet tovább bonyolódik, most már 45 000 pesót követel Pablo Maria édesapja ellenében. Ezzel igazi túszdráma indul el, és csak Zorro segíthet, amit meg is tesz, de egyelőre csak a pénz kerül vissza Mariához. Úgy gondolom, egyre szövevényesebb és izgalmasabb lett lesz ez a sorozat. Maria vonzódása most már egyértelműen Zorro felé irányul. Ez jót tesz az egész sorozatnak és résznek, mert olyan színt visz bele, ami növeli a történet értékét. Összességben remek részt kapunk, talán mondhatom, hogy a második évad egyik legjobb része mind történetben, mind fordulatban, és a folytat... több»
2022. 12. 19.
Nézhetetlen
2. évad 3. rész (42.) Egy különös fehér ló
Ismét egy ló a főszereplő, ezt örömmel vettem, és azt hiszem, nem okozott csalódást. Szerintem nagyon magas színvonalú lett, főleg a ló (Fantom) játéka, ami kimagaslik. A történet is remek mederben van, hiszen jön a hős Zorro, de valahol valaki még hunyó van, aki a szálakat mozgatja, és mondjuk Romeróra tippelek, de ez majd kiderül. Zorro viszont szerelembe esik, ez viszont pozitívum, és jót tesz az akciók mellett egy erős határozott nő. Összességében megkapjuk a kalandot, vígjátékot és romantikát is. Így szerintem egy hölgy megjelenésével emelték a színvonalat, hiszen a hősnek mindig lesz kiért küzdeni. Ebben a részben Garcia őrmester nem kap jelentős szerepet most. Kíváncsian várom a folyt... több»
2022. 12. 19.
2. évad 2. rész (41.) Zorró küzdelme
Ebben az új évadban is van dolga Zorrónak, hiszen nem saját területén van, ezért nehezebb a dolga. Szerelem terén pedig kibontakozóban láthatunk egy románcot Mariával, és talán szerelem is lehet belőle. Garcia őrmester és a káplár szinte elválaszthatatlan párost alkotnak, főleg akkor, amikor történik valami. Most is szerencsétlenül döntenek, és majdnem életükkel fizetnek ezért. Bár Garcia még ezekben a helyzetekben is mókásan viselkedik, és amikor segíteni akar Zorrónak, és ablak közé szorul, az nagyon mókás. :) Összességében egy humorral teli, izgalmakban közepes színvonalat hozó részt kapunk, ahol a cselekményfolyam egy új fonalat vehet fel de la Vega szerelmével és a helyszínnel, ahol Zor... több»
2022. 12. 18.
2. évad 1. rész A monterey-i fogadtatás
Új évad, új célok, és igen, szerintem megjelenik a romantika, szerelem. Ehhez Monterey-be kellett utaznia Zorrónak, hogy megismerje Anna Maria Verdosát, aki eleinte elég goromba az ifjú de la Vegával , de reméljük majd javul a viszonyuk, mert olyan pillantásokat vetettek egymásra, ami egy szerelmet sejtet. Ebben a második évad első részében láthatjuk, hogy mennyire változott pl. az ifjú de la Vega pl. a haja hosszabb lett, új szereplőkkel bővült, és ezek szerint áttelepül a helyszín Monterey-be, bár a díszlet között én véltem felfedezni hasonlót, vagy talán még ugyan az is volt. Összességében egy jó részt kapunk ahol pici izgalom mellet a harcban találtam megfigyelni azt, hogy Zorro most tec... több»
2022. 12. 18.
1. évad 39. rész A nap harca
Elérkezik a Sas napja, és már a zászlót is kitűzik, de Zorro megmenti Los Angelest. Édesapja, Don de la Vega pedig nem is sejti , hogy a fia Zorro. Igazából happy end a vége, és csak Zorro szerelmét nem láthatjuk még. Ez a rész az első évad befejező része, ami, mondjuk ki, jól sikerült, és végül a Sas is elnyeri méltó büntetését. Bár nem sok hiányzott, hogy a végleges hatalmat át tudták volna venni. Ezzel talán befejeződik egy korszak, és új szegmensből vagy új vonallal fogják folytatni a következő évadot. Csak ajánlani tudom ezt a rész is, szerintem igencsak érdekes és fordulatos részt kapunk, ahol Zorro majdnem kimarad a történésekből, de végül megjelenik és nagyban hozzájárul a nemesek g... több»
2022. 12. 18.
1. évad 38. rész Az ágyú
A Sas szervezettségének köszönhetően lépéselőnybe kerül a helyi nemesekkel szemben. Megjelenik Kolinco gróf, aki támogatni szeretné a Sast. A hatalomátvételre készül, fegyverek érkeznek Los Angelesbe, de egy kis hiba is történik, és így kötnek ki a kovácsműhelyben. Zorro, az ifjú de la Vega sem tétlenkedik, és Bernardóval magukat hozzák nehéz helyzetbe, amiből ha nehezen is, de győztesen jönnek ki. Láthatjuk, hogy a Sas már nagyon át akarja venni hatalmat Los Angelesben. Ezen törekvései már jó úton haladnak, és egy ágyúval mindent be tudna biztosítani, de jön Zorro, aki persze minden megtesz, hogy ez ne következzen be. Úgy érzem, ez a rész az ágyú szempontjából akár sorsfordító is lehet. ... több»
2022. 12. 18.
1. évad 37. rész A Sas elhagyja a fészkét.
Újabb fondorlatos, misztikus, ijesztgetős részt kapunk, ahol a humorral fűszerezik a komoly Sas jellemet. Végül egy macska szolgáltatja a megoldást. :) A Sas gyenge pontja a rettentő fegyelem és hatalomvágy mellett az egyedüllét, amit nagyon szemléltetően mutatnak be ebben a részben . A táj kopársága messze a várostól, és jönnek azok a hangok, hát igen, kicsit megmosolyogtató, de valljuk meg, van benne életszerű érzés. Másik álomvilág, amit kapunk, az Garcia őrmester nevéhez fűződik, és a káplár is csatlakozik ehhez. Egy saját ivó, ami csak az őrmesteré, és ehhez csak Zorrót kell elkapni. Ezek az ábrándok és Zorro megjelenése alkalmat ad arra, hogy ez az álom megvalósuljon. Persze Zorro te... több»
2022. 12. 15.
1. évad 36. rész Az őrmester sajnálja
Ebben a részben már kibontakozni látszik a Sas bukása, pedig Garcia őrmester nincs a helyzet magaslatán, de ettől még a jó irányba fordulnak a dolgok. Szerintem George Brighton is inkább Zorro mellé áll, mert amit a Sas képvisel, az már lázadás, és így biztosan nem lesz California kormányzója. Zorro ebben a részben is hősies feladatot hajt végre, és Don Alfredót megmenti, aki átlátja a helyzetet, és végül elmenekül. Garcia őrmester pedig hozza a formáját, és a csetlő-botló momentumaival, és ha meglátja a bort vagy épp ételt, akkor nem tud uralkodni magán, főleg a káplárnál. Így megfeledkezik a feladatáról, és az ifjú de la Vega nagyon összeszidja őt. Csak ajánlani tudom ezt a részt is, rem... több»
2022. 12. 15.
1 évad 35. rész Szorul a hurok
Ez a rész végre a megoldást közelíti meg, de mégsem kapjuk azt, amit szeretnénk. Valahol hiányzik a Zorro-varázs ebből a részből. Inkább a Sas száraz, parancsolgató, sablonos és semmitmondó történéseit nézhetjük, de legalább Zorro tesz valamit, ami miatt végre lelepleződhet a Sas. Az alkormányzó terve, hogy kelepcébe csalja Zorrót, hogy így szerezze meg a listát. Már-már ezt görcsösnek érezhetjük, de reméljük, nem ennél fog leragadni a sorozat, és most mondhatjuk, hogy mentse meg a helyzetet Zorro. Erre lehet, nem sok esély van, hiszen saját házában és saját szobájába van bezárva a fiatal de la Vega. Még annyi szerencse van, hogy a másik Zorro, Bernardo el tudja játszani Zorro menekülését. ... több»