Véletlenül kapcsolódtam be ebbe a filmbe, amikor valamelyik csatorna adta a tévében. Nem tudtam, hogy ki írta az alapjául szolgáló könyvet és azt sem tudtam, hogy mit akarnak kihozni belőle, de lekötött és szórakoztatott, már amennyire egy ilyen film szórakoztató lehet. Sokra nem emlékszem belőle a szörnyeken és a kötelező horrorelemeken kívül, amik az ilyen filmeket jellemzik beleértve a fordulatokat és a szereplők közötti egyet nem értést. Egy valami viszont nagyon váratlanul érintett és azóta is számtalanszor eszembe jut. A vége.
Nem is kérdés, hogy Emilio bebizonyította ezzel a filmmel, hogy sokkal többet ér agyonsztárolt bátyjánál. A kivitelezés szinte tökéletes, a szereplőválasztás kellőképp alázatos és a történet pont annyi visszafogott, hogy megfelelően tükrözze, amit mondani akar. A zenét annyira jól esik hallgatni a képsorok alatt, hogy ember nincs, aki ne szeretne azonnal ott lenni, ahol éppen a történet játszódik.
Emellett nagyon szimpatikus volt, hogy Emilio a saját édesapját rendezte és nyilván Martinnak ezért is sikerült átéreznie a szerepet. Engem csak az zavart, hogy Martin Sheen egy kicsit jobban elfáradhatott volna a túrán, mert szép és jó, hogy ő nagyon elhatározta, hogy menni kell, de ettől még ő e... több»
Valahogy én ennek a filmnek azt a címet adtam volna, hogy "Sok hűhó semmiért". Nagyon gyenge és annyira felesleges feldolgozás, sajnos semmit nem ad hozzá az eredeti történethez.
Előrebocsátom, hogy én szeretem a dísztópiákat és olvastam is párat, köztünk a film alapjául szolgáló trilógia első részét is. Mostanra azt mondom bátran kijelenthetem, hogy telítődött a piac és nincs új a nap alatt. Azon túl, hogy kötelezően ennek a trilógiának a harmadik részéről is két bőrt húznak le, olyan közhelyekkel és bakikkal van teli, hogy már azt hittem vígjátékra ültem be a moziba.
Alapesetben el szoktam siklani afölött ha valamit nem rág a számba a film és nem magyaráz, ha a lendület visz tovább és meg tudom én magamban magyarázni, hogy miért történhetett ez vagy az. Viszont ez a film hemzseg a hiányosságoktól, ami fölött szerintem nem lehet olyan könnyen elsiklani.
SPOILER! p... több»
Koránt sem volt olyan félelmetes, mint vártam, de ez részben annak is betudható, hogy elővigyázatosságból nappal néztem meg.
Érdekes, mert én ezt nem nevezném egyértelműen horror filmnek, inkább csak egy kicsit határozottabbra sikerült oktató szándékú filmnek, hiszen van mondanivalója. Mikor van egy horrorfilmnek mondanivalója?! Akárhogyis. Az elképzelés most még mindenképp egyedi és újszerű és mint ilyen, kicsit műfaji bevezető is, már amennyire a karácsonyi horror műfaj. Végig olyan érzésem volt a film során, mintha csak félig lenne kész. Mintha meg lett volna az alapötlet, de a kivitelezésre már nem futotta volna. Mert bár nem bánom, hogy a szörnyet annyira nem ismertük meg külső... több»
65 A virág románca (2014)