Én úgy ültem le elé, hogy nem igazán voltak elvárásaim, de kellemesen csalódtam. Nem az a berezeltetős horror, de szerintem méltó utódja egy klasszikusnak, és abszolút nem éreztem erőltetettnek.
Lassan indul be, de nem éreztem fölöslegesnek a felvezetést, nem egy klasszikus horror, inkább történelmi perspektívába van helyezve. A vége meg nagyon el lett találva. Az 5 csillag talán túlzás, de tényleg jó film.
Ott kezdődnek a problémák, hogy ez sem nem világ, sem nem uralom. Aztán, ha valaki, hát én tényleg tudok élvezkedni a régi szereplők által nyújtott fan service-ben, de itt vagy merő giccs volt a dolog, vagy kétségbeesett kompenzálás. Ugyanis a sztori egy nagy nulla. Viszont ennyi dínót még mozivásznon nem láttunk, és hát miattuk nézzük a Jurassic Parkot, szóval nem mondom, hogy nem újranézős.
Amúgy megcsinálhatnátok már az oldalt úgy, hogy lehessen angolul keresni, mert egy csomó mindent nem találok. A sorozatról egyébként csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, egyszerűen látni kell, ha bírjátok a kemény drámát.
Ha eddig nem ment el a kedvetek a fine diningtól, majd ez a film elveszi. :D Fekete humorral és sok vérrel szúr oda a kisujjeltartós sznobok világának. Ralph Fiennes zseniális.
Jellemző, hogy Lewis Hamilton ilyen marhasághoz adta a nevét Ennek aztán az égvilágon tényleg semmi köze a Forma-1-hez. Ha hiteles Forma-1-es tartalmat akartok látni, nézzétek meg a Rush-t! Vagy nézzetek futamokat. Bár azok halál unalmasak. Ez a film legalább nem az. Összegezve: senkinek nem tudom ajánlani; aki szereti a motorsportokat, az öklendezni fog tőle, aki ezzel szeretné meggyőzni magát, hogy kövesse a motorsportokat, az pedig kizárólag hamis elképzeléseket fog kapni tőle. Kidobott pénz volt a mozijegy ára.
Hitvány, alávaló, nézhetetlen. Fölösleges is a szócséplés, aki hisz nekem, az ennyiből is hinni fog, aki pedig eldöntötte, hogy nem hisz a negatív kritikáknak, annak egy regény is kevés lenne. A film: 2/10. Rachel Zegler: 1/10. Ja, és nézzétek szinkronosan, mert eredeti nyelven az a vergődés, amit itt éneknek meg színészkedésnek csúfolnak, teljesen élvezhetetlen!
A hangulata teljesen jó, kellően nyomasztó, a látvány sötét, de ilyen egy gótikus horror, szóval azzal is elégedett vagyok. Orlok jellegzetes borotvált foga nagyon hiányzott, a pornóbajusz meg kimondottan vicces volt. Azt viszont nem fogom megérteni, mit is akartak a film második felével. A HVG-n megjelent egy névtelen kritika – amit én most Vándor Éva kultrovat-vezetőnek fogok tulajdonítani – 'Drakula feminista lett, és ezt mindenki élvezi' címmel, és nem, szerintem csak az elvetemültek élvezik. Ha ez a valami tényleg feminista akart lenni, és a készítők szerint ez a feminizmus, akkor én mostantól hímsoviniszta vagyok. Ezért az átlag alatti pont.
Ez a film nem egy szerelmi háromszögről szól, és nem is a teniszről. Ez a film egy öntelt ribanc (ribanc: főnév -ot, -a 1. (durva) Feslett erkölcsű, züllött, közönséges nőszemély; ringyó. || a. jelzői használat(ban) (durva) Feslett erkölcsű) vergődéséről szól, és arról, hogyan tesz tönkre két önértékelési hiányosságokkal küszködő, feltűnési viszketegséges teniszezőt. Mint sportfilm, elbukik, már ha egyáltalán volt ilyen célja. Mint dráma, elbukik, ugyanakkor a tenisszel kapcsolatos drámai szálak szerintem működnek. Színészek zseniálisak, operatőri munka kitűnő.
Ennél rosszabb befejezést film nem is kaphatna Ez meg mégis mi a tököm volt?!
Szóval, adott egy nem túlzottan figyelemfelkeltő, de a nézőt berántó történet, zseniális színészek és borítékolhatóan magával ragadó 80-as évek hangulat. Elkezdődik a film, alapszituáció felvázolása, karakterek bemutatása, az első bő harmadban túltolják az erotikát. Mert az mindig kell. Csak az a helyzet, hogy az agyonszteroidozott, kigyúrt női test nem szexi, és nekem lehet támadni, hogy én viszont szexista vagyok, de az a film, ami szoftpornóval hatásvadászkodik, az legalább legyen már szexi. Mert kétség sem férhet hozzá, hogy a készítők célja az volt, hogy szexik legyenek a jelenetek, ne undorítóak, de Katy O'Brian ebben a testben az. Na mindegy, fátylat rá.... több»
51 Kampókéz (2021)