Rosszabbra számítottam, mert valljuk be, elég gagyi a történet, de egy önfeledt délutáni kikapcsolódásnak megteszi, de azt ne felejtsük el, hogy a valóságtó oly távol áll a történet!
Izgulni nem kellet és nem kacagtuk halálra sem magunkat. Egyszer nézhető film, amelybe több korszakot és ezáltal, több szálat is beletettek, amely a végén összefut és a végétől sem tudtam meghatódni.
Kedvelem Bill Pullmant és csak is ezért néztem meg, de tulajdonképpen amennyit és amit elvártam benne volt. Akció, menekülés, összeesküvés és persze romantika.
Nem filmkritikus szemmel csupán egy egyszerű néző szemével nézve nem olyan rossz film. Vannak gyenge elemei, de a cél amit be akart mutatni a fiatal tengerészek könnyed vidám életét felváltó tragédia a küzdelem a túlélésért és az azt követő meghurcolása a kapitánynak a valódi események eltusolása, szerintem sikerült. Az igaz történetek, a valódi emberi sorsok a túlélők megszólaltatása mindig jó lezárása egy ilyen sok tragédiát bemutató filmnek. Egyszer mindenki nézze meg.
Az első fél óra egy kifejezetten ígéretes film hangulatát harangozta be, de sajnos az idő előrehaladtával ellaposodott a story, pedig a két főszereplő színészt nagyon kedvelem.
Richard Gere viszi a hátán a filmet. A színész gárda elég jó, de ez nem sokat dob a kicsit álmoskás történetet, aminek nézése közben olyan érzése van az embernek, hogy ezt már látta korábban más színészekkel.
Nincs egy nagy ívű története a filmnek, de a két főszereplő közötti kémia nagyon valóságos. Finom képi megoldások vannak a történetben. Nekem nagyon tetszett.
Nem volt túl látványos a film, de számomra annál érdekesebb. Az apa a gyilkos vagy ártatlanul ül börtönben és várja kivégzését? Gyermekei meddig mennek el, hogy apjukat megmentsék?
75 Átejtve (2018)