Sekélyes, unalmas, kiszámítható, sablonos. Próbáltam végignézni, de nem sikerült. Bár néha volt néhány viccesnek szánt beszólás, de ez kevés egy jó filmhez.
A téma nagyon is izgalmas, jó látni, tudni, hogy a magyar hordókészítés világszínvonalú, hogy nem csak a borkészítésünk fejlődik, hanem ez a hagyományos iparág is. Viszont mindez jellegtelen, kommersz dokumentumfilm formában már nehezen emészthető.
Elképesztő látni, hogy valaki ennyire ért a krokodilokhoz. Nem fél mellettük állni, megfogni, szállítani őket. Ausztráliában kis helikopterrel megy és áthelyezi a kárt okozó példányokat, hogy a farmerek ne lőjék ki azokat. A családja, a felesége és gyereke is ebben él, otthon is tartanak krokodilt. Sok időt töltenek a vadonban, némi életképet is láthatunk a táborozásokról. És bár elképesztő világot láthatunk, Ausztrália is csodálatos, de nagyon sok a vágás a jelenetekben. Nem tudom eldönteni, hogy manipulált vagy csak ez a vágási stílus manapság a dokumentum filmekben.
Az előttem szólókkal értek egyet, filmként csak átlagos, olasz filmként pedig nem különösebben olasz. Viszont a történetben olyan játszmákra ismerhetünk rá, amik nagyon is valódiak. Amikor emberek elvárnak dolgokat, csak kihasználják egymást, a másikat hibáztatják. Ezekre a szituációkra tapint rá a film roppant humorosan. A szülők szövegén nagyon jókat derültünk, és elgondolkodtató, vajon mit szólna a saját családunk, ha ilyen élesen fogalmaznánk. Ha így hívnánk fel a figyelmet arra, hogy valami nincs rendben köztünk.
Egy német tudós bebizonyítja, hogy őseink, az előemberek nem Afrikából származnak, hanem épp fordítva, európai őseink vándoroltak át Afrikába. Ha ettől a bizonyítástól eltekintek, akkor tulajdonképp érdekes a főként ásatásokról szóló dokumentumfilm.
A történet azért nem ennyire sablonos. Érdemes végignézni, ki, mikor, mennyire tudta vagy nem tudta, titkolta vagy elkendőzte a dolgokat. Megvédjük a család egységét? Vagy csak ordas nagyot hazudunk? Mindezt lírai hangulatban, szép autóval szép tájakon haladva. Nem szeretem, amikor a rendező ránk bízza a történet végét, itt nem ennek volt helye.
Egy érdeklődő, de felsőbbrendűségében biztos fehér ember utazott el Afrikába az 1900-as évek elején. A második világháború idején már egy Afrika iránti tisztelettel és alázattal átitatott filmes, állatvédő férfi tér haza, hogy a náci rendszer rendreutasítsa, amiért egyenlőknek tartotta a feketéket a fehérekkel. A háború után tovább folytatja Afrika megörökítését, egyedülálló etnográfiai és állatvédelmi felvételekkel térve vissza. Sokat köszönhetünk neki. A történet érdekes, de a dokumentum film megvalósítása átlagos lett.
Látványos, akciódús és vicces. Legalább is, ha tízéves vagy. Mert amúgy bugyuta. És különösen utálom, ha már a film elején hosszan magyarázza egy szereplő, hogy mit is csinált korábban, mert a rendező szintén olyan értelmi szinten van, hogy nem volt képes úgy készíteni filmet, hogy magyarázat nélkül is értsük a karaktert. Vagy csak azt hiszik, hogy a néző annyira hülye, hogy nem értette meg ezt a rendkívül csavaros ügyet. Szegény Dwayne Johnson állati vonzó pasi, de filmet még nem sikerült végig néznem vele.
60 Winnetou és barátja, Old Firehand (1966)