Berto49

A film eredeti olasz címének fordítása: “"Egy polgár, aki lázad" sokkal jobban kifejezi a film tartalmát. Több vélemény szerint egyszerű átirata az ugyanabban az évben készült kultfilmmé vált „Bosszúvágy” című mozinak, amelyben Charles Bronson vesz elégtételt az őt ért atrocitások miatt. (A film újragondolt változatát Bruce Willis főszereplésével mostanában vetítik a mozikban.) A téma ugyan hasonló, de a megvalósítás számos ponton eltér tőle. Elsősorban a helyszín más; a nagy olasz kikötőváros, Genova a maga maffiába szerveződött bűnözőivel. Aztán az is különbség, hogy néhány jelenet erejéig szerepel benne a későbbi James Bond lány, Barbara Bach, aki akkor még Franco Nero filmbéli partnerét ... több»

A számos Williams-dráma filmadaptációk közül a nagyon jók közé tartozik, bár nálam nem tudta elhomályosítani az 1967 táján látott Vígszínház-béli előadás emlékét, amelyben Ruttkai Éva és Darvas Iván remekelt. Azóta is a magyar színházak kedvelt darabja, szinte nincs olyan esztendő, hogy valamelyik színházunk műsorára ne tűzné. Az eredeti Pulitzer-díjas dráma bemutatásához az időben legközelebbi filmes változatról van szó, nem kisebb színészekkel, mint Liz Taylor, Paul Newman és Big Daddy szerepében Burl Ives. Születésnapra készülve családi összejövetelt rendeznek a család patriarkája részére, de a nagy összeborulás elmarad, helyette a közelgő tragédia képe jelenik meg. A korabeli nézői érzé... több»

François Truffaut második játékfilmje örökös darabja volt a hatvanas-hetvenes évek filmklubjainak. A „Négyszáz csapás” után egy évvel egy populárisabb műfajú filmet készített egy amerikai krimi nyomán. A francia új hullám (Nouvelle Vague) íratlan szabályait ebben az esetben nem tartotta be teljes mértékben, hiszen „hozott” anyagból dolgozott, de jelentős mértékben átalakította, franciássá tette. A film-noir jellemzőit is felfrissítette, nyugodtan hívhatjuk a neo noir egyik legelső darabjának. A pergő történet mellett hatalmas erénye a filmnek a szerencsére még most is élő, matuzsálem korú (95 év!) Charles Aznavour szereplése. Az énekesként is, színészként is hírnevet szerző örmény származású... több»

A történet maga ismerve sok hasonló témájú filmet eléggé sablonosan melodramatikus, de a főhős, Bette Davis fenomenális benne. Mindent tudott, amit egy zseniális színésznőnek tudnia kellett, sőt még annál sokkal többet is. Mellette a többi szereplő csak papírmasé figura volt, pedig Bogart is szerepelt benne, igaz, hogy csak epizódszerepben. A későbbi elnök, Ronald Reagen alakja is feltűnt. Több címváltozata is ismert: "Későn jött boldogság", illetve a magyarországi bemutatás alkalmával, 1939-ben: "Judith".

A Bacall-Bogart páros egyik legjobb közös filmje. Meglepő módon Bogart a szökött fegyenc, Vincent Parry alakjában csak egy óra elteltével látható. Ártatlanul ítélték el a felesége meggyilkolásának vádjával. Megszökött a San Quentin-i börtönből, hogy kiderítse a valódi gyilkos személyét. Segítőre is lelt Irene Jansen/Bacall személyében, akinek az édesapját szintén hamis vádak alapján ítélték el és a börtönben halt meg. Parryt a hatóság nagy erőkkel üldözi, ezért rákényszerül egy plasztikai műtétre, amely teljesen felismerhetetlenné változtatta az arcát. A film nagyrészt Bacall színésznői teljesítményén nyugszik. 1945 óta egészen Bogart haláláig, 1957-ig nemcsak partnere volt számos filmben, h... több»

Amikor olvastam az írónő remek első regényét (még Noé előtt, 1980-ban) nem volt sok esélye annak, hogy megnézhessem a filmet. Még magamban szereposztást is készítettem, hogy ki lehetne szerintem Guy és Bruno. Aztán nagyot fordult a világ Hitchcock filmjei hozzáférhetők lettek, ezt jó néhányszor meg is néztem. Minden alkalommal jobban tetszik. Az alapötlet originális, ha bűnöző lennék élnék is vele, mert ez a tökéletes gyilkosság receptje. Megölni egy ismeretlen ember ellenségét, aztán várni, hogy akinek „szívességet” tettem végezzen az enyémmel. Csak az az el nem hanyagolható tényező, hogy aki ezt javasolta, Bruno közveszélyes pszichopata. Thrillernek azonban kiváló téma, a Mester legjobb fi... több»

Kevesen ismerik ezt a filmet, pedig a megszokottól eltérő történetével (akármennyire is furcsa: szimpátiát érzünk a gyilkos személyével szemben), a noiros beállításaival és a ragyogó szereplőivel több figyelmet érdemelne. A rendező. Robert Siodmak mind a négy általam látott filmjével nálam kiérdemelte a maximális öt csillagos értékelést. Charles Laughton a jóságos papucsférj szerepében, akinek a hátán fát lehet vágni, pusztán az emberbaráti érzelmek miatt hozzákötődő Mary Gray tönkretételét akadályozza meg végzetes tettével, aztán pedig az ellenszenves zsaroló kényszeríti rá az erőszakra. A műfaj kedvelőinek kötelező néznivaló, biztos, hogy nem fognak csalódni.

A XX. század második évtizedében a Nagy Háború évei alatt az Oszmán Birodalom megpróbálta létrehozni a vágyott Nagy Törökországot azon az áron, hogy az örmény népnek írmagja se maradjon. Ez a népirtás két általam látott filmnek is a témája („Ararát”, 2002, rend.: Egoyan, és „Az ígéret”, 2016, rend.: T. George) és most egy harmadik a Taviani testvérek rendezésében. Annak ellenére, hogy megdönthetetlen tények igazolják a genocídium valódiságát nem sikerült történelmi faktumként elismertetni, sajnos még Magyarországon sem! Remélhetőleg a téma gyakoribb felbukkanása változtatni fog ezen a szégyenletes tényen. Ennek az adaptációnak az a hibája, hogy szinte csak a romantikus, szerelmi szálat bontj... több»

Egy több mint négy évtizedig tartó házasság története a feleség nézőpontjából. Sarah, a híres író felesége férje halála után egy életrajzírónak elmeséli a közös életük minden részletét. A fordulatos és meglepetésekkel teli évek alatt hullámhegyek és hullámvölgyek között kitartottak egymás mellett, de mindig Sarah akarata érvényesült. Okos, intelligens asszony volt. bár a reflektorfényben a férj, Victor fürdött, egymás nélkül mozdulni sem tudtak. Családi hátterük nagyon különböző volt, de az évek során összecsiszolódtak. A film, akár egy nagyregény, fejezetekre tagolt. Két nagyszerű, tehetséges színész játéka hihetővé teszi a végén hatalmas csavarral záruló történetet, fény derül a címben sze... több»

Ezt a filmet választottam a nyert mozijegy utalvánnyal, ezúton köszönöm! Első próbálkozásra ilyen paráztató okkult horrort készíteni bravúros teljesítmény. A film két műfaj ötvözete, egyrészt családi dráma, másrészt egy számos részben új, modern horror, amelyik rengeteg helyen szakít a sablonos ijesztgetős eszközökkel. Minden összetevő a helyén van; történet, színészek, látványos fényképezés, zene és hanghatások. A szereplők közül ugyan igazságtalan kiemelni egyet is, mert a kevés szereplő mindegyike szerepében a maximumot nyújtotta, de az ausztrál születésű Toni Collette nevét mégis meg kell említeni. Már az 1994-ben készült „Muriel esküvője” óta tudtam, hogy nagy színésznő, de ez az alakít... több»

A színészként és rendezőként is nagyszerű Vittorio De Sica (1901-1974) Jean-Paul Sartre színdarabja alapján rendezte meg ezt a kiváló filmjét. Családi dráma, de a konfliktus oka a háború alatt keletkezett. A Gerlach család alig rejtett mintája a német Krupp család volt. Sztárok sora szerepel benne; ennek az időszaknak a legjelentősebb olasz színésznője, Sophia Loren, aki 1960-ban az „Egy asszony meg a lánya” című film (szintén De Sica alkotás!) főszerepéért öt jelentős díjat kapott, többek között Golden Globe, Oscar, az Olasz Filmakadémia díja, Fredric March, és a szintén friss Oscar-díjas Maximilian Schell a bűnös Franz szerepében, aki az előző évben kapta meg a díjat az „Ítélet Nürnbergben... több»

Már az időszámítás előtt 411-ben bemutatott Lüszisztraté című Arisztophanész darabból is ismert a téma. Ennek arab (berber) viszonyok közötti változata a szóban forgó film, vagyis a nők megtagadják a férfiaktól a szerelmet. Az ok a hegyi úton nehezen megközelíthető vízforrástól a nők feladata a vízhordás. Út közben gyakran történik baleset, amely gyakran vetéléssel végződik. Ezen szeretnének változtatni, ám a férfiak hallani sem akarnak róla, ahogy arról sem, hogy esetleg a forrás vízét vezessék be a faluba. "Hogyne, akkor meg mosógépet is követelnének" hangzik a felháborodott vélemény. A román származású, Franciaországban működő Radu Mihăileanu 2011-es filmjét ennek a témának szentelte. Eur... több»

Ez a művészi regényadaptáció elsősorban Isabelle Huppert alakítása miatt tetszett. A fiatal színésznő a látszólagos eszköztelenségével a visszahúzódó Pomme személyiségének legrejtettebb mélységeit tárta fel az arra érzékeny néző elé. Már ezelőtt a film előtt is nagyon tehetségesnek tartották, de ezzel a nemzetközi sztárok sorába emelkedett. Pályafutása töretlen, a legismertebb rendezők bízva tudásában nehéz szerepekkel bízták meg, melyeket bravúrosan oldott meg. A film szomorú története azt bizonyítja, hogy a társadalmi különbségek még manapság is léteznek, a megkövesedett kasztrendszer nem engedi az érzelmek kötöttségek nélküli átélését. Almácska a normandiai Cabourg tengerparti nyaralóhely... több»

Az igazán kedvemre való vígjátékokat szívesen többször is megnézem, de a mostaniak közül ilyenre nem akadtam. Mindig bizakodom, hogy az aktuális komédia színvonalasabb lesz, mint az előző, de azt tapasztalom, hogy visszafordíthatatlan módon egyre rosszabb, silányabb, sőt kétségbeejtő filmek születnek a nevetőizmok edzésére. Az altesti poénok kifogyhatatlan tárházából merít a filmek többsége, ezekkel viszont nálam nem érnek célt. A tárgyalt film is már az első jelenetben ilyennel traktál, furcsa gusztusa van annak, aki ezen tud nevetni. Egy esküvővel kezdődik a történet, az éltes menyasszony, aki rengeteg partnerrel meglehetősen viharos nemi életet élt, bevallja felnőtt fiainak (állítólag ikr... több»

Minden tiszteletem dacára én azt javasolnám Mr. Eastwoodnak, hogy hagyja abba! 87 évesen és annyi remek szerepléssel és rendezéssel a háta mögött igazán megérdemelné a pihenést, mert ilyen érdektelen filmmel csak a renoméját csökkenti. Az amerikai hős eszménye utáni kutatás során egyre alacsonyabb színvonalú munkák kerülnek ki a keze alól. Nem is szólva a számomra szinte nézhetetlen "Fiúk Jerseyből" címűről, amely a filmográfiájának a mélypontja. Van három problémás amerikai gyerek, akik az iskolában testi-lelki jó barátokká lesznek, majd felnőttként egy olyan turistaút során, amelyről nálunk csak a felső tízezer álmodhat, hőssé válnak, kiérdemelve a legmagasabb francia kitüntetést, a Becsül... több»

Azt reméltem, hogy olyan mulatságos filmet láthatok Dudley Moore jóvoltából, mint az „Óvakodj a törpétől!” pár jelenete, amelyet a szereplése tett felejthetetlenné. Ezért is választottam, de csalódást keltett. Sokszor feldolgozott történet, szerintem Dudley Moore túljátszotta a szerepét. Liza Minellinek meg nem jutott lehetőség, hogy megmutassa rendkívüli tehetségét. A rendező Steve Gordon egyetlen mozifilmje (a 44 éves korában bekövetkezett halálos szívroham megakadályozta további filmek készítését) sok díjat kapott, két Oscart is, ennek ellenére számomra szigorúan csak egyszer nézhető. Abban az évben gyenge lehetett a felhozatal, hogy ilyen közepesen szórakoztató filmet halmoztak el a jelö... több»

Emlék a hatvanas évek elejéről. A történet sablonos, természetesen a rend őrei eredményesen teszik a dolgukat. Arra a film tökéletesen megfelelt, hogy sajnálkozva észleljük, hogy milyen sokan nincsenek már közöttünk. Egy zsúfolt autóbusz utasai jelennek meg előttünk, többségüket már csak a különböző rögzített hordozókon láthatjuk, hallhatjuk; Tolnay, Márkus, Szendrő, Ráday és még hosszan lehetne sorolni. Volt régebben egy „Színészmúzeum” című műsor, annak a különkiadásaként remekül funkcionált. A mai fiatalok számára nem sokat mond (talán öt perc után átváltanak egy másik csatornára), de az idősebbek látván a néhai nagyságokat szívesen nosztalgiáznak. A sztori ha nem is köti le a nézőt, egy-... több»

70 év szép kor egy film életében, még akkor is, ha a franciák egyik legnagyobb klasszikusának regény-adaptációjáról van szó. Hat év múlva Gérard Philipe részesülhetett abban a kivételes lehetőségben, hogy a szerző másik nagy regényének főhősét, Julien Sorelt is eljátszhatta. A két alakítás közül nehéz dönteni, hogy melyik alak tetszett jobban. Az viszont egyértelmű, hogy mindkettő parádés. A XIX. század Napóleon utáni Itáliájában, a tízes években (Waterloo után!) játszódó regény romantikus cselekményvázát vitte filmre Christian-Jaque pompás díszletek és jelmezek közepette. A díszlet- és jelmeztervezők kiváló munkát végeztek, nem is beszélve a fodrászok tevékenységéről, hiszen azoknak a frizu... több»

Részemről melléfogás volt ennek a filmnek a megnézése. Nemtetszésem elsődleges oka az, hogy a 13 éves Jenniferen kívül (akit természetesen nagyon sajnálok!) egyetlen más rokonszenves szereplője sincs. Mrs, G. (a piszkafa Elizabeth Debicki alakítása) és Bill megérdemelné a villamosszéket! A felnőtt Jennifer/Laura Dern szépelgő, maníros szereplése egyenesen taszított, a mesébe illő boszorkány anyja (Ellen Burstyn) méltó volt hozzá. Átjött, hogy a mélyen a tudat alá rejtett negyven évvel ezelőtti események felidézése ilyen szaggatott módon történik, akarattal elhomályosított emléktöredékek váratlanul válnak élessé. Egyedül az a jelenet tetszett, amikor a gyerek és a felnőtt Jenny virtuálisan vi... több»

Nem éri el a „Vaklárma” szintjét, de az a vígjátékok amúgy is nehezen utolérhető etalonja, ebben viszont inkább a drámai elemek dominálnak. Egy kaotikus állapotban lévő manhattani kórház és főorvosának, Dr. Herb Bock mindennapjai a téma. A doki sincs mentálisan a csúcson, sőt… Feleségétől szétválva, fia és lánya élik és elrontják a saját életüket, az orvos pedig állandóan az öngyilkosságon meditál. A kórház már a múlt század hatvanas éveinek a végére „elérte” azt a szintet (igaz, egy közveszélyes őrült is hozzájárult) ahová a magyar egészségügy csak a XXI. század első évtizedére „tornázta le” magát. Én szívem szerint megkérdőjelezném a film adatlapján szereplő vígjáték besorolást, maximum az... több»