Az egy szereplős széria Ez a széria a krimi és a dráma keverékéből építkezik, és mindkét szál kellően ki van dolgozva, de ezen felül is rengeteg megdöbbentő fordulattal áll elő a sorozat. A történések egymásra épülve követik egymást, és amikor valakire ráterelődik a gyanú, annak bizony megalapozott oka van. A történet főhőse egy meglehetősen magának való nyomozónő, aki egyben igen érdekes karakter is. A munkájában próbál megküzdeni a kihívásokkal, és darabokra hullott életét is szeretné újrarendezni. Minden megerőltetés nélkül el is viszi a hátán az egész szériát, de ez egy ilyen kaliberű színésznőtől akár el is várható. A sorozat egyetlen hibájának az róható fel, hogy nagyon lassan építkezik, így képes időnként ki... több»
Csavar a csavarban Egy remekbe szabott spanyol krimi-drámával van dolgunk, ahol néha lassan, néha eszeveszett tempóban, de epizódról epizódra a feje tetejére áll minden, és a kirakós darabjait a helyükre téve az ellentmondások feloldódnak, és végül mindenki a fejéhez kap. A részek elején a szereplők néhány percben felvázolt élettörténetein keresztül bontakozik ki a cselekmény, és végül összeérnek a szálak. A karakterek és a történetvezetés is fantasztikusra sikerültek, így nem is lehetett más a végeredmény, mint egy félbehagyhatatlan remekmű, ami megállás nélkül nézeti magát.
Pánikkal kitörni a semmiből A sorozat alapvetése izgalmas. A címadó verseny – ahol a résztvevők őrült kihívásokat teljesítenek – tartja lázban egy texasi kisváros végzős diákjait, ahonnan keveseknek sikerül kitörniük. A tétek és a félelmek emelkednek, csak a végső győztes nyerhet és kezdhet új életet valahol máshol. A kisvárosi hangulat megteremtése jól sikerült, és a karakterek közötti interakciók is érdekesek, a főszereplő pedig telitalálat. Főhősünknek egy hajszálon függ a jövője, mikor csatlakozik a versenyhez, de vajon végig tudja-e küzdeni magát az eléje tornyosuló akadályokon? A sorozatban látható feladványok és azok megfilmesítése elég vegyesre sikerült, de olykor azért izgalmakban sincs hiány. Szeretem az ilye... több»
Horror helyett romantikus melodrámát kaptam A pár évvel korábban, tragikus módon megárvult testvérpárhoz kerül felvételre egy fiatal és ambiciózus tanárnő, amolyan nevelőnőnek, hogy valami szép eredményt érjen el a kezdettől fogva különösen viselkedő gyerekeknél. Az új dajka már a megérkezésekor elkönyvelheti, hogy ebben a kúriában sem a gyerekekkel, sem a személyzet tagjaival nincs minden rendben. Sajnos a széria igen lassan építkezik, a cselekmény igazán csak az ötödik epizódban indul be, és inkább egy szerelmi történet kezd kibontakozni benne. Az sorozat a szerelemre, a szeretetre és az emlékekre helyezi a hangsúlyt és egy szép végkifejletbe fordul, amiért érdemes lehet kitartani.
Egy horrornak álcázott dráma Az ötgyermekes család tagjai egy kúria felújítása közben döbbennek rá, hogy a helyet kísértetek lakják. Egyik éjjel aztán a családfő gyerekeivel együtt, feleségét hátrahagyva menekül el a kísértetházból. A közben felnőtté váló gyermekek életét pedig nem csak ez a trauma határozza meg, hanem hogy sosem tudták meg, hogy pontosan mi is történt azon az estén Az első öt rész bemutatja, hogy az egyes gyerekek hogyan próbálták meg feldolgozni a családi drámát. A sorozat legnagyobb húzása, hogy miután külön részt szentelt minden gyereknek és traumájuknak, végül a szülők szemszögéből látva a történetet, más megvilágításba helyezi a családi tragédiát. A sorozat talán túlzottan vontatott és kevésbé ije... több»
Egy remekbe szabott dráma az USA atomfegyver programjáról A történelem egyik legnagyobb tudományos és ipari vállalkozása elvezetett az atomfegyverek megalkotásához, és nem sokkal később a második világháború végéhez. A Manhattan-terv kapcsán a sorozat alaposan kihasználja a háború és a hadsereg által titkosan kezelt program és a negyvenes évek körülményeit, hogy izgalmat és drámát generáljon, és kellő feszültséget keltsen. A sorozat legalább akkora hangsúlyt fektet az érzelmi utakra, mint a külvilág történéseire: egy-egy gesztus vagy bátor cselekvés sokszor nagyobb erővel bír, mint az atomfegyver fejlesztésében elért áttörések. A forgatókönyv és a színészi játék is abszolút rendben van, már csak a díszlet és a negyvenes évekbeli hangulatot árasztó ... több»
Tényleg kell egy kis áramszünet? A sorozat egy poszt-apokaliptikus víziót tár elénk, amelyben az elektromosság az egyetlen dolog, amiben az emberiség hiányt szenved, mert egy rosszul sikerült kormányzati kísérlet miatt ez a rendkívüli fontosságú dolog megszűnt létezni. A széria fősodrát a 15 évvel későbbi események adják, melyben az Egyesült Államok a középkorba zuhan vissza technológiailag. Az alapszituáció jó, de a kivitelezés már korántsem az. A gyenge karakterek mellé kapunk egy átgondolatlan, felszínes világot. Az rendben lenne, hogy itt nincsenek szupersztár színészek, és a látványra sem költöttek túl sokat, de legalább a forgatókönyv megírására szánhattak volna valamivel több időt és energiát. A sorozat első harmada ... több»
Különleges élőlények menedéke A Menedék különféle természetfeletti, abnormális élőlények otthona, melyben biztonságban és felügyelet alatt élhetnek, és a külvilág is nyugodtan élhet nélkülük. Dr. Helen Magnus és csapata ezen élőlények védelmét és megsegítését tűzte ki célként. Az alapító orvos és tudományos kutató működteti a kastélyt, ahol e természetfeletti lényeket tanulmányozza és segíti. Társai: egy zseniális törvényszéki pszichiáter, Dr. Magnus lánya, aki profi szörnyvadász, és az alapító-orvos számítástechnikusa, fegyvertervezője és védelmezője, aki vérfarkasként maga is természetfeletti képességekkel bír. A látványvilág az elején még nem az igazi, később azonban feljavul, de már az elejétől látni lehetett, hogy a... több»
Vizet prédikál, miközben szintetikus vért iszik Ez a sorozat a vámpírok, vérfarkasok, alakváltók és tündérek története, amely egy regényciklus adaptációja volt, bár attól jelentősen eltért. A kezdet tetszett, mert korántsem volt sablonos, mertek valami újat vinni a vámpír sztorikba, ami nem utolsósorban remek társadalomkritika is volt egyben. Szóval volt itt ötlet és kurázsi bőven, mindemellett vicces, sokszor szórakoztató, amúgy meg tele van meztelenséggel és természetesen véres jelenetekkel. A sorozat közepére megannyi természetfeletti lényt vontak be teljesen feleslegesen és értelmetlenül, míg a beilleszkedni akaró vámpírok már nem játszottak fajsúlyos szerepet. Az alkotók itt sem tudták, meddig feszítsék a húrt, túlvállalták magukat, ... több»
Kőkemény legények két keréken Az anarchia fiai kemény motorosokként hasítják az amerikai utak porát ebben az akciós elemekkel tarkított drámai sorozatban. Egy kicsit lassan kibontakozó, de később kellően felpörgő, jól felépített és korrektül végigvitt szériáról beszélhetünk. Főhőseink amúgy sem egyszerű életét tovább nehezítik az ellenséges bandák és a helyi viszályok, a mindennapok ügyes-bajos dolgai. A témaválasztás jó, minden évadnak van fő témája és egyben mozgatórugója. Ez a széria elfogadható módon foglalkozik olyan, sokszor sokak által elcsépelt, ámde fontos dolgokkal, mint az összetartozás, bajtársiasság, hűség, árulás vagy éppen a szerelem. A hangulat is rendben van, jól jön át az a mocsok, a szenny és a vér sza... több»
Az emberi gyarlóság és a tudomány Inkább egy – helyenként – poénos/comedy sci-fi sorozatról beszélhetünk eme széria kapcsán, amely egy városról szól, ami a legnagyobb elméknek ad otthont az Egyesült Államokban. A szigorúan titkos város soha nem került fel egy térképre sem, továbbá létezését sem hozták nyilvánosságra, és nem is véletlenül. Az elmúlt fél évszázad legnagyobb technológiai újításai mind itt születtek, de a tudományos kutatás nem mindig végződik úgy, ahogy tervezték... A sorozat hoz egyfajta átlagot, talán még az felett is teljesít az elején, de erre a szériára is igaz, hogy több volt benne, és a kezdetben jónak tűnő sorozat egy picit ellaposodik. Persze az is lehet, hogy az elmúlt 15 év alatt rosszul öregedett a ... több»
Egy átlagos akciós Egy tipikus, közepesen teljesítő akciószéria ez, drámai felütésekkel tarkítva. Magasan képzett katonaemberek és feleségeik harca az első vonalban és a háttérországban. Sok küldetést és kalandot kapunk, de sajnos csak átlagos kivitelezésben. 15 év távlatából visszanézve hozza az átlagot, de többre nem volt képes.
Egy kisváros atomcsapás utáni küzdelme Ebben a szériában egy poszt-apokaliptikus akció-drámát kapunk a készítőktől, ami inkább a drámára és a kansasi kisváros lakosságára fókuszál, amely 23 amerikai nagyvárost elpusztító atomcsapást követően küzd a túlélésért. A sorozat inkább társadalmi és filozofikus témákat feszeget. Az alapszituáció ígéretes és figyelemfelkeltő volt, de lényegesen kevesebbet sikerült kihozni belőle, mint lehetett volna... A sok magánéleti szál több volt a kelleténél, s bár a karakterek kedvelhetők, nekem kevesebb drámázással és több akcióval jobban csúszott volna. A folyamatos problémákkal való megküzdés, legyen az az élelmiszerhiány, villamosenergia és belső ellentétek, rendben voltak, de a langyosság sajnos... több»
A meg nem értett zseni? Sokszor, sokaktól sok-sok jó szót hallottam a sorozatról, talán ezért is voltak nagyok az elvárásaim a szériával szemben. Több esetben okozott már csalódást egy széria a túlzott elvárásaim miatt, és sajnos ezúttal is így történt... Pedig időszakának legnagyobb költségvetésű sorozatáról van szó, mely korhű és hitelesnek mondható, de pont a költségvetése lett a veszte, mert bizony bekerülés-érték arányában már közel sem volt kimagasló, és nem is véletlenül kaszálták el viszonylag korán. Kétségkívül egy jó sorozatról van szó, de korántsem kiemelkedő alkotás, főleg nem 15 év távlatából nézve.
A futurisztikus western Viszonylag alacsony költségvetése ellenére egy teljesen vállalható szériáról beszélhetünk, bár látványvilágát elnézve pontosan behatárolható a forgatásának ideje, és ez bizony nem mostanában volt. Ettől függetlenül sokan szívükbe zárták a sorozatot, mert erőssége nem a jövőben játszódó fantasztikus sorozatok látványvilágának maximumra járatása, sokkal inkább hétköznapi, emberi és társadalmi problémák és érzelmek feldolgozása. Mindezt western köntösbe csomagolva, mint egy űrbeli vadnyugaton. Engem nem sikerült meggyőznie...Persze az is lehet, hogy bennem van a hiba, de nálam ez csak átlagos.
Számomra ilyen egy remekbe szabott krimi A sarkvidéken a nyár és fény beköszönte előtt nem sokkal minden rádiókapcsolat megszűnik egy kutatóbázissal és az ott kutatókkal. Amikor a váltás megérkezik, a bázison hullákat találnak mindenhol, és egyetlen túlélőt, aki zavartnak tűnik, és megpróbálja elmesélni, hogy mi történt. Folyamatosan adagolják, vagy inkább csepegtetik az infókat, így mindvégig fenntartva a néző érdeklődését. Egy korrekten felépített történet ez, ahol a karaktereket veszélyeztető helyzetek mögött ott a rejtély. A korábban sok krimit olvasó, figyelmes nézőnek gyorsan világossá válhat a megoldás, mégis végéig izgalmassá tudták tenni a készítők ezt a remek, szép sarkvidéki díszlettel rendelkező, minden szempontból absz... több»
A kegyetlen vadnyugati telep A sorozat a címét is adó városban játszódik, ahol virágzik a korrupció és az erőszak, nem beszélve a szerencsejátékokról és az alvilági üzelmekről. A széria rendkívüli atmoszférával rendelkezik. Igényesen alkották meg a készítők azt a westernvilágot, amelyben a cselekmény játszódik. A városban rengeteg a csaló, a szélhámos és a gyilkos, kétes alakok tömkelege képviselteti magát. Érdekes, de egyben könyörtelen világ az, amit bemutat a sorozat. Itt bárki részesülhet a bosszúban, vagy épp kaphat egy golyót, mert nem volt elég szerencsés. Itt nincs könyörület, akárki húzhatja a rövidebbet, ha úgy hozza a sors. Fordulatokban gazdag ez a western, amiben mindenki próbálja kimosni a maga aranyát a v... több»
A jó és a gonosz armageddoni cirkusza A széria az 1930-as évek Amerikájába helyez egy sajátos mitológiát, amit sokféle szimbólummal vizuálisan is érzékeltet. Hűen adja vissza a nagy gazdasági világválságot. Mindezt a mindennapi életre, szociális viszonyokra fókuszálva, a vándorcirkusz és a különböző helyszínek bevonásával teszi. Maga a téma a klasszikus jó és rossz harca, egy misztikus történetbe ágyazva. A lassú folyású történet engedi kibontakozni a sok karaktert, így minden fontos szereplőről alapos jellemrajzot kapunk. A széria eseményei csupán két szálon futnak, Ben és Justin testvér életét kísérhetjük figyelemmel, ahol előbbi gyógyító képességgel rendelkezik, ám azt az életerőt, amit visszaad, valahonnan el kell vennie, mí... több»
A nagy árnyékfal sötétjében A regények alapján nem szokványos fantasyvilággal és nem könnyen befogadható tartalommal rendelkező szériáról van szó, hacsak nem olvastad előtte a könyveket. Hát én nem olvastam, így nem is volt egyszerű ráhangolódnom, sőt... Igazából nem is sikerült. Vannak itt kérem mindenféle dolgok: varázslók, grisák, fegyverek, fiktív országok és népek, no és persze szörnyek meg egy mágikus zóna, ami egy árnyékfal, mely ketté választja az országot. Csak legyen hozzá háttér- információja az embernek, vagy türelme, mert ha nincs, könnyen úgy járhat, mint én... A végtelen mennyiségű információ, politikai erő és uralkodó, főhősök és negatív szereplők sokasága elbizonytalanított, és nem is kicsit. Sem a hát... több»
A nagy előd farvizén evezve A sorozat nem a nagy sikerű film újrafeldolgozásával próbálkozott, hanem inkább egy folytatással, mivel semmilyen szempontból nem viszi tovább az eredeti film cselekményét. Egy teljesen új sztorit mesél el, és bár ennek is egy tengeralattjáró, valamint annak legénysége van a középpontjában, a cselekmény azonban minimum kettő, a későbbiekben több szálon is fut majd, megteremtve a lehetőségét egy szerteágazóbb háborús drámának. Itt nemcsak a jobbára zöldfülű legénységet magába zsúfoló tengeralattjáró lesz a cselekmény egyetlen katalizátora, hanem ki lett bővítve egy a francia kikötővárosban játszódó, ellenállásos szállal. A nemzetközi szereplőgárda rendben van, a tengeri harci jelenetek erősek... több»
89 Easttowni rejtélyek (2021)
Ez a széria a krimi és a dráma keverékéből építkezik, és mindkét szál kellően ki van dolgozva, de ezen felül is rengeteg megdöbbentő fordulattal áll elő a sorozat. A történések egymásra épülve követik egymást, és amikor valakire ráterelődik a gyanú, annak bizony megalapozott oka van. A történet főhőse egy meglehetősen magának való nyomozónő, aki egyben igen érdekes karakter is. A munkájában próbál megküzdeni a kihívásokkal, és darabokra hullott életét is szeretné újrarendezni. Minden megerőltetés nélkül el is viszi a hátán az egész szériát, de ez egy ilyen kaliberű színésznőtől akár el is várható. A sorozat egyetlen hibájának az róható fel, hogy nagyon lassan építkezik, így képes időnként ki... több»