Filmre vinni leginkább híres és nagy formátumú emberek életét szokták (főleg, ha díjat szeretnének nyerni), ugyanakkor néha egy-egy olyan személyről is készül film, akiknek még Wikipedia-szócikkük sincs. A Party Girl is utóbbiak táborát erősíti, ugyanis egy kiöregedő táncosnő játssza el benne saját magát - és meglepő módon a legkevésbé sem érezzük a hiányát annak, hogy nem egy hihetetlenül fontos valaki életébe nyerünk betekintést. Akadnak viszont más problémák ezzel a darabbal... több»
Zabálta a nép az Addams családot, naná, hogy elkészült a folytatás. És naná, hogy a közelében sem volt az első résznek. Pedig Barry Sonnenfeld mindent bedobott, a korban kiemelkedő effekteket, a nézők által szeretett szereplők mind visszatértek, sokkal látványosabb és sajnos sokkal üresebb lett a végeredmény. Egyszerűen túltolták az alkotók azt a hangulatot, amelyet annyira megkedveltek a rajongók, így éppen a lényeg veszett el, a túlzásba vitt karikatúra már nem vicces volt, hanem egyszerűen csak kínos. Tökéletesen jellemzi a filmet, hogy míg az első részből máig nagyon sok poént idézek fejből, a másodikból egyetlen egy sem jutott eszembe. És ez az újrázás után sem változott, egynek elmegy, de amúgy tökéletesen felejthető alkotásról van szó. több»
Elég ínséges időszakban kerül magyar forgalmazásba az Adaline varázslatos élete, ugyanis ilyen csendes és eseménytelen hónap ritkán akad a mozivilágban, mint ez az áprilisi. Talán az sem véletlen, hogy a címfordítók egy, az Amelie kultuszt erősítendő magyar címmel rukkoltak elő, hiszen az átlag mozinéző számára nem túl ismerősen csengő nevek tűnnek fel a stáblistán. Túlzás lenne a részemről, ha kikiáltanám az év filmjének az Adaline-t, de őszintén remélem, hogy jól fog teljesíteni a kasszáknál, ugyanis minden hibája ellenére elmondható róla, hogy egy szerethető, színvonalas alkotás lett. több»
Oldozzon fel atyám, mert vétkeztem. Bűnös módon imádtam ezredszer is újra nézni Robert Rodriguez véres akció orgiáját, ájultam csodáltam piszkos jelentésű szavait, és nem utolsó sorban erkölcstelen gondolataim támadtak a főszereplőt, Antonio Banderas-t látva. Mindezen bűnökért boldogan fogok örök kárhozatra ítéltetni a pokolban, és úgy döntöttem, atyám, majd később fogok gyónni, mert amire készülök, az újra meg kell gyónnom. Nem fogok 10/10-et adni tiniéveim egyik legnagyobb kedvencére. Mert nem tökéletes darab, de kit érdekel? Megköszöntem már rendező úr, hogy ilyen tökéletes szórakozást nyújtó filmet rendezett, amely a bemutatása óta eltelt időben semmit sem veszített a coolfaktorból? Meg fogom. Most. több»
A 90-es évek tentpole-jainak bája újra és újra le tud nyűgözni. Egy több tízmillió dolláros alkotásban a legmeglepőbb dolgokon tűnik fel a spórolás, nem egyszer áthajlunk a B kategóriába, és szinte nevetségesnek tűnik, amikor manapság egy-egy effektes munkát fikázunk a 20 évvel ezelőttiekhez képest egészen standard minőséget képviselő blockbusterekben. Ugyanakkor az ebből fakadó tucathatást nyomokban sem látni a 90-es évek produkcióin, így aztán egy-egy kilógó lóláb ellenére is meg tudnak ragadni ezek a filmek. Mint például a Sárkányszív is. több»
Jelszó? Egy aprócska kalapocska, benne csacska macska mocska. Aki ezt nem tudja, az menjen vissza a balettbe ugrálni! Nem hiszem, hogy sokan lennének ilyenek, hiszen a Macskafogó frenetikus szövege, pergő poénjai mára már klasszikussá értek. Sok évvel a bemutatója után is ugyanolyan kiváló szórakozást nyújt ez az abszolút egyedi rajzfilm, mint a bemutatója idején, ezredszer is betegre tudjuk nevetni magunkat rajta, zseniális alkotásról van szó! több»
Egy olyan fiatal (szub)zsáner esetében, mint az élőhalottakról szóló filmek, általában könnyű számon tartani a kiemelkedő darabokat. Ezek közül is Romero zombi-antológiájának második részét szokás a műfaj alfájának és omegájának tartani, nem ok nélkül. Ugyanakkor, mint minden kevés időt megélt zsáner esetében, nagyon hamar jönnek olyan ifjú titánok, akik villámgyorsan meghaladják ezeket az egyébként több sebből vérző mérföldköveket, a Holtak hajnala pedig ennek a folyamatnak egy igen komoly áldozata. több»
Vinék előtt is szaggatták már emlékezetesen az aszfaltot a filmvásznon, de olyan alkotás, amelyben a nevetésre helyezték a hangsúlyt, csak egyetlen vált klasszikussá a műfajban. több»
1997. augusztus 29. - a nap, amikor szerencsére nem tört ki a harmadik világháború. Mert nincs végzet, csak, ha bevégzed. Minden valamire való filmrajongó eszébe bevésődött ez a dátum, akkora élmény volt, van és lesz ez a kiváló alkotás, amelyen nem tud fogni az idő. Sok évvel a bemutatója után is konstansan szájtátva nézzük az effekteket, mondjuk a szereplőkkel a kívülről tudott szöveget, dobjuk el az agyunkat Arnie-n és az elfolyó másik terminátoron, emeljük kalapunkat Cameron előtt ezredjére is. Mert ez az alkotás minden kétséget kizáróan, a 90-es évek legjobb akciófilmje! több»
Káromkodj, az igazság vírus! Jól nevelt úrilányként kamaszkorom összes látványos lázadását abban éltem ki, hogy rongyosra néztem ezt a filmet, halálosan szerelemes voltam Christian Slater-be, és gondolatban sokat káromkodtam (szóban sem akkor sem most nem tennék ilyet). Generációs alkotásról van szó, a 90-es évek legjobb amerikai tinimozijáról, amelyben benne van minden, ami egy középiskolás lelkében tombolt azokban az években. Dübörgött a zene, áradtak az érzelmek és a jó szöveg, tartalmas és szórakoztató film volt, nagyon szerencsés embernek tartom magam, hogy ilyen alkotásokon nőttem fel, nem pedig Transformers-eken, mint a mai gyerekek. Imádtam ezt az alkotást, aztán persze felnőttem és elfeledkeztem róla. Hosszú évek után néztem újra, és nagy örömömre még mindig magával tudott ragadni, ugyanúgy, mint régen. Kiváló film, bár manapság készülne ilyen jó darab a műfajban! több»
64 Party Girl (2014)