A hideg, kopár izlandi táj, és Ingvar Sigurdsson izlandi színész barázdált, meggyötört arcának monotonul váltakozó képeit a kibuggyanó, forró vér ellenpontozza Hlynur Palmason filmjében, ami a gyász témáját a végsőkig feszített formatudatossággal dolgozza fel. több»
Az évtizedes késés sok szempontból kifejezetten előnyére vált a filmnek. Általa új betekintést nyerhetünk egy rég letűnt, idealisztikus világba, és ha csak másfél órára is, de megtapasztalhatunk egy színtiszta, mély vallási élményt. több»
Moland filmje a hiányosságai, illetőleg a hősök sorsának meglehetősen sekélyes ábrázolása miatt nagy eséllyel a szűkített listára sem fog felkerülni, viszont kiváló példát szolgáltathat az elemzőknek írott szöveg és mozgókép összevetéséhez. több»
Mi lesz A legyek urából egy világvégi dzsungelben? Az idei fesztiválok latin slágere, a lehengerlő Monos bemutatja azt a világot, ahol a törpék és a gyerekek parancsolnak. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
A Drakulics elvtárs éppen attól lett sikerültebb film elődjénél, hogy nem vállalt többet, mint amit teljesít: egy nagyon ötletes, egyedi hangvételű komédia. több»
Formai hiányosságaiból fakadóan A lelőhely várhatóan nem lép majd kultuszfilm státuszba, mégsem mondhatni, hogy kudarcot vallottak volna alkotói. több»
A Demónában egyébként sem maradt annyi potenciál, hogy alanyi – narratív – jogon kiérdemeljen egy folytatást, így a film középrésze megint leül és időhúzással telik, hogy a végére egy epikusnak szánt, de különösebben nem izgalmas CGI-látványcsatával érjen véget. több»
Vicenzo Natali, akinek ezalatt a húsz év alatt volt egy invenciózusabb (Semmi – Nothing) és egy szélesvásznúbb (Hibrid) bukása, úgy tűnik, nem tudja a hajávál fogva kirángatni magát a túl magasra nőtt susnyásból. A magas fű ugyanis nem elég jó és nem is elég rossz ahhoz, hogy kultfilmmé váljon. több»
72 A legfehérebb nap (2019)