Címe és előzetese alapján egy egyedi, szórakoztató és tökös filmre számítottam. Nos, hát koppantam, mert ezek közül egyik jelző se jellemző rá. Ami illik rá az az összecsapott, sekélyes, sablonos.
Annyira azért nem rossz, mert eltelik vele az idő, de néhány óra elteltével már nem is emlékszik rá az ember.
Az első rész az a kategória volt, ami sokaknak tetszett és sokakat hidegen hagyott. Nos ez viszont az, ami gyakorlatilag szinte senkinek sem tetszett és felesleges volt elkészíteni.
Gyakorlatilag a retro troll babák mellé készítettek már-már kötelező jellegűnek tűnő animációs filmet, amit fantázia híján a lehető legegyszerűbb sablonokból ollóztak össze.
Képi világ és az animáció valóban szép, de a sok dalolászás nekem kissé idegesítő egy bizonyos mennyiség után.
Nem egy nagy eresztés, egyszer meg lehet nézni, mert nem rossz, de ne várjunk el túl sokat tőle.
Először még a 4 részes, megvágott és gyenge magyar szinkronnal ellátott verziót láttam, majd évek múlva volt szerencsém az eredeti japán verzióhoz is és azt kell mondjam abban sem csalódtam. Mai felfogásommal nézve kicsit hülyén néznek ki a repülő szuperkutyák és a bérlakás méretű medvék, de a sztori kidolgozottsága, az akkori technikával készült grafika és páratlan zenei aláfestés ezt teljes mértékben feledteti, sőt inkább megadja az anime világának igazi hangulatát.
72 Szörnyek az űrlények ellen (2009)