Értékelések (601)

2024. 01. 02.
Nagyon pörgős, ütős akciófilm. Olyan, mintha 2 órából vágtak volna másfelet. Nem értem az alacsony átlagot. Amúgy csak 360p-ben, orosz hangalámondással találtam meg. Szerencsére angol felirat volt, még ha a sebesség nem is passzolt, és a végére már 5 másodperc késleltetést kellett beállítani. Egész délután ezt magyarítottam, hogy megnézhessem a filmet.

82 Élj!  (2022)

2024. 01. 02.
Nagyon tetszett a zajos, analóg kép, nem tudom. csak agyonszűrőzték, vagy tényleg szalagra forgattak (gondolom, inkább előbbi), de jól állt neki. Bill Nighy pedig élete alakítását hozza kb., nem láttam még sehol ilyen jónak. Korrekt adaptáció amúgy, és azt hiszem, rövidebb is, mint Kuroszava klasszikusa, bár azt nagyon régen láttam, és nem igazán emlékszem semmire. Egy dolog zavar így utólag picit, hogy a lánnyal való találkozgatásából nem lett semmi. Úgy tűnt, gondjai adódhatnak miatta, de gálánsan megfeledkezik róla a film nagyjából abban a pillanatban, hogy felveti.
2024. 01. 02.
Kicsit felhúztam pontozást, mert végre egy jó magyar sci-fi, még ha a költségcsökkentő animálás olyan is, amilyen. Sajnos elég gagyi a látvány helyenként, valljuk be. Remélem, valahogy Denis Villeneuve elé kerül, és leforgatja 100 millió dollárból az élőszereplős változatát. Van egy hangulata, ami magyar filmtől ritka, és elég beteg jövőt vetít elő, még ha vannak is logikai bukfencek benne. És nem száraz, nagyon gyorsan eltelik a körülbelül 110 perces játékidő. A Kojot négy lelkét még nem láttam, de arról is jókat olvastam, szóval elég jó éve volt 2023 a magyar animációs szcénának!
2024. 01. 02.
Majdnem 50 percet kell várni, hogy Steven Seagal megszólaljon ebben a filmben, de ez sem tud javítani rajta. Minden téren fércmunka, az effektek amatőr filmeket idéznek, a dialógusok bénák, és még az akció sem valami erős. Legalább viccesen lenne szörnyű, de ahhoz is túl semmilyen.
2024. 01. 02.
Nem gondolták túl a történetet, lényegében nem is volt. Rohangálnak, van néhány gore jelenet, pár rajzfilmes betét... Nem igazán áll össze. Az első résznél valamivel jobb, de azért nem teszi magasra a lécet.
2024. 01. 02.
Nem vált be ez az olasz filmcsomag, ami felkerült júliusban HBO Maxra. Pedig legalább egy nagy élményt vártam tőle, de sajnos eléggé untam mindet. Moziban biztos jobban működött volna, vagy nem tudom. Lehet, nekem Seagal való, nem ilyen művészfilmek a '60-as évekből?
Na, kivártam a SkyShowtime premiert, ha már elő vagyok fizetve, aztán tologattam picit, de végül csak megnéztem. Valóban nagyon jól sikerült, végig pörög, szép ez a Pókverzumra hajazó animációs stílus, bár pár jelenetnél zavart picit a darabosság. Valahol a régi Pixart idézi, amikor még nem animációs művészfilmeket gyártottak, hanem a mesében volt komolyabb tartalom.

63 Besütizve  (2007)

2023. 08. 01.
Mintha múltkor úgy jelezte volna, hogy még nem láttam. Aztán persze az első percben rájöttem kb., hogy megvolt már, ki tudná elfelejteni ezt a kreténséget? Anna Faris amúgy nagyon jó komikus színésznő volt, kár, hogy annyira eltűnt az utóbbi időben. Ő itt is remekel, még ha a többiek nem is remekelnek annyira.
2023. 08. 01.
A Beau Is Afraid után egy perccel meg egyből jött egy tökéletes lezárás szombatra, és egyúttal egy tökéletes kezdés vasárnapra. Avagy Steven Seagal karddal aprítja a népet, miután két évvel korábban kudarcot vallott. A Mester persze sosem adja fel, és egészen Romániáig követte az akkori célpontot, hogy rejtélyes módon gyilkolássza az embereit. A dolog miértjére persze nem derül fény, legalábbis az értelem fénye semmiképp. De milyen szerencséje van a szomszéd orosz nővéreknek (akik közt van vagy 15 év), hogy közbelép, amikor az idősebb lány főnöke úgy dönt, eladja őket, pont Seagal célpontjának. A leszámoláson már tényleg nem tudja az ember, hogy sírjon vagy nevessen: a rosszfiú arca őszinte ... több»
2023. 08. 01.
Ari Aster eddig sem volt a barátom, és ezután sem leszünk spanok, noha könnyebben lecsúszott ez a 3 óra, mint a Midsommar 140 perce. Nagyon változatos és kreatív film, még egy gigantikus farok is van benne, ami mintha csak a Persona 5-ből szökött volna meg. Az elején másra számítottam, azt hittem, hogy a lakása fogja szimbolizálni az elméjét, vagy valami ilyesmi, de aztán ilyen gyerekkori traumás meg szülőkkel való rossz kapcsolat életre való kihatása volt inkább a téma. Sok WTF pillanattal.
2023. 08. 01.
Azt a rohadt. Nehéz lesz erről összefüggően írnom, mert eléggé kavarog bennem, amit láttam. Nem annyira az elengedést érzem témájának, mint inkább a depressziót, és azon keresztül a drogfüggőséget, meg úgy általában a lecsúszás végeláthatatlan spirálját, aminek a végén sokan utcára kerülnek, vagy akár öngyilkosok lesznek. Persze ebben az esetben mindennek a gyász ad alapot, de nehezen lehetne más traumát találni, amivel mindenki tud előbb vagy utóbb azonosulni. Nálam a kéz használata amúgy a drogfogyasztást szimbolizálta, van, aki kiutat keres általa, más pedig csak poénból nyomja, hogy jól érezze magát. Aztán egyszer csak túlkapja, és mindjárt nem olyan vicces a helyzet, vagy épp nem segít,... több»

74 Ali  (2001)

2023. 08. 01.
Elég felületes, de ha jobban belement volna a dolgokba, akkor vagy 1 órával hosszabb lenne. Így viszont aki vágja Alit, az lehet, többet tud, mint a film, aki meg nem, az nem ismeri meg igazán. Nagyon tetszettek a képek viszont, a zajosság meg a realista felvételek, ez a Michael Mann még egy ilyen sportfilmet is egyedien tud összerakni.
2023. 08. 01.
Kemény dió. Én végig azt éreztem, hogy csak beképzeli a csávó, vagy valami ilyesmi, kómában van a baleset óta. Túl sok volt az ismétlődő elem, hogy valóság legyen, meg a vége felé az a fura sakk is elég meredek volt. Meg kéne nézni majd újra. Esetleg moziban? Hátha az Art+ Cinema a felújítás után szervez majd ilyen különleges vetítéseket.

77 Zombeavers  (2014)

2023. 08. 01.
Meglepően jól össze van rakva, féltem, hogy nagyon gagyi lesz, de teljesen jók voltak a trükkök, noha pár helyen kilóg azért a hódláb. Van itt minden, hódok, hódmedve, hódemberek, és a stáblista után még hódméheket is teaselnek, nem tudom, ebből lett-e valami azóta.
2023. 08. 01.
Nem túl eredeti a története, sem a fordulatai, ami viszont zavart, hogy milyen ostobán kezeli a versenyzés világát. A lányra mindent feltesz az apja, holott azt se tudja, hogy kell bevenni egy kanyart? Majd a bátyja rally autóval tanítja pályaversenyzésre (ez mondjuk még valamennyire hihető, lehet belőle tanulni), hogy aztán a háromemberes csapat gyári gárdákat győzzön le. A finálé a legjobb, a címadó futam, ami valami utcai verseny, és bár alig néhányan nézik tableten, akár egy házat is megéri feltenni rá. Mi ez a f*szság? Nagyon jól meg voltak csinálva viszont a versenyzős jelenetek, ritkaság sajnos már az is, hogy ilyen közegben játszódik.
2023. 08. 01.
Kicsit az Evil Deadre hajaz de nem olyan vicces azért, vagy hát ez az infantilis ázsiai humor nem fekszik mindenkinek. Tetszett a pókszerű, rohangáló fej, meg van benne néhány egész jó ötlet, és a vérrel sem spóroltak.

39 Barbie  (2023)

2023. 08. 01.
Remélem, ha tényleg lesz egyszer Csupasz pisztoly remake, azt ez a csapat csinálja majd, mert remek poénokat hoztak ki a játék babákból. Csomószor azt hittem, szívrohamot fogok kapni, úgy nevettem rajta. Viszont nem tudom, ez a szegény nők téma... Azt gondoltam, ügyesebben szembesíti majd a túltoltan nőuralta Barbielandet és a túltoltan férfiuralta valóságot, és voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, végre valaki nem csak annyit tud mondani, hogy rohadék férfiak, de sajnos nem. Próbáltam szatíraként tekinteni rá, és annak betudni a túlzásokat, de az az igazság, hogy Greta Gerwig gyűlöli a férfiakat. Persze jogosan, hiszen 145 millió dollárt kapott egy férfi vezette stúdiótól, hogy leforgassa ez... több»

78 Oppenheimer  (2023)

2023. 08. 01.
Fog vajon hibázni valaha Nolan?
Ez nem az Oppenheimer kapcsán fog kiderülni, hiszen ismét remek filmet rakott le az asztalra, pedig nagyban eltér korábbi munkáiról. Az akcióorientált blockbustereiről ismert rendező ugyanis egy tárgyalótermi sztoriba oltott karakterdrámát tár elénk lenyűgöző látvánnyal. De tényleg, ebben a filmben szinte csak beszélnek, de a gigantikus IMAX vásznon még ez is igazi Michelin-csillagos menü a szemnek. És igen, leginkább dialógusokat hallgatunk három órán át, de az egész annyira feszes és pörgős, hogy az ember egy pillanatra sem unatkozik. Mondhatjuk, hogy az Oppenheimer egy akciófilm, ahol fegyverek helyett szavakkal lőnek egymásra, de azt John Woot megszégyenítő tálalásban. Amit (vagy akit) ... több»
1
2023. 08. 01.
Több akcióra számítottam, ráadásul a két főszereplő elég gyenge volt. Snoop Dogg és Fred Williamson jó poén volt, Juliette Lewis tehetségének elpazarlása ebben a semmi szerepben viszont kifejezetten irritált. A végén a kikacsintás is túl lett nyújtva.
2023. 08. 01.
Feelgood felnövéstörténet. A vége kicsit talán sok volt, jobban tetszett volna fordulat nélkül. A Licorice Pizza járt közben az eszemben, más de mégis hasonló élmény volt.