Jó poén, de mozgalmasabb filmre számítottam. Csak beszélnek, beszélnek és beszélnek. Nem valami fáraós horror-vígjátékról volt szó? Campbell lopja a show-t Elvisként, a többiek inkább csak azért vannak benne, hogy legyen kihez szólnia. Megnéznék belőle egy remake-et vagy folytatást, ahol több véres akcióra is van pénz. Ez így viszont kevés.
Charles Bronson lánya túltolja a kokaint, ezért bosszút áll az egész maffián. Sőt, két maffián is! Első lépésként mindjárt felrobbantja Danny Trejót (akinek ez az első nevesített szerepe) egy robbanó borosüveggel. Keveselltem az akciót amúgy, pedig még ördögi csavar is van a végén. A harmadik rész a széria csúcsa.
Charles Bronson ebben a filmben már olyan kemény, hogy cannolival és robbanó focilabdával gyilkol. A csávó nőjének lenni amúgy veszélyesebb, mintha tűzoltó lenne az ember. Hármat is elfogyasztott a széria alatt, valahogy mindig Bronson csajait meg kislányait találják meg a trógerek.
Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, ha láttál egy Wes Anderson-filmet, akkor mindet láttad. Nagyon egyedi a stílusa, ugyanakkor képtelen igazán megújulni, amit mondjuk nehéz felróni neki, amíg ilyen szeleburdi filmeket készít. Amúgy ez lehet a legjobb szó a munkásságára, és így az Asteroid City-re is. Nem mondanám térdcsapkodóan viccesnek, de szinte végig vigyorog az ember, pörögnek a párbeszédek, sziporkáznak a remek színészek, aztán az ember kicsit (csak kicsit?) el is veszik ebben a kedves, szimmetrikus, élére állított káoszban. Bejött a meta felépítés is, a változó képarányok, a színes és fekete-fehér jelenetek, a felvonásokra osztás, egyszerűen nem tudnék olyan dolgot mondani, ami ne... több»
Bay nélkül nem az igazi Múltkor belefutottam Instán egy posztba, ahol azt kérdezték, szerinted melyik filmet írhatta volna a ChatGPT. Na hát, szemmel látható összegben is fogadnék arra, hogy A fenevadak kora forgatókönyvét AI kreálta, és csak minimálisan javítottak bele. A párbeszédekhez például nem nyúltak. Annyira ostoba volt egyszerűen minden dialógus, hogy az agyam egy idő után a fülemen kezdett kicsordogálni. A sztori full sablon, persze totálisan komolyan van véve, mert nyilván ez egy átélhető, érzelmes emberi történet, amivel azonosulni fog a néző, és talán még meg is könnyezi itt-ott a drámai fordulatokat. Mondhatjátok, hogy de hát a Halálos Iramban 10 butaságain nevettem, ezen miért nem, viszont abban a fi... több»
Brit-indiai Scott Pilgrim, csak sokkal cringe-ebb és edgybb. Jó poén volt a lassításokkal tarkított akció, csak nagyon kevés jutott belőle, és azokat is elég hamar lerendezték.
Jól megidézte a játékokat, és tökre meglepett, hogy még Mario Kart is került bele. Az akció néhol nagyon mozgalmas volt, nem csodálom hogy akkorát kaszált, a gyerekek biztos imádták. Amúgy tipikus másodvonalas animáció, csak szórakoztatni akar szokásos poénokkal és karakterekkel, de nem tudok belekötni mert it's a me, Mario.
Fura, mennyire eltávolodott ettől a vérbeli kémthrillertől már a második rész is, amit szinte mindenki utált, és mégis, az újabb epizódok inkább John Woo filmjére hajaznak, mint erre. Szóval itt nincsenek észveszejtő akciójelenetek (leszámítva a végét, de az sem egy kifejezetten hosszú vagy mozgalmas rész), inkább feszült pillanatokkal operál, ami most annyira nem kapott el, talán azért, mert ezt aztán tényleg ezerszer láttam a tévében régen. Vagy lehet, nem ezt kellett volna a maraton végére hagynom. Minden esetre jó film, érezni rajta De Palma kéznyomát, de a folytatások fényében inkább tűnik spin-offnak, mint az egész szériát berúgó első résznek.
Liam Neeson nem ért rá, úgyhogy egy másik lecsúszott színészt kellett keríteni. Aaron Eckhart is hogy kerül ilyen szemetekbe? Jobb színész ennél. De legalább megkapta Statham szinkronhangját, hátha attól keményebbnek tűnik. Amúgy ilyen idióta történetet hogyan tudnak kitalálni? Valami biztonságtechnikai cégnél dolgozik, de rájön valamire (amiről nem is tudja, hogy van jelentősége), úgyhogy nem megölik vagy lefizetik, neeem… Eltüntetik az életének elmúlt nem tudom hány évét, hátha ez mindent megold… vagy nem tudom, mi volt a koncepció, annyira nem figyeltem. De a vége felé még a lányát is elrabolják, nyilván csak jól jöhetnek ki belőle, elvégre valami ex-CIA-halálosztagos gyilkológépről beszé... több»
Hogy lehet egy ilyen filmet unalmasra csinálni? Negyven perc telik el, mire megtudjuk, mi van, és addig alig történik valami. De utána sem valami nagy a tempó, van néhány jobb jelenet, de az egész annyira lassú és semmilyen. Kár érte, azt hittem, vicces trash lesz. Amúgy a lények meg maga a sztori működött volna, csak annyira túl lett nyújtva.
Kicsit terjengősnek éreztem, határozottan jót tett volna neki, ha két óra alatt vége. És van belőle egy még hosszabb rendezői változat… Moziban amúgy biztos jobban működött volna, de így is remek volt, tényleg egyedül a játékidőt tudnám felróni.
Tök jó kis posztapokaliptikus akciófilm. A sztori is korrekt, bár volt néhány panel, aminél azt éreztem, kihagyhatták volna. Kár, hogy nem kapott folytatást, lehetett volna belőle egy robotos Mad Max-széria.
Nem úgy volt, hogy ezzel robbant be Eli Roth a köztudatba? A második fele még csak-csak, de az első negyven perc olyan rohadt unalmas, hogy nem igaz! Van néhány bizarr pillanata, azok tetszettek, de amúgy elég semmilyen film. Nem éreztem, hogy a kis költségvetés ellenére a rendezői kreativitás nagyot alkotott volna, mint mondjuk az Evil Deadnél.
Al Pacino zseniális, és a végén a monológja ütős, de amúgy eléggé ilyen tipikus Oscar bait szagú. Nagyon meglepett, mennyire vicces szövegek vannak benne néha, szárazabb filmre számítottam.
Korrekt náciölős akciófilm. Kellően komoly, hogy működjön a komolytalansága, jobban szívlelem az ilyet, mint mikor lépten-nyomon valami poénnal igyekeznek műlazaság hatását kelteni. Néhány pillanata kifejezetten meglepő, és a plot armor sincs zavaróan jelen. Újabb Netflix-film, amit szívesen néztem volna moziban. Kösz, streaming!
Annak idején valamiért eléggé utálni akartam, pedig korrekt kis trash, mondjuk kicsit komolyabban veszi magát a kelleténél, és elfért volna több akció a száz perc feletti játékidőben, de így is el lehet lenni vele.
Iparosmunka, Tom Hanks megint Tom Hankset alakítja, semmi extra, leszámítva a valós eseményt, amin alapszik. Elképesztő, hogy sikerült visszajutniuk a Földre.
78 Bubba Ho-Tep (2002)