Értékelések (403)

Unalmas, gyenge utánérzése az első résznek, ugyancsak sablonokból összedobálva (eltévedő utazók, kínzások, családi perpatvarok stb.). A figurák megint csak változtak az első, illetve a második részhez képest, már követhetetlen, hogy ki kicsoda, hogyan is kerül Bőrpofa újabb és újabb családokba, ráadásul az idő előrehaladtával - 26 évvel vagyunk az első sztori leforgatása után - semmit sem öregszik. És amíg az első részre még rá lehetett fogni, hogy van mondanivalója, és hogy a jellemek pszichotikussága részben megmagyarázható, itt már inkább csak azért tébolyodottak, hogy valami történjen is a filmben, kiüresedett papírmasék, akiket öncélúan szerepeltetnek az alkotók. A 2. rész után valószín... több»
A felesleges folytatás
Nem igazán tudom hová tenni ezt a filmet, képtelen voltam eldönteni, hogy vajon komolyan gondolták-e az egészet, vagy éppen paródiának szánták, annyira elüt az első résztől. Mondjuk eleve kicsit furcsa, hogy ha az első rész olyan nagy siker volt, akkor miért kellett 12 évet várni a folytatással, és az is érdekes, hogy ugyanaz a Tobe Hooper rendezte ezt is, mint az első részt, mégis gyökeresen más a felfogás. Ha paródiának szánták, annak is elég gyenge és idegesítő, és aki látta az első részt, az valószínűleg nem erre számít. Viszont itt talán még erősebb a társadalomkritikai felhang, mint az előzményben, az öreg folyamatos zsörtölődései, be- és kiszólásai teszik érdekessé az egyébként dögun... több»
Mai szemmel talán kicsit lassú a film, és mivel hozzászoktunk ahhoz, hogy ha bekapcsoljuk a tévét, akkor azonnal ömlik ránk a sok kegyetlenség, erőszak, vér, így a modern kor nézőjét talán már nem sokkolja annyira ez a produkció, viszont még mindig hatni tud az emberekre. A sztori eléggé lapos, bár nyilván kevés az olyan horror, ami shakespeare-i mélységű, ám itt érdekes annak az ábrázolása, hogy mit is jelenthet a családi összetartozás. És véleményem szerint a film akár a bezárkózó, túlságosan is vidékies, retardáltságba süllyedő amerikaiak kritikájaként is értelmezhető, noha nyilvánvalóan szélsőséges formában tárja elénk ezt a világot. A történet alapvetően itt is a kiszolgáltatottságra ép... több»