Nekem pont az ütött, hogy nem csak az akcióról szólt, hanem arról is, hogy mi történik, amikor valaki totál elszakad a társadalomtól, aztán kényszerből újra belekerül. A színészek is hozták a kötelezőt, a rendező pedig érti, hogyan feszítse meg a hőfokot. De be kell vallanom: néha az egészen apró sztorivezetési sablonok zavartak.
Imádtam, ahogy a film bemutatja a fiatalok közti feszültséget és azt, hogy mennyire nehéz kimondani dolgokat, amik ott motoszkálnak bennünk. Nem klasszikus sztori, inkább érzés, amit magaddal viszel.
Szerintem ez az a guilty pleasure, amit szégyellsz, de közben élvezed. Ha nem gondolkodsz túl sokat, totál szórakoztató. A karaktertervezésnek jár a piros pont, de néhol tényleg gagyi a CGI-szerű hatás.
Jól sikerült, nem dúskál akcióban, ami egyáltalán nem volt számomra probléma. Inkább azt mutatja be, mivel jár az ügynökösködés és milyen lelki nyomásnak vannak kitéve. Ez a része kifejezetten tetszett, dráma szempontjából erős és jók az alakítások.
57 Icefall – Tűz a jégen (2025)