Noemi

A mihaszna nekem túl szürke volt elsőre, sok volt a kilátástalanság, de pont ezért ütött erősen. A látványvilág, a peremkerületi London az túlélésről, elszigeteltségről mesél, és ez így hiteles. Dickinson nem akar szépelgni, nem cukrozza a szenvedést. Bár néha vágytam valami kapaszkodóra, valami nagyobb váltásra, végül ez az ambivalencia is beleillik.

Gi-hun utolsó mondata után még napokig azon kattog az agyam. Érdekes zárás, de nem tudom, mennyire vagyok elégedett.

A karakterekben van mélység: nem szemétből állnak, nem tökéletesek, hanem végre valóságosak. Cadence fokozatosan összeomlik, de nem egy azonnali klisé, hanem hosszú érzelmi hullámvasút. A családtagok folyamatos hazugságai meg jól tetten érhetők. Én mint néző, néztem-hallgattam és éreztem minden csúszkálást.

Az atmoszférája magával ragadó, de a karakterek közötti kapcsolatok kidolgozatlanok maradtak.

A sorozat második szezonja sajnos nem hozza az első évad színvonalát. A karakterek kevésbé kidolgozottak, és a cselekmény gyakran logikátlan fordulatokat vesz.