Nagyon jól indul, aztán kicsit lassabb lesz a történet, viszont elképesztő látni ennyi fantasztikus színészt együtt játszani, miattuk mindenképp megéri megnézni.
Gondolom az előzetes elvárások miatt kapott ennyi rossz értékelést a film. Én mindenféle elvárás nélkül ültem neki (trailert sem láttam belőle), és így egészen tetszett. Persze voltak már hasonló filmek, meglepetés nincs benne, de pörgős, és élvezhető.
A történetben tényleg nincs sok újdonság vagy meglepetés, viszont nagyon jól össze van rakva a film, kiváló a hangulata és az atmoszféra, sokkal jobb, mint manapság a legtöbb horrorfilm.
Egyszerű, de szórakoztató film. A történet minimális, de nem is kell, mert úgyis a film háromnegyede csak harc. Azok viszont látványosak, ötletesek, és néha poénos is, úgyhogy aki nem vár tőle többet, annak érdemes megnéznie.
Meglepően jó vígjáték, nagyon jó poénok vannak benne, jókat lehet rajta nevetni. A műfajok alapján lehet, hogy másra számítanak az emberek, mint amilyen valójában, szerencsére romantika szinte egyáltalán nincs benne, ez tényleg egy rendes vígjáték.
Volt 1-2 jó, de nagyon rövid harcjelenet, a történet pedig a végére nem lett rossz, de nagyon el volt nyújtva, úgyhogy összességében nagyon unalmas volt.
Nagyon gyenge sorozat, pedig a témája érdekes, de sikerült nagyon unalmasan megvalósítani. Azt sem tudom, hogy kiknek készült, mert gyerekeknek túl sötét, felnőtteknek pedig komolytalan (de nem vicces). A 2 főszereplő teljesen unszimpatikus, és röhej, hogy a történet szerint 16 éves gyerekeket 25 évesek játsszák, ráadásul az ÖSSZES szereplő meleg/leszbikus.
Aki nem szereti a pókokat, annak elég durva élmény lesz, mert nagyon jól meg vannak csinálva a pókok és a pókos jelenetek. Vannak gyenge pontjai a filmnek, de nagyon látványos és feszült részei is, úgyhogy mindenképp érdemes megnézni.
65 Amszterdam (2022)