Pierre Richard esernyője... Manapság már nem igazán készülnek igazán jó vígjátékok, ezért is jó az, hogy az ilyen komédiák megmaradtak az utókornak!
Richard olyan élethűen játszotta mindig is a balek, esetlen hülyegyereket, hogy az már a névjegyévé vált.
(Volt szerencsém élőben is találkozni vele és ez életem egyik legjobb élménye volt!)
Főhősünk nagy nőcsábász, de nem különösebben keresett színész, akinek lehetősége nyílik egy jelentősebb filmszerepre, ám pechjére rossz ajtón nyit be. És ezzel el is indul a történetlavina.
A francia legenda ebben a filmben is hozza a Richardos-figurát.
A történet jópofa, a karakterek érdekesek és olyan duma van benne, hogy csak na! Kedvenc jelenetem az a történet, amikor megkapta azt ... több»
Igazából 3,5* Bevallom, nem tudom, hogy milyennek is minősítsem ezt a sorozatot.
Imádom McCarthyt, így kiváncsian vetettem bele maga a sorozatba. Azonban a kezdeti lelkesedés alábbhagyott. Hiába voltak McCarthy pillanatok valahogy egy bugyuta sztorit hoztak össze, melyben a húzónév lett az övé.
Természetesen jópofa, hogy a történet alappillére az Isten és az Ördög harca és az is, hogy egy átlagos ember válik Isten "harcosává". Az pedig pláne, hogy fröcsög a hülyeség...de többet vártam.
Mégis érdemes végig nézni, (ha másért nem hát McCarthy szövegéért).
De mindenkinek más az ízlése, tehát nézd meg és döntsd el magad!
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
A közepes... Ahogyan néztem egyre inkább olyan érzésem támadt, hogy a sztori nem ismeretlen számomra. Aztán rájöttem, hogy egy kicsit Nikita, egy kicsit Anna, egy kicsit Amerikai bérgyilkosnő...stb.
A színésznő nem tartozik a kedvencek közé viszont jó választás volt a szerepre. Az arca, a testalkata simán eladhatóvá tesz egy bérgyilkos karaktert.
Az akciójelenetek tetszettek.
Maga a film egyébként egyszer simán megnézhető. Ám hiába a neves színészcsapat a film nem egy kiemelkedő alkotás. Viszont szórakoztató és pörgős.
De kinek milyen az ízlése!
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
Szex, ármány, dudák, s3gg3k, karrierista hozzáállás, tánc és showbiznisz.
Semmi lényegi mondanivaló, semmi érdemi gondolat. Tipikus összecsapott fércmunka.
De egyszer nézhető és egyébként meg kinek mi tetszik!
Nézd meg és döntsd majd el magad!
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
Nicholson és Sandler Rajongok a két színészért és örültem, hogy egy filmben láthatom őket.
Van benne humor, Nicholsonra jellemző ördögi vitriol és Sandlerre jellemző balek attitűd.
Érdemes megnézni, hiszen humoros, vicces és sokszor ördögi.
Szóval filmre fel és jó szórakozást!
Ezek ellenére is jó szívvel ajánlom. Mert szórakoztató és mert Nicholson és Sandler.
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
Hideglelős-megugrasztós para Hiába vagyok horror rajongó csúfos gyávaságomon nem nagyon sikerült az évek alatt átlépnem. Szem eltakar, fül csak félig nyitva és akkor én vagyok a legbátrabb horror néző...de "védőeszközök" nélkül...nos...
A boncolás elején még nagyon vagesz voltam...aztán már nem annyira. Szinte éreztem a rám nehezedő lelki nyomást...de kitartottam.
A film kellően ijesztő. A kezdeti orvosi atmoszféra csak az előszoba, aztán jön a kelepce és nem enged...
Ez egy jó horror. Félelmetes, érdekfeszítő, misztikus és csavaros.
Érdemes megnézni.
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
Főiskolán a szeminárium helyett inkább beültem a moziba (Kit érdekel a valószínűség számítás, ha filmet is nézhetek!)
Nem csalódtam.
A Csillagkapu valahol "megalapozta" a hasonló történeteket és függetlenül attól, hogy nem a mai értelemben vett látványos produkció mind a mai napig simán adja a színvonalat.
A film érdemes a figyelemre ( a sorozat kevésbé, noha az sem rossz).
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
Kedvenc.
Egy szokványos történet kissé megbolondítva.
Nem egy nagy költségvetésű film de valahogy az egész egyben van. Persze átfutott az agyamon, hogy mi a búbánatért gépfegyverekkel stukkerolnak ilyen dögök ellen. Vagy az, hogy szuperkoponyák hogyan is tudnak akkorát tévedni, mely ezrek életébe kerül...stb.
Nem egy A kategóriás film-ne is várd. Mégis jó szórakozássá lehet, ha elengeded magad és csak filmezni akarsz.
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
Nyomot hagy... ...és nemcsak a színészi játék miatt hanem a történet átérezhetősége okán is.
Sokszor láttam már a filmet (Cage egyik legjobb filmje szerintem) mégis újra és újra ugyanazt a tehetetlen fájdalmat érzem a végére.
Érdekes film, érdekes történet, látványos és mélyen elgondolkodtató...
Nézd meg!
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
Nem nagy durranás és mégis kedvenc... Az Evolúció nem egy filmremek, nem egy szerfölött jó komédia és nem is egy jópofa sci-fi.
Csak egy film.
Bevallom, mégis egyik nagy kedvencem, mert annyira agyament, annyira retard, hogy csak na. Sz@r napjaimon nézem meg mindig, mert a duma jobb kedvre derít, a bárgyú mellékkarakterek pedig mosolyt csalnak az arcomra.
Kikapcsnak pont megfelel!
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
Érdekes történet elnagyolva. A hibrid kinézete nagyon tetszett.
Sajnos az elejétől tudni lehetett, hogy mi fog történni a filmben így inkább volt vontatott, mint pörgős.
Igazából egy átlagos, szokványos film...ami sokkal jobb is lehetett volna.
Hát...nézd meg aztán majd eldöntöd, hogy tetszik e vagy sem.
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
Vajon ez a Függetlenség napja című film paródiája? Vagy csak egy komédia? És úgy egyébként miért kellett? És mi a pikuláris reccsegőt keres Brosnan egy ilyen filmben? És deVito? Vagy Nicholson? Vagy Glenn Close? Tényleg Tim Burton rendezése?! Nemá'!
Kábé ezen kérdések rohamozták meg az agyam, amikor megnéztem.
Neves sztárok egy nulla produkcióban...de...be kell valljam, hogy jól szórakoztam rajta. Annyira bárgyú, hogy ehhez aztán tényleg nem kellett egy döglesztő hét után se gondolkodni, se szálakat rendezni. Csak nézni.
Nem mondhatom jó szívvel, hogy ajánlom...csak azt, hogy nézd meg és döntsd el magad!
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
Bevallom, többre számítottam... Nagyon vártam az újabb Indiana Jones filmet.
Talán túlságosan is bennem volt az eddigi részek fílingje...talán változott az ízlésem...de ez a film annyira nem jött be. Ne értsétek félre, tetszik csak valahogy elmaradt az a kib@szott jó érzés, hogy újra Indiana filmet néztem és egy újabb kaland részese lehettem.
És LaBeouf egyenesen irritált. Nála vannak sokkal jobb színészek és sokkal tehetségesebbek is (akik jobban illettek volna bele Jones fiának a szerepébe).
Viszont imádtam benne azt, hogy követte az idő múlását és nem igyekeztek egy már már ősz halántékú remek filmszínészt eladni 30 éves kalandornak.
Csakis a legendának és a történet (a figura) kultuszának jár a 4*.
De ne hallgass rám, ... több»
Bár ízlések és pofonok de úgy érzem, hogy méltatlanul foglal helyet a rossz filmek között.
Szerintem ez egy jó film. Érdekes, látványos (a technikához képest).
Nem szabad a mai kor elvárásaival kezelni. Csak hagyd, hogy átjárjon a szórakozás és kész.
Érdemes a figyelemre!
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
Hát igen. A tipikus példája annak, hogy az újrázások gyakorta bukták lesznek.
Míg az első rész korához, technikai színvonalához képest jó volt addig ez csak egy gyenge próbálkozáska.
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
Egy ideje már kerülgettem... ...aztán úgy döntöttem, hogy megnézem.
Megjegyzem, hogy egy idő után teljesen indokolatlanul eszembe jutott, hogy talán nem is élték túl a balesetet, ...de a gondolat ahogyan jött úgy el is ment. Aztán a közepe felé egyre jobban biztossá váltam a dolgomban...
Sok jó ember ki helyen is elfér Ez nagyon is igaz a Faragó családra, akik szűkös lakásukban élik mindennapjaikat.
Egy igazi családi film egy bohókás, szinte már szeleburdi családról, akik mindig valami kalamajkába keverednek.
Érdemes megnézni ezt a gyöngyszemet, hiszen manapság ilyen aranyos családi filmek már nem igazán készülnek.
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
Nagy Katalin örökérvényű története A világ legrosszabb gyereke a világ legédesebb gyereke...csak éppen bármibe kezd, az mindig balul sül el.
Egy igazán jó gyerektörténet 1987-ből.
Kovács Róbert egyik legaranyosabb alakítása.
A film közönség-díjat is kapott.
Egyik nagy kedvenc, de nézd meg és döntsd el magad, hogy milyen a film.
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
Magyar gyöngyszem Érdemes megnézni, hiszen remek színészi játékokat láthatunk benne.
Szép díszlet, amolyan jókais hangulat.
Ármány, megtévesztés, hatalom és szerelem.
Nézd meg, érdemes!
Szóval, filmre fel és jó szórakozást!
60 Esernyőtrükk (1980)
Manapság már nem igazán készülnek igazán jó vígjátékok, ezért is jó az, hogy az ilyen komédiák megmaradtak az utókornak! Richard olyan élethűen játszotta mindig is a balek, esetlen hülyegyereket, hogy az már a névjegyévé vált. (Volt szerencsém élőben is találkozni vele és ez életem egyik legjobb élménye volt!) Főhősünk nagy nőcsábász, de nem különösebben keresett színész, akinek lehetősége nyílik egy jelentősebb filmszerepre, ám pechjére rossz ajtón nyit be. És ezzel el is indul a történetlavina. A francia legenda ebben a filmben is hozza a Richardos-figurát. A történet jópofa, a karakterek érdekesek és olyan duma van benne, hogy csak na! Kedvenc jelenetem az a történet, amikor megkapta azt ... több»