/ akció | dráma | fantasy | kaland | romantikus
Jon Snow-t utolérte végzete, árulás áldozata lett. A tét azonban egyre csak növekszik az élők számára, hiszen a holtak serege vészesen közeleg, és nagyon úgy tűnik, hogy semmi sem állhat az útjukba. Bár Cersei hatalmas árat fiezetett azért, hogy Vastrónt maga foglalhassa el, rendíthetetlen és vaskezű uralkodóként egyre kevesebbekre számíthat, és úgy tűnik, semmi más nem foglalkoztatja a hatalom megtartásán kívül. Daenerys a mereeni győzelem után végelegesen megszilárdította hatalmát, és semmi sem állhat az útjába, hogy partra szálljon Westerosban.
/ akció | dráma | fantasy | kaland | romantikus
Daenerys partra száll hazájában, Sárkánykőnél, és újra elfoglalhatja családja ősi otthonát. Úgy tűnik, hogy a Királyvárért vívott csatában Havas Jonra is számíthat majd. Seregei megállíthatatlannak bizonyulnak, a Lannisterek “védőbástyái” pedig egymás után rendre elesnek. Mindeközben pedig úgy tűnik, hogy a Stark ház is feltámad hamvaiból. A külső veszély azonban egyre csak nő, Jon csapatai elfognak a Falon túl egy élő holtat, hogy bizonyíthassák, hogy az élőkre valójában mekkora veszély is leselkedik, és hogy ennek legyőzése érdekében Westeros minden királyságának félre kell tennie ellentéteit, és egyesítenie kell erejét. Ez ugyanis az egyetlen esély a túlélésre.
/ akció | dráma | fantasy | kaland | romantikus
Sorsok és végzetek találkoznak, az élőknek dönteniük kell, hogy saját önös érdekeik a fontosabb, vagy a tény, hogy az Éjkirály minden élőért eljön majd. Közel a vég órája, ez alatt pedig nem csupán Daenerys és Cersei seregei néznek farkasszemet majd egymással…
Húsz évvel ezelőtt tragikus események sorozata majdnem szétszakította Millwoodot. Most, a jelenben, a hazug csajok vadonatúj csapatát egy ismeretlen támadó kezdi gyötörni.
A régi ismerősök visszatértek, és bolondabbak, mint valaha! A Looney Tunes Cartoons 2. évadában készüljetek fel még több nevetésre, zűrzavarra!
A mindenre kíváncsi Pocoyo tanulságos kalandjai tovább folytatódnak.
Spear és Fanng a titokzatos hajó és Mira nyomába erednek.
Egy női rapegyüttes története Miami külvárosából, amely minden áron megpróbál érvényesülni a zeneiparban.
Egy talpraesett kambodzsai orvos az Egyesült Államokba érkezik, hogy megmentse a fiát egy kezeléssel, ami csak ott elérhető. Viszont amikor a rendszer összedől, arra kényszerül, hogy rejtőzzön és kihasználja intelligenciáját a harcban - és mindeközben megszegje a törvényt a lehető legjobb indokokkal.
/ dráma
A sorozat a sürgősségi osztály mindennapjaiba kalauzolja el a nézőt, ahol az orvosok és a nővérek döntésein életek múlhatnak. Bár a felelősség hatalmas, az alkalmazottaknak nem csak ezzel, hanem magánéleti problémáikkal is dűlőre kell jutniuk.
/ animáció
Mása, az orosz kislány nagyon szereti a tündérmeséket. Az sem baj, ha a történetek részletei kissé összekeverednek. Mert bizony a nagy mesemondás közepette becsúszik egy-egy bibi, így a régi ismert mesékből egy sajátos, új, izgalmas, mindig eredeti tanácsokkal szolgáló történet kerekedik. Kövesd végig a meséket, amelyeket még sohasem láttál, hallottál így. A gyönyörűen kivitelezett, vonzó animációs sorozat a hagyományos történetek vicces felforgatásával szórakoztatja a család apraja-nagyját.
Paul és a család megbirkózik annak a döntésnek a következményeivel, amelyet Luke érdekében hozott, hogy elköltözzenek. Jó és rossz múltbéli családi események foglalkoztatják gondolataikat.
Annak ellenére, hogy a Mechanikus narancs Stanley Kubrick egyik legjobb filmje, Spanyolországban betiltották a Franco-kormány alatt. A diktatúra minden szempontból megtestesítette mindazt, amit a film bemutatott. Végül egy vallásos filmfesztiválon került bemutatásra, Spanyolország egyik legkonzervatívabb városában. Hogy történhetett ez meg? A dokumentumfilm erre a kérdésre keresi a választ, illetve felmerül egy másik is: vajon képes egy film megváltoztatni a világot?
A három Debra visszatért a képzeletbeli Lemoncurd városába, hogy újabb kalandokba keveredjen.
Szeretett baromfink krónikus egészségügyi problémákkal, anyai gondokkal és foglalkozási bizonytalanságokkal küzd.
/ vígjáték
Három háziasszony él egy gazdag connecticuti külvárosban, amely a világ többi része számára a valóságon kívül létezik.
A sorozat egy hat éven át tartó eseménysorozatot mutat be. Az egyszeri, impulzív összejövetelből éves esemény lesz. Megismerhetünk egy anarchista csoportot, akik megpróbálnak állami irányítás nélkül élni, viszont a közösséget szépen lassan szétzilálja a gazdagsád, gyilkosság, drogfüggőség és a konfliktusok.
Rendkívüli kalandok várnak rád James és Oliver Phelps társaságában, akik varázslatos barátokkal találkoznak, csodás városokat fedeznek fel, és fenomenális kihívásoknak néznek elébe - sok-sok csínytevéssel.
/ dráma | romantikus | sportfilm
Lucas és Nathan féltestvérek egy észak-karolinai kisvárosban. Mindketten kimagaslóan teljesítenek a sportban, a helyi kosaras csapat vezéregyéniségei. A két srác azonban nemcsak a pályán, de Nathan barátnője, Peyton révén a magánéletben is komoly riválisok.
A két testvér, Sam és Dean hosszú idő után kapcsolatba lépnek apjukkal, és elindulnak, hogy felkutassák őt. Ekkor azonban még nem is sejtik, milyen veszélyes kalandra is vállalkoznak. A titkos telefonüzenet egy kaliforniai városba vezeti a fivéreket, ahol megmagyarázhatatlan események tartják rettegésben a helyi lakosokat. A két férfi egy olyan hátborzongató világban találja magát, ahol a rémtörténetek és a babonák teremtményei szó szerint megelevenednek.
/ dokumentum | krimi | misztikus
Hat személy bizarr és pszichológiailag összetett történetének krónikája, akiket a nebraskai Beatrice-ban 1985-ben elítélték a szeretett 68 éves nagymama, Helen Wilson meggyilkolásáért.
/ dráma | misztikus | romantikus | thriller
Emily, Hanna, Spencer, Aria és Alison együtt töltötték gyermeki éveiket. Egy nap Alison rejtélyes körülmények között eltűnik. Egy évvel az eset után a többi lány különös üzeneteket kap a titokzatos " A"-tól, aki azzal fenyegeti őket, hogy fényt derít minden titkukra. A lányok összefognak A" ellen, és megpróbálják kideríteni, mi történt barátnőjükkel.
A dokumentumfilm Studs Terkel életét és munkáját mutatja be, aki Amerika egyik legbefolyásosabb írója volt, illetve a rádiózás és televíziózás nagy alakja.
Miután a világ legnagyobb cégének vezérigazgatója lesz, Judy Ken Sebben arra kényszerül, hogy egyensúlyt találjon két élete között. Az egyik a munkahelye, a másik szuperhős alteregója, Birdgirl.
Egy életrajzi film az 1950-es évek népszerű szexszimbólumáról és pin-up modelljéről, aki ellen eljárást indított a szenátus a merész bondage-fotói miatt.
/ dráma
Egy lelkileg megtört professzor öngyilkos akar lenni, de egy fegyenc megmenti az életét. Nemsokára a professzor lakásán kötnek ki és a két teljesen más nézeteket valló férfi beszélgetésbe kezd.
Egykor elrabolt, majd sikeresen kiszabadított lányok mesélnek részletesen arról, milyen volt a Boko Haram fogságában, és milyen azóta az életük.
Mindenkinek lehet rossz napja. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy Károly éppen élete legrosszabb napját éli, egy bizonyos probléma azonban igencsak megnehezíti a férfi életét, amely valójában már néhány évtizeddel ezelőtt kezdődött, mostanra azonban teljesen elfajultak a dolgok. Károly egy nagymonológban mond el mindent, amit tud, teljesen visszatekint múltjába. Már csupán egy kérdés maradt: ki lesz az, aki meghallgatja őt, megérti az ő nyomorúságát. A Tantrum a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjának résztvevője. Nagy Borús Levente rendezői debütálását láthatjuk, aki korábban már forgatókönyvíróként a Hypewriter pályázatán harmadik helyezést ért el egy sorozattervévvel. A film egy vágásból áll, amely nem kis kihívást jelentett a színészeknek, köztük Nagy Zsoltnak, akit olyan produkciókból ismerhetünk, mint a Drakulics elvtárs, a Mellékhatás, A játszma, Terápia és A vizsga. A Tantrum a Vertigo Media jóvoltából készült.
A Mystic Falls Gimnázium egyik diákja, Stefan Salvatore egy vámpír, ezt azonban senki sem sejti. A fiú beleszeret Ellába, aki a közelmúltban elhunyt szüleit gyászolja. A két fiatal szerelmét azonban sötét titkok árnyékolják be. Bár Stefan békésen éli életét, bátyja, Damon minden lakóra veszélyt jelent, beleértve Ellát is. A vérszomjas vámpírt csak Stefan tudja megállítani, ahhoz azonban, hogy felvehesse vele a versenyt, neki is emberi vérre van szüksége.
Stefan, Elena és Damon szerelmi háromszögét nem enyhíti Katherine visszatérése, aki csak egy dologra vágyik: bosszúra. Mystic Falls lakói felfedeznek egy veszélyes új fajt, a vérfarkasokat. Új barátságok születnek, barátok ellenségekké válnak, és szívek törnek össze. Mindeközben Stefan és Claus eddigi legveszélyesebb ellenfelükkel néznek szembe Klaus személyében.