Műfaj
Értékelés
Kor
Kulcsszó
Ország
Premier
Minden szűrő
Találatok: 6588  | 

Top Streaming

Egy fiú lenyeli az elátkozott talizmánt, egy démon ujját, hogy megtörje a Japánt évek óta sújtó átkot. A teste a démon birtokába kerül, de továbbra is képes saját maga irányítani. Az ördögűzők szervezete azonban halálra ítéli őt. Az egyetlen esélye végzete elkerülésére, ha megtalálja a retteget démon összes ujját.  

Áldozatok szerte a világból tárják a nézők szemei elé a visszaéléseket, manipulációkat és az érzelmi kizsákmányolás okozta sebeiket, melyekért egytől-egyig a pedofíliáért elítélt multimilliomos, Jeffrey Epstein tehető felelőssé. A történetekből fény derül a a szerteágazó szexkereskedelem megrázó részleteire is.  A Hatalom és perverzió: A Jeffrey Epstein-sztori május 27-től látható a Netflixen.  

Két gyerekkori barátnő alig várja, hogy együtt kezdhessék el a középiskola első évét, ám rövidesen azzal kell szembesülniük, hogy sokkal nehezebb beilleszkedni az új közegbe, mint ahogy azt várták, pedig ez lenne a legfontosabb. 

A hetvenes évek New Yorkjának hangulatát áthatja a szervezett bűnözés, a város világszerte hírhedt klánok irányítása alatt áll. Az FBI nagy erőkkel ered a gengszterek nyomába, a legjobb ügynökök dolgoznak az öt legveszélyesebb család leleplezésén. Összehangolt és sikeres akciójukkal nemcsak az alvilág jól szervezett hálózatán sikerül rést ütniük, hanem egy klánháborúkkal, veszéllyel és rettegéssel teli időszakot is felszámolnak. A New York-i maffia fénykorának és hanyatlásának története a nagy sikerű Ne szórakozz a macskákkal: Vadászat az internetes gyilkosra (2019) producereitől izgalmas időutazást ígér egy lassan feledésbe merülő korba.    

Egy tapasztalt fejvadász segítségével a 16 éves ikrek, Sterling és Blair elmerülnek a rosszfiúk kíméletlen világában.

A HBO és a Sky Brad Pitt produkciós cégével, Jude Law és Naomie Harris főszereplésével készítette el közös minisorozatát a nagy sikerű Csernobil és a Nagy Katalin után. Cselekménye egy rejtelmes szigeten játszódik, melynek lakói görcsösen ragaszkodnak régi tradícióikhoz. A szédületes hangulatú sorozat forgatókönyvírója Dennis Kelly, a rendezői széket Marc Munden és Philippa Lowthorpe kapta.   

Audrey szeretné, ha nem az anyaság határozná meg az életét. Ez elméletben elég jól működik - gyakorlatban viszont a karrierista férje, a csak magával elfoglalt anyja és egyedülálló barátja igencsak megnehezíti a dolgát.

Ebben az új szkeccskomédiában Tim Robinson és vendégei azt a feladatot vállalták magukra, hogy őrületbe kergetik a legkülönbözőbb személyeket.

Két fiatal herceg összebarátkozik a megölésükre küldött harcossal, így együtt néznek szembe a hatalmas kihívással, hogy békét hozzanak a Földre. 

2013-ban letartóztatták Sonja Farakot kábítószer előállításának vádjával. A tények megkérdőjelezhetetlennek tűntek, az ügy a folyamat előrehaladtával azonban egyre bonyolultabbá vált...

Ismerd meg a profi kosárlabdázók kemény munkáját, amely a csúcshoz vezet!

A dokumentumfilm-sorozat napjaink nagy kérdéseire keresi a választ. 

Jang Hye Sung története, aki néha talán túlságosan is őszinte.

Miután a 10 éves csodagyerek, Maudie barátaival együtt egy nyomozóirodát alapít, nem marad felderítetlen rejtély.

Kusuo és barátai visszatértek néhány újabb pszichés kalandhoz. Ha eddig nem voltak gondok, akkor most lesznek!

Az eszes kis bárányka, Shaun, a hűséges öleb, Bitzer és Moszatvég megannyi kedves kis lakójának legújabb kalandjai.

Egy dokumentumfilm-sorozat, mely feltárja az amerikai bevándorlási hivatal működését, és melyből a bevándorlók szívszorító történeteit is megismerhetik a nézők. 

Ezekiel Williams püspök egy hagyományostól eltérő, inspiráló és kiváló gospelkórust szeretne összehozni ebben a dokumentumfilm-sorozatban unokaöccse, Pharrell Williams segítségével. 

2074 Európája egy számunkra ismeretlen világ. Törzsi államok alkotják. A történet három testvért követ, akik Kiano (Emilio Sakraya), Liv (Henriette Confurius) és Elja (David Ali Rashed). Csatározásokba és véres konfliktusokba keverednek, ami miatt saját utat kell választaniuk. A premier február 19-én várható a Netflixen.

A dokumentumfilm-sorozat Amerika leghíresebb és legveszélyesebb sorozatgyilkosának történetét meséli el. Megtudhatjuk, hogyan vadászták le és ítélték el.

Fiatal felnőttek történetei egy zűrzavaros nagyvárosban, akik igyekeznek túlélni és megtalálni az igaz szerelmet elfoglalt és sűrű mindennapjaik között.

Filatorigát, Maszk klub vagy a Kultiplex – csupán néhány hely a budapesti hip-hop legikonikusabb helyszínei közül, ahonnét igazi szubkultúraként nőtte ki magát az irányzat. A dokumentumfilmben megszólalnak a szakma nagyjai, akik nyíltan beszélnek a kezdetekről és az őket ért hatásokról. 

Betekinthetünk a Premier liga 2019/20 évadának kulisszái mögé.

Közel negyven év hallgatás után Elizabeth Kloepfer és lánya újabb részleteket árulnak el a Ted Bundy üggyel kapcsolatban.

Egy szeretre méltó tengeri szörny, Sigmund összebarátközik három gyermekkel, Johnnyval, Scottyval és Robynnal.

Kid, az egyik leghíresebb komikus turnéja közben megáll szülővárosában, és élet-halál helyzetbe keveredik. Szembesül azzal, meddig képes elmenni azért, hogy megvédje szeretteit a rivaldafény csalóka világában. A főszerepekben Kevin Hart és Wesley Snipes látható.

Hanna titokban tönkre akarja tenni az Utraxot belülről. Egyetlen segítsége volt ellensége, az ex-CIA ügynök Marissa Wiegler. Egy európai utazás során kalandjaik egy új irányt vesznek, amikor Hanna és Marissa rábukkannak egy titkos operáció részleteire, ami készülőben van. A legijesztőbbek pedig a személyek, akik mögötte állnak.

Csomagolj össze mindent, ami kellhet, mert Emily zűrzavaros és érzéki utazása folytatódik!

Retsuko és a banda többi tagja sok nehézséggel szembesül. Mindemellett Retsuko anyagi gondokkal is küzd és titokban csatlakozik egy japán idol csoporthoz. Hyoda kideríti, hogy egy rajongó vezeti a kérdéses csoportot, aki aggresszíven lépett fel Retsukóval szemben.

Egy Kanadában élő koreai család kalandjai, akik egy kisboltot vezetnek.