10 film, amit látnod kell, ha bejött A bontóbrigád!A kép forrása: Prime Video

Január legvégén érkezett meg az Amazon Prime-ra A bontóbrigád, az akciófilm népszerűsége a mögöttünk hagyott hétvégén töretlen volt. Ennek apropóján körülnéztünk streamingen, hogy milyen hasonló filmeket nézhettek még meg, ha bejött Jason Momoa és Dave Bautista akció-vígjátéka. De most ne a nagy klasszikusokra számítsatok, hanem az utóbbi mondjuk másfél évtized filmjeire!

Mint például a Bad Boys – Mindent vagy többet. Mike Lowrey és Marcus Burnett nyomozók ismét egy kemény balhéba keverednek. A páros egy korrupciós botrány nyomába ered, amely egyenesen a miami rendőrség szívébe vezeti őket. Az eseményekre néhai Howard kapitányuk révén jönnek rá, aki halála után is hagy egy nyomot a két zsarunak. Ám egy intrika hamarosan kitaszítottakká teszi őket, és menekülésben találják magukat. Az ügy megoldásához a törvényen kívül, saját szabályaik szerint kell dolgozniuk.

A Pancser police is tökéletesen illik egy ilyen listára. Allen egy megbízható, papírmunkát végző rendőr. Társa, Terry terepen szeret lenni, de gyorsabban lő, mint gondolkodik. Példaképeik Danson és Manzetti detektívek. Allen és Terry a sors kegyeltjei, lehetőséget kapnak arra, hogy ők is megmutathassák, hogy milyen fából is faragták őket, hogy ők is vannak olyan jó zsaruk, mint példaképeik.

Egy ilyen listáról nem hiányozhat a 22 Jump Street - A túlkoros osztag sem. Miután (kétszer) bejutottak a középiskolába, nagy változások várnak a rendőrpárosra, Schmidtre és Jenkóra. Azt a megbízást kapják, hogy főiskolai hallgatóként beépülve számoljanak le a kampuszon tevékenykedő megfoghatatlan drogdílerrel. Ám amikor Jenko találkozik egy rokon lélekkel a futballcsapatban, Schmidt pedig beszivárog a művészeti kar bohém társaságába, megkérdőjelezik partneri viszonyukat. Amellett, hogy meg kell oldaniuk a titokzatos drogügyet, ami egy diáklány életébe került, annak is végére kell járniuk, hogy kapcsolatukban szintet tudnak-e lépni. Ha ez a két túlkoros serdülő képes elsőévesből igazi férfivá érni, talán a főiskola lesz a legjobb dolog, ami valaha is történt velük.

A Rendes fickók is megérdemelhet egy estét. Mi a jobb egy tökös és nagypofájú nyomozónál? Két tökös és nagypofájú nyomozó. Igaz, az egyik inkább csak verőlegény, a másik meg a világ leggázabb detektívje, de mindketten lelkesek, szeretik az alkoholt, és nem restek erőszakot alkalmazni a jó ügy és a jók nők érdekében. Jó ügyekből és jó nőkből pedig nincs hiány: elsőként egy gyönyörű pornósztár látszólagos öngyilkossága után kezdenek el nyomozni, majd a titokzatos és csinos bírónő kérésére annak nem kevésbé csinos lányát, Ameliát próbálják meg előkeríteni. És ami egyszerű rutinmelónak ígérkezett, arról hamarosan kiderül, hogy az évszázad bűnügye, amelyben érintett a Los Angeles-i alvilág színe-java…

Kis túlzással ez a mellékág lepipálta a fő sorozatot, tökéletesen illik ide a Halálos iramban: Hobbs és Shaw. Luke Hobbs az amerikai Diplomata Biztonsági szolgálat főnöke, Deckard Shaw pedig egykori brit elit kommandós, és veszettül utálják egymást. Ám most mégis közösen kell szembenézniük valakivel, aki még talán náluk is keményebb. Egy kibernetikusan is felturbózott anarchista ugyanis megkaparint egy biofegyvert, amelynek az egész emberiség láthatja kárát, és a tetejébe legyőz egy szakadár MI6 ügynököt, aki történetesen Shaw húga. A párosnak nincs mit tennie, ellenérzés ide vagy oda, csak közös erővel nézhetnek szembe a világot fenyegető veszéllyel.

A Központi hírszerzésnek bérelt helye van egy ilyen listán. A gimnáziumi osztály egykor halálra szekált lúzere halálos CIA ügynökként bukkan fel a gimnáziumi évfolyam találkozón. Mi több, azt állítja, hogy egy szigorúan titkos ügyön dolgozik, és segítséget kér a suli egykori nagymenőjétől, aki mára a régi szép időket visszasíró könyvelővé szürkült. Ám mire a megfontolt aktakukac rájön, mibe is rángatták bele, már túl késő kiszállni, és az egyre kiszámíthatatlanabb új barát egyre mélyebbre rántja a lövöldözések, konspirációk és kémkedések világába, ahol mindketten bármikor kinyiffanhatnak, méghozzá számtalan különböző módon...

Az utóbbi évek egyik legjobb akció-vígjátéka volt a Sokkal több mint testőr. Nem könnyű a testőrök sorsa. Pláne, ha egy folyton rinyáló gyilkost kell pátyolgatniuk. A profi védelmi ügynököt egy nap szokatlan küldetéssel bízzák meg: halálos ellenségét, a világ egyik leghírhedtebb és legkeresettebb bérgyilkosát kell az oltalmazó szárnyai alá vennie. Bár eddig a stukker ellenkező végéről szagolták a puskaport, az eltökélt testőrnek és a stiklikben járatos gengszternek ezúttal össze kell fognia, hogy - lehetőleg élve - eljussanak a hágai bíróságra. A helyzetük elég meredek, a fél gengsztervilág a nyomukban jár, egy könyörtelen kelet-európai diktátor is a fejükre vadászik, és ha mindez nem lenne elég, még a bérgyilkos hírhedt felesége is feltűnik a színen. Ráadásul a robbanásokkal, autósüldözésekkel kikövezett véres európai „vakáción” a két fickónak egymás idiotizmusát is el kell viselnie… de persze a szakmájában legjobb testőrön és lökött védencén nem olyan egyszerű kifogni.

Kedvenc detroiti nyomozónk nagy visszatérés volt a Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley. Axel Foley nyomozó ismét Beverly Hillsben járőrözik. Miután lánya életét veszély fenyegeti, a lány és Foley új társával, valamint régi cimboráival, Billy Rosewooddal és John Taggarttal összefognak, hogy felpörgessék az akciót, és leleplezzenek egy összeesküvést.

Igazi csemege a műfaj szerelmeseinek A gyilkos járat. Aki egyszer a bűn útjára lép, az nem szállhat ki többet. Ladybug megpróbálta letenni a fegyvert, és nem sikerült. Újabb megbízást kap titokzatos főnökétől, és újra munkába kell állnia. Ezúttal egy aktatáskát kell megszereznie bármi áron. Mindegy hányan halnak meg érte. A táska az óránként több száz kilométeres sebességgel haladó japán szupervonaton utazik. Ladybug felszáll, egyszerű, tiszta munkára számít, és rájön, mennyire kellemetlen, ha nincs kiszállás. Mert a vonaton vannak még néhányan, akik a) a táskával b) vele c) valami egészen mással akarnak valamit, ami őrült, kiszámíthatatlan és kegyetlen. Bérgyilkosok, bosszúállók, simlisek és rablók küzdenek egymással először óvatosan azután egyre vadabbul. És nincs kiszállás. Mert a vonat száguld tovább.

A Netflix egyik nagy sikerfilmje a Különösen veszélyes bűnözők. Az Interpol a világ legkeresettebb bűnözőit keresi. De amikor egy merész rablás összehozza az FBI legjobb profilozóját és két rivális bűnözőt, bármi megtörténhet.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb.

#11

71 A bontóbrigád  (2026)

(2)

akció | krimi | vígjáték

Amazon Prime Video

Két féltestvér – az egyikük egy heves természetű rendőr, a másikuk egy fegyelmezett tengerészgyalogos – húszévnyi rossz viszony után kénytelenek együtt dolgozni, hogy... több»

#10

akció | kaland | krimi | thriller | vígjáték

Netflix

Az Interpol világméretű hajszát hirdet a legkeresettebb tolvaj elfogására. Azonban amikor egy vakmerő rablás összehozza az FBI legjobb profilozóját és két rivális bűnözőt,... több»

#9

75 A gyilkos járat  (2022)

(45) (11)

akció | szatíra | thriller | vígjáték

HBO Max | TV-ben (HBO, ma 22:45)

Öt profi bérgyilkos néz szembe egymással egy száguldó vonaton, a kirakós részletei pedig lassan összeállnak, hiszen úgy tűnik, hogy mindannyian ugyanabban a küldetésben vesznek... több»

#8

akció | krimi | thriller | vígjáték

Netflix

Axel Foley nyomozó (Eddie Murphy) ismét Beverly Hillsben járőrözik. Miután lánya (Taylour Paige) életét veszély fenyegeti, a lány (Taylour Paige) és Foley új társával (Joseph... több»

#7

79 Sokkal több mint testőr  (2017)

(43) (21)

akció | thriller | vígjáték

Netflix

Nem könnyű a testőrök sorsa. Pláne, ha egy folyton rinyáló gyilkost kell pátyolgatniuk. A profi védelmi ügynököt (Ryan Reynolds) egy nap szokatlan küldetéssel bízzák meg:... több»

#6

72 Központi hírszerzés  (2016)

(51) (22)

akció | krimi | vígjáték

Amazon Prime Video | HBO Max | TV-ben (HBO 2, csütörtök 16:00)

A mérsékelt modorú, átlagos életet élő könyvelő a Facebook segítségével rátalált korábbi jó barátjára, s maga sem tudja hogyan, de egyik napról a másikra a nemzetközi... több»

#5

akció | kaland | thriller

Amazon Prime Video | SkyShowtime | Netflix | TV-ben (Film+, szombat 20:15)

Luke Hobbs az amerikai Diplomata Biztonsági szolgálat főnöke, Deckard Shaw pedig egykori brit elit kommandós, és veszettül utálják egymást. Ám most mégis közösen kell... több»

#4

80 Rendes fickók  (2016)

(65) (8)

akció | kísérleti film | krimi | misztikus | thriller | vígjáték

Egy magánnyomozó a 70-es évek Los Angelesében egy lecsúszott pornosztár öngyilkossága után nyomoz. Az ügy talán mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek első látásra tűnik. A... több»

#3

akció | krimi | szatíra | vígjáték

Amazon Prime Video | Telekom FilmPremier | TV-ben (Cinemax 2, ma 22:40)

A túlkoros osztag újra bevetésre kész. A kemény Jenko (Channing Tatum), és az eszes, de annál esetlenebb Schmidt (Jonah Hill), akiknek egyszer már sikerült beépülniük egy... több»

#2

71 Pancser police  (2010)

(26) (7)

akció | krimi | vígjáték

Allen (Will Ferrell) egy megbízható, papírmunkát végző rendőr. Társa, Terry (Mark Wahlberg) terepen szeret lenni, de gyorsabban lő, mint gondolkodik. Példaképeik Danson és... több»

#1

akció | kaland | krimi | thriller | vígjáték

Netflix

Mike Lowrey (Will Smith) és Marcus Burnett (Martin Lawrence) nyomozók ismét egy kemény balhéba keverednek. A páros egy korrupciós botrány nyomába ered, amely egyenesen a miami... több»