Idén, 2022-ben kereken 50 alkalommal voltam moziban, és éppen 102 filmet értékeltem, melyek közül nem volt könnyű megtalálnom a 10 legjobbat. Persze a „legjobb” rettenetesen szubjektív kategória, hiszen mindenkinek más az ízlése. Nálam mindig is 4 szempont számított: az alapsztori (vagyis az, hogy mennyire érdekes vagy egyedi az alaptörténet), a második a rendezés (vagyis az előbbiből mennyire sikerül jól megvalósulnia a filmnek, a rendezés által), harmadik a színészi teljesítmények minősége (az egyes karakterek színessége és a művészek játéka), illetve negyedik a látványvilág (mely ma már igenis lényeges szempont, mely alapvetően határozza meg az élvezhetőséget). A listámra ennek megfelelően kerültek az egyes idei filmek, plusz faktorként hozzátéve az eredetiséget. A végeredmény 10 kitűnő film, melyeket akár többször is újra lehet nézni (és én újra is fogok). Így szilveszter napján érdekes végig tekintenünk az elmúlt 12 hónap filmes termésén. Nézzük tehát a listát, mely elismerem, hogy a műfajok kavalkádja.

#10

75 Uncharted  (2022)

(34) (12)

akció | kaland

HBO Max | Netflix | Telekom TVGO

Mindenki ismeri és találkozott már Nathan Drake-kel, hiszen ő az, aki már keresett kincset Amazónia esőerdeiben, volt már partravetett a karibi szigeteken, és persze... több»

#9

60 Veszélyes  (2021)

(7) (5)

akció | thriller

Telekom TVGO

Dylan Forrester szeretné nyugodt körülmények között tölteni feltételes szabadlábra helyezését, a sötét múlttal rendelkező szociopata életetét azonban teljesen felforgatja... több»

#8

70 Katonadolog  (2022)

(19) (13)

akció | animáció | családi | fantasy | vígjáték

Telekom TVGO

Briggs és egyetlen társa, Lulu, a belga malinois még időben elérik egykori bajtársuk temetését, amely a Csendes-óceán partján kerül megrendezésre. Az egyiküknek azonban csupán... több»

#7

akció | kaland | sci-fi | thriller

SkyShowtime | Netflix | Telekom TVGO

A 2015-ben megjelent Jurassic World egy teljesen új fejezetet nyitott Steven Spielberg által megteremtett kultikus franchise történetében. Négy évvel a Nublar-sziget pusztulása után... több»

#6

63 355  (2022)

(17) (9)

akció | krimi | thriller

Telekom TVGO | TV-ben (Film+, csütörtök 01:33)

Amikor egy szigorúan titkos fegyver egy zsoldos kezébe kerül, Mason "Mace" Brown CIA-ügynöknek össze kell fognia egy rivális német ügynökkel, Marie-val, az MI6 egykori tagjával,... több»

#5

70 Rohammentő  (2022)

(32) (5)

akció | dráma | krimi | thriller

SkyShowtime | Netflix | Telekom TVGO

Három élet örökre megváltozik egy nap Los Angeles utcáin. Will Sharpnak sürgősen pénzt kell szereznie valahonnét, hogy fedezni tudja felesége kórházi számláit, végső... több»

#4

87 Top Gun: Maverick  (2022)

(56) (23)

akció | dráma

SkyShowtime | Netflix

A légierőnél töltött három évtizednyi szolgálat után Pete "Maverick" Mitchell (Tom Cruise) tesztpilótaként folytatja karrierjét. Nem akarja, hogy kitüntetésben részesítsék,... több»

#3

76 A gyilkos járat  (2022)

(40) (11)

akció | szatíra | thriller

HBO Max | Netflix | Telekom TVGO

Öt profi bérgyilkos néz szembe egymással egy száguldó vonaton, a kirakós részletei pedig lassan összeállnak, hiszen úgy tűnik, hogy mindannyian ugyanabban a küldetésben vesznek... több»

#2

dráma | misztikus

HBO Max | Telekom TVGO | Netflix (2024.05.14.)

Kya Clarkot Barkley Cove lakói titokzatos és vad teremtésként ismerik, akit családja magára hagyott. Ez a történet egy fiatal lány felnőtté válásának története, aki az 50-es... több»

#1

78 Avatar: A víz útja  (2022)

(42) (11)

akció | fantasy | kaland | sci-fi | thriller

Disney+ | Telekom TVGO

Közel 13 évvel az Avatar első részének bemutatása után James Cameron elkészítette a folytatást, amely Pandora rejtett vízi világába kalauzolja a nézőt. Jake és Neytiri... több»