Toronymagasan végzett az élen a Dr. Seuss-féle Grincs legújabb adaptációja, de nem minden premierfilmnek termett babér.
Impozáns társasághoz csatlakozott a Universal és az Illumination animációs filmje, A Grincs, mely a maga 66 milliós hétvégi bevételével minden idők harmadik legjobb nyitást produkáló novemberi animációja lett rögtön A hihetetlen család (71,4 millió) és a Jégvarázs (67,4 millió) mögött. Az ünnepek közeledtével pedig rengeteg potenciál van még a produkcióban, amit a kedvező nézői (ámbár némileg vegyesnek mondható kritikai) fogadtatás is alátámaszt. A film ráadásul a nemzetközi piacokon sem vallott kudarcot, így egy hétvége után az összbevételei már megközelítik a 80 millió dollárt.
A dobogó második fokán a két hete bemutatott Bohém rapszódia végzett 30,8 millióval, de még így is magasan az elvárások felett teljesít a zenés életrajzi film, mely az 52 milliós költségvetése mellé már 285 milliót termelt, Rami Maleknek köszönhetően pedig jó eséllyel az Oscar-szezonban is rengeteget fogunk még hallani róla.
Bár az Overlord harmadik helye nem tűnik rossznak, azonban a 10 milliós nyitóhétvége máris más megvilágításba helyezi a J.J. Abrams producerkedésével készült korhatáros természetfeletti horror teljesítményét. A Grincssel ellentétben azonban a filmet kimondottan jól fogadták a kritikusok, ami számszerűsítve 81 százalékot jelent a RottenTomatoes kritikaaggregátor portálon.
A hétvége legnagyobb csalódását a Tetovált lány franchise legújabb felvonása, az Ami nem öl meg okozta, melyre mindössze 8 millió dollár értékben váltottak jegyet a tengerentúlon, ezek után pedig biztosra vehetjük, hogy Hollywood hosszú időre parkoló pályára fogja helyezni a szériát. Hiába a rendező és a főszereplőváltás, az Észak-Amerikában nem találta meg a közönségét a történet.
Továbbra is remekül tartja magát azonban a Csillag születik, mely ezúttal a hatodik helyet szerezte meg, és a Venomra sem lehet panaszt, különösen azután, hogy a hétvégén debütált Kínában, ráadásul nem is akárhogy. A Tom Hardy nevével fémjelzett képregény adaptáció 111 millió dollárral kezdte meg mozis szereplését az ázsiai országban, összbevételei tekintetében pedig már alulról súrolja a 700 milliót.
A top10-es listát és a pontos összegeket idelent találjátok.
79 A gyűlölet, amit adtál (2018)
(10)
Disney+
Starr végignézi, ahogy legjobb gyerekkori barátját lelövi egy rendőr. Mind a két oldalról kapja a nyomást, hogy hallassa a hangját az ügyben, neki pedig rá kell jönnie, hogy... több»
70 Halloween (2018)
(33) (16)
Négy évtizeddel a borzalmas halloweeni mészárlás után a könyörtelen álarcos gyilkos, Mike Myers visszatér, hogy ismét farkasszemet nézzen Laurie Strode-dal, aki akkor sikeresen... több»
Szereplők: Jamie Lee Curtis, Judy Greer, Will Patton, Haluk Bilginer, Jefferson Hall
75 Venom (2018)
(84) (37)
Max
Ruben Fleischer rendezésében kapott végre filmet a Marvel-univerzum egyik legizgalmasabb antihőse, aki űrlényként érkezik a Földre, és alig tudja kielégíteni gátlástalan... több»
Szereplők: Tom Hardy, Woody Harrelson, Michelle Williams, Riz Ahmed, Jenny Slate
67 Nővérek szabadlábon (2018)
(6)
dráma | romantikus | vígjáték
Danica élete látszólag sínen van; egy marketing ügynökség sikeres üzletasszonya, és romantikus kapcsolatot tart fenn egy Charlie nevű férfival, akivel az interneten ismerkedett... több»
Szereplők: Whoopi Goldberg, Chris Rock, Missi Pyle, Tiffany Haddish, Omari Hardwick
85 Csillag születik (2018)
(59) (17)
dráma | romantikus | zenés
Bradley Cooper egy jól ismert történetet dolgoz fel a showbiznisz kegyetlen és kiszámíthatatlan világáról. A valaha híres Jackson Maine csillaga leáldozóban van: a férfi... több»
Szereplők: Bradley Cooper, Alec Baldwin, Lady Gaga, Sam Elliott, Dave Chappelle
68 Ami nem öl meg – A tetovált lány visszatér (2018)
(11) (11)
akció | dráma | krimi | thriller
Lisbeth Salander ugyanaz a magányos, zárkózott és emberkerülő lány, aki nem tud túllépni a múltján - ennek ellenére kora egyik legtehetségesebb hackere. A sors úgy hozza, hogy... több»
Szereplők: Claire Foy, Stephen Merchant, Sylvia Hoeks, Volker Bruch, Vicky Krieps
69 A diótörő és a négy birodalom (2018)
(19) (9)
Disney+
Clarának egy kulcsra van szüksége, mert csak így tudja kinyitni az elhunyt édesanyjától örökölt dobozt, ami eegyy igazi kincset rejteget számára. Keresztapja éves bálján egy... több»
Szereplők: Morgan Freeman, Keira Knightley, Helen Mirren, Richard E. Grant, Matthew Macfadyen
84 Bohém rapszódia (2018)
(64) (18)
Netflix
A Bohém rapszódia élénk és vibráló tablót fest a legendás Queen zenekar történetéről és a konvenciókra fittyet hányó, már-már polgárpukkasztó frontemberének, Freddie... több»
76 A Grincs (2018)
(34) (11)
animáció | családi | fantasy | musical
Amazon Prime Video | Netflix
A Grincs egymagában él barlangjában, egyedüli társa jámbor kutyája, Max. Grincs a legkülönfélébb találmányokkal rendezte be otthonát, csak hogy elkerülhesse az embereket,... több»
Szereplők: Benedict Cumberbatch, Angela Lansbury, Rashida Jones, Pharrell Williams, Kenan Thompson