2018.07.16   szerző: hp   hozzászólások: 0

Premierjének első hétvégéjén könnyedén utasította maga mögé a riválisait a Hotel Transylvania 3.

Dwayne Johnson nem ért fel a csúcsra, alultejesített a Felhőkarcoló

A Hotel Transylvania 3 - Szörnyen rémes vakáció végzett a hétvégi bevételi toplista élén 44,1 millió dollárral, ami egy hajszálnyival jobb, mint amit a franchise első része tudott felmutatni három nap után, és épp ennyivel kevesebb, mint a 2015-ös folytatás, mely 48,5 millióval kezdte mozis szereplését. Az animációs film nézői értékelései kimondottan magasak, a kritkusok lelkesedése azonban némileg visszafogottabb volt (60 százalék a Rottenen).

A dobogó második fokát a Marvel szuperhősfilmje, A Hangya és a Darázs szerezte meg 28,8 millióval, ezzel együtt az összbevételei már meghaladják a 283 millió dollárt. Viszonylag ritkán fordul elő a Marvel produkciók között, hogy az adott film ne tudott volna legalább két egymást követő hétvégén a bevételi toplista első helyén végezni, de ez történt egyebek mellett A galaxis őrzői első részével és a Pókember: Hazatéréssel is, de egyikük sem állt meg 700 millióig. A Hangya és a Darázs szinte biztosan nem jut el idáig, de még így is a stúdió várakozásai felett teljesít.

Nem úgy, mint Dwayne Johnson akciófilmje, a Felhőkarcoló, melytől legalább 30 milliós nyitást várt a Universal, ehhez képest a film 25 millióig jutott a premierjét követő hétvégén. A nemzetközi piacokon azonban hozta a számokat, így összesen már 65 milliót tud felmutatni, ami első blikkre nem hangzik rosszul, de a 125 milliós büdzsé mellett már nem tűnik annyira pozitívank a mérleg. Ezen jövő héten valószínűleg sokat fog változtatni a kínai piac, ahonnan az előzetes becslések szerint jóval az amerikai számokat meghaladó összegekkel számolhat a stúdió.

Öt héttel a bemutatása után először csúszott le a dobogóról A hihetetlen család 2., mely újabb 16 millióval növelte eddig is tetemes, a 850 millió dollárt is meghaladó bevételeit. De nem panaszkodhatnak a Jurassic World: Bukott birodalom alkotói sem az ötödik hely miatt, ugyanis a film az elmúlt egy hónapban 1 milliárdnál is többet kaszált. Jövő héttől minden bizonnyal elbúcsúzhatunk az  Ocean's 8-től, mely hat hete magabiztosan tartotta magát az élemzőnyben, azonban ezen a hétvégén már csak a tizedik helyet tudta megcsípni.

A top10-es listát és a pontos összegeket idelent találjátok.

#10

akció | krimi | thriller

Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott… de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és... több»

$2,910,000    
#9

55 Uncle Drew  (2018)

sportfilm | vígjáték

Dax, miután összes pénzét egy streetball-csapatba ölte, hirtelen elveszti a talajt a lába alól. Kétségbeesésében, hogy megnyerje a versenyt és a pénzes fődíjat, Dax összeáll... több»

$3,225,000    
#8

akció | dráma | krimi

Egy kíméletlen drogháborúban nincsenek szabályok… Miután a mexikói kartellek terjeszkedése egyre nagyobb méreteket ölt az Egyesült Államok területén, Matt Graver (Josh... több»

$3,850,000    
#7

77 Bocs, hogy zavarom  (2018)

fantasy | sci-fi | vígjáték

Egy afroamerikai telemarketinges hatalmas sikereket ér el, miután rájön arra, hogyan is lehet beszélni angolszász akcentussal. több»

$4,258,000    
#6

akció | horror | sci-fi

Minden hagyomány mögött egy forradalom nyugszik. Üdvözlünk a mozgalomban, mely egy egyszerű kísérletnek indult: Az első Irtásban. Hogy a bűnözési rátát egy százalék alá... több»

$9,130,000    
#5

akció | kaland | sci-fi

A filmtörténet egyik legnépszerűbb és legsikeresebb sorozatának új részében visszatérnek a csodák, a kalandok, az izgalmak, a kedvenc szereplők, a már ismert dinoszauruszok –... több»

$15,515,000    
#4

akció | animáció | családi

Mindenki kedvenc szuperhős-családja visszatér A hihetetlen család 2.-ben. Ezúttal Helen kerül középpontba, így Bobra hárul a feladat, hogy Illanával és Vill-lel megoldja otthon... több»

$16,220,000    
#3

67 Felhőkarcoló  (2018)

akció | kaland | thriller

Will Sawyer (Dwayne Johnson), aki egykor az FBI túszmentő osztagát vezette, jelenleg felhőkarcolókra specializálódott biztonsági szakértőként dolgozik. Legújabb megbízása miatt... több»

$25,485,000    
#2

akció | kaland | sci-fi

A Marvel Studios új filmjében az Amerika Kapitány: Polgárháború eseményeit követően Scott Lang kénytelen viselni döntései következményeit szuperhősként és apaként... több»

$28,840,000    
#1

animáció | családi | fantasy

A vámpíroknál nincs ennivalóbb lény. Mavis, Drakula édes kicsi lánya például a vérét adná azért, hogy a szörnyek nyaraltatásáért a szívét is kitevő apja ebéd után... több»

$44,100,000