Ismét hoztunk nektek egy Telekom-filmlistát! Ezúttal a májusban érkező jobbnál-jobb címeket szemlézzük, melyek közt olyan fesztivál kedvenc is helyet kapott, mint a Pamela Anderson nagy visszatéréseként aposztrofált Az utolsó táncosnő!
16 film érkezik (vagy érkezett már meg) a Telekom Filmpremier kínálatába, melyeket, ahogyan már megszokhattátok a korábbiakban, műfajok szerint csoportosítva mutatunk be röviden! Lássuk is, miket érdemes felvenni a listánkra a tavasz utolsó hónapjában!
Animációs alkotások
Május 8-án érkezik meg az Oscar-díjas Miyazaki mester egyik nagy kultikusa, a Kiki - A boszorkányfutár, mely a Ghiblitől megszokott kedves, mély stílusban mesél képességeink határáról, a magunkba vetett hitről és a barátságok erejéről.
Jön a Haláli állatok hajnala, ami egy horror-vígjáték animációs formába öntve David Harbour hangjával, annak a Clive Barkernek a tollából, aki az 1987-es Hellraiser forgatókönyvét is írta!
És itt lesz még nekünk a Szimat naplója, melyben olyan sztárok szólaltatják meg a figurákat, mint a Szemfényvesztőkből is ismert Isla Fisher, vagy egyik kedvenc hobbitunk, Billy Boyd (Pippin)!
Drámák minden mennyiségben
A konyha című, Manhattanben játszódó, amerikai-mexikói-svéd koprodukcióban készült filmben végre viszontláthatjuk Rooney Marat, és elmerülhetünk egy szerelmi történetben, amely taglalja a bevándorlás kérdéseit is.
A Bámulatosak egy újabb francia film a zongora bűvöletében (A zongoratanárnő című szintén remek, tragikus drámára gondolunk), melyben egy ikerpár életét, tanulmányait és karrierútját követhetjük végig.
Barry Levinson rendező (Esőember, Fedőneve: Donnie Brasco) hoz nekünk egy életrajzi drámát Frank Costelloról (akinek a neve ismerősen csenghet Martin Scorsese A tégla című filmje miatt), és a főszerepet még szép, hogy Robert De Niro alakítja!
Az egyik legjobban várt dráma pedig nem más, mint Az utolsó táncosnő, melyben Pamela Anderson olyan lehetőséggel él bravúrosan, amilyen annak idején Mickey Rourke-nak adatott A pankrátorban. Ideje lenne, hogy a filmgyár végre visszaadja ennek a méltatlanul elhanyagolt színésznőnek azt a helyet, amit - most igazán megmutatta -, hogy igenis képes betölteni.
A rémisztő sztorik sem maradhatnak el
Horror és thriller is borzongat majd minket a meleg tavaszi napok alatt! Kapunk egy újabb Hasfelmetsző Jackről szóló sztorit, a Hasfelmetsző Jack titka címűt, és végre elérhetővé válik Nicolas Cage és Nicholas Hoult fergetegesen agyament horror-vígjátéka, a Renfield is, amely végre megadja Drakula sidekickjének méltó helyét.
Az osztrák-német történelmi horror, Az ördög fürdője pedig elkalauzol minket a 18. századi Ausztriába, ahol minden egy gyermekgyilkossággal kezdődik, és kiderül, miért és hogyan kergeti őrületbe a vallás a falusiakat.
Romkomok tavaszra
Ha valamikor, hát tavasszal igazán vágyunk a romantikus történetekre, melyekből kapunk is bőven, hiszen visszatér kedvenc lökött és nagyon angol hősnőnk, Ms. Jones, a ban, a Könyvklub dámái is új kalandra indulnak a Könyvklub: A következő fejezetben, hogy bebizonyítsák, a romantika kortalan, és egy akcióvígjátékba oltott szerelmi történetet is kapunk a friss Oscar-díjas Ke Huy Quan főszereplésével - A szerelem fáj.
Adrenalinsokk
Azok számára, akik egy kis adrenalin löketre vágynak, jó hírünk van, ugyanis befut - pontosabban begurul vagy még inkább száguld - a Telekom felületére a Halálos iramban 10 a Toretto családdal és eszelős, a fizika törvényeit meghazudtoló kalandjaikkal.
Jön még egy dán thriller is és, ahogyan az északi filmektől megszokhattuk, ez is feltolja majd a pulzusunkat! A közkedvelt Q-ügyosztály sorozat legújabb részében visszatér Carl Morck, hogy egy újabb ügyet göngyölítsen fel - a Határtalanul április 30-tól már nézhető is!
És a végére egy 50 km/óra sebességgel "hasító" film maradt, az olasz vígjáték azzal a Stefano Accorsival a főszerepben, akit a Jude Law főszereplésével készül Az ifjú pápa című sorozatban ismerhetett meg jobban a nemzetközi közönség.
Válogassatok listánkból, és ne feledjétek, ha van előfizetésetek a Telekomon, akkor a mafabos adatlapokon elhelyezett Telekom ikonra kattintva már indíthatjátok is a lejátszást a premier napjától kezdődően!
73 Az ördög fürdője (2024)
(13)
dráma | horror | történelmi
Cinego | Telekom FilmPremier
A 18. században járunk, Ausztriában, ahol erdők veszik körül a falvakat. Agnes bevallja, hogy megölt egy gyermeket, és önként feladja magát. Büntetésként kivégzést kér,... több»
Szereplők: Claudia Martini, Maria Hofstätter, Anja Plaschg, David Scheid, Tim Valerian Alberti
76 Szimat naplója (2025)
(3) (7)
akció | animáció | fantasy | kaland | vígjáték
SkyShowtime (2025.09.29.) | Telekom FilmPremier
Amikor egy kutya és egy rendőr együtt sérül meg szolgálat közben, egy úttörő művelet örökre megváltoztatja az életüket, aminek eredményeképpen megszületik Sniffer, a... több»
Szereplők: Isla Fisher, Pete Davidson, Stephen Root, LilRel Howery, Kate Micucci
52 Haláli állatok hajnala (2025)
(3) (2)
akció | animáció | kaland | vígjáték
Telekom FilmPremier
Egy meteor rejtélyes vírust szabadít az állatkert békés lakóira, akik egy éjszaka leforgása alatt sorra változnak át rémületesen cuki zombikká. A vírus ellen harcoló állatok... több»
Szereplők: David Harbour, Scott Thompson, Carolyn Scott, Paul Sun Hyung Lee, Ivan Sherry
70 A konyha (2024)
(2) (7)
dráma | romantikus | thriller
Cinego | Telekom FilmPremier
A dráma egy forgalmas manhattani étteremben játszódik. Ebédidőben eltűnik a pénz a kasszából, mire az összes papírok nélkül dolgozó szakács ellen nyomozás indul, Pedro az... több»
Szereplők: Rooney Mara, Oded Fehr, Raúl Briones, John Pyper-Ferguson, Laura Gómez
55 Halálos iramban 10 (2023)
(16) (7)
akció | kaland | krimi | misztikus | thriller
HBO Max | TV-ben (HBO, csütörtök 01:33)
Számos küldetés után és minden nehézség ellenére Dom Torettónak és családjának sikerült túljárnia az összes eddigi ellenfele eszén, kijátszani minden nehézséget és... több»
Szereplők: Jason Statham, Dwayne Johnson, Charlize Theron, Paul Walker, Helen Mirren
74 Bridget Jones: Bolondulásig (2025)
(13) (6)
dráma | romantikus | vígjáték
Telekom FilmPremier
Bridget Jones végre szerencsés az életben. Van egy remek forgatókönyvírói állása, kis, bár apátlan családja és egy új barátja. Ám hamarosan nem csak az okoz gondot, hogy a... több»
Szereplők: Colin Firth, Emma Thompson, Hugh Grant, Renée Zellweger, Isla Fisher
64 Bámulatosak (2024)
(2) (6)
Cinego | Telekom FilmPremier
A film Claire és Jeanne, zongoraművész ikertestvérek életét mutatja be. A lányok apjuk szigorú irányítása alatt készülnek a rangos Karlsruhe Konzervatóriumba, ahol a hírhedt... több»
Szereplők: Isabelle Carré, Franck Dubosc, Camille Razat, August Wittgenstein, Mélanie Robert
68 Könyvklub: A következő fejezet (2023)
(8) (1)
dráma | romantikus | vígjáték
HBO Max | TV-ben (HBO 3, csütörtök 01:33)
A várva várt folytatásban négy legjobb barátnő úgy dönt, hogy a könyvklubjukkal Olaszországba utaznak egy izgalmas és szórakoztató lányos kirándulásra. Azonban váratlan... több»
Szereplők: Diane Keaton, Jane Fonda, Andy García, Don Johnson, Candice Bergen
56 A szerelem fáj (2025)
(11) (4)
akció | krimi | romantikus | vígjáték
Telekom FilmPremier
Bármennyire is próbálkozol, a múltad elől nem menekülhetsz. A 2025-ös Valentin-napon az Oscar-díjas Ke Huy Quan (Minden, mindenhol, mindenkor, Loki) első főszerepébe lép mint... több»
Szereplők: Sean Astin, Analeigh Tipton, Ke Huy Quan, Ariana DeBose, Rhys Darby
88 Kiki - A boszorkányfutár (1989)
(11) (16)
animáció | családi | dráma | fantasy | kaland
Cinego | Telekom FilmPremier
Kiki, a fiatal boszorkány abba a korba lépett, hogy meg kell kezdenie önálló boszorkány életét, amihez keresnie kell egy olyan közösséget, ahol még nem él másik boszorkány. Az... több»
Szereplők: Kirsten Dunst, Debbie Reynolds, Janeane Garofalo, Matthew Lawrence, Pamela Adlon
58 Alto Knights (2025)
(11) (6)
HBO Max | Telekom FilmPremier | TV-ben (HBO 3, csütörtök 01:33)
A 20. századi alvilágban az olasz-amerikai bűnöző nagyurak, Vito Genovese és Frank Costello irányítják befolyásos családjaikat. 1957-re halálos hatalmi játszma bontakozik ki,... több»
Szereplők: Robert De Niro, Debra Messing, Cosmo Jarvis, Wallace Langham, Louis Mustillo
64 Renfield (2023)
(19) (15)
akció | fantasy | horror | vígjáték
HBO Max | TV-ben (HBO 2, csütörtök 01:33)
Renfield (Nicholas Hoult) a nárcisztikus Drakula (Nicolas Cage) megkínzott segítője. Renfield mindig kénytelen megszerezni gazdája zsákmányát és végrehajtani a parancsát,... több»
Szereplők: Nicolas Cage, Nicholas Hoult, Awkwafina, Ben Schwartz, Shohreh Aghdashloo
64 50 km/óra (2024)
Telekom FilmPremier
Szereplők: Stefano Accorsi, Fabio De Luigi, Alessandro Haber, Elisa Di Eusanio, Simone Baldasseroni
66 Az utolsó táncosnő (2024)
(7) (15)
Telekom FilmPremier | HBO Max
Egy tapasztalt showgirlnek újra kell terveznie az életét, amikor harmincévnyi műsor után hirtelen bezárják a show-ját. több»
Szereplők: Jamie Lee Curtis, Dave Bautista, Pamela Anderson, Jason Schwartzman, Billie Catherine Lourd
42 Hasfelmetsző Jack titka (2021)
(1)
Telekom FilmPremier
Egy nyomozó és egy orvosszakértő egységes erővel azon vannak, hogy feltárjanak egy borzalamas gyilkosságsorozatot a viktoriánus Londonban – ám az egyikük szörnyű titkot rejteget. több»
Szereplők: Jacob Anderton, Chris Bell, Dawn Butler, Jonathan Hansler, Marcus Langford
53 Határtalanul (2024)
(6) (4)
Telekom FilmPremier
Carl Mørck nyomozó egy pillanatnyi bizonytalanságában utasítja Rose-t, a Q osztályon dolgozó fiatalabb kollégáját, hogy válaszoljon egykori kollégája, Christian Habersaat... több»
Szereplők: Ulrich Thomsen, Rasmus Bjerg, Søren Malling, Sofie Torp, Joachim Fjelstrup