TOPLISTA: Ezeket a filmeket ne hagyd ki májusban (2018)

Ismét igen erős mozis hónap elé nézünk. A sikervárományos hollywoodi szuperprodukciók mellett vígjátékok és fesztiválnyertes produkciók is színesítik a palettát.

A mozizás szerelmesei garantáltan nem fognak unatkozni májusban. Érkezik ugyanis a Deadpool 2, önálló filmben mutatkozik be a galaxis legismertebb csempésze, Han Solo, de jön az év horrorjának kikiáltott Hang nélkül Emily Blunt főszereplésével. A vígjátékok kedvelőinek a külföldön már hangos sikert arató Szűzőrség és a Melissa McCarthy nevével fémjelzett A partiállat tűnik ideális választásnak, míg a drámák kedvelői a Cannes-ban díjnyertes Sosem voltál itt ígér emlékezetes filmélményt Joaquin Phoenix-szel a főszerepben. Javier Bardem az ikonikus drogbáró, Escobar szerepét ölti magára, míg Wes Anderson ismét egy motion capture alkotással, a premierje után pillanatok alatt kritikuskedvenccé avanzsált animációs filmmel jelentkezik. Ha már a kritikusoknál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül a hónap legbrutálisabb mozis élményének ígérkező A bosszú mellett sem, mely továbbra is 100 százalékon áll a RottenTomatoes-on. Végül, de nem utolsó sorban Oscar-díjas színésznőkkel ( Diane KeatonJane FondaAndy GarcíaCandice BergenRichard Dreyfuss)  jön a Könyvklub, melyből kiderül, milyen hatást vált ki a hatodik X-en is túllévő barátnőkből A szürke ötven árnyalata elolvasása. És ez még nem minden, ha kíváncsiak vagytok a teljes május premierlistára, kattintsatok ide.

Ti melyik filmet fogjátok megnézni a mozikban ebben a hónapban?   

#10

70 Escobar  (2017)

(29) (6)

akció | dráma | életrajzi | krimi

1983-ban Virginia Vallejo, a szépségéről is híres médiaszereplő, akinek kegyeiért milliomosok versengnek, megismeri Pablo Escobart. Négy évig tartó románcuk egy olyan világba... több»

#9

68 Könyvklub  (2018)

(23) (11)

dráma | romantikus | vígjáték

Mindig van új a nap alatt…még a hatodik X után is. Diane (Diane Keaton), Vivian (Jane Fonda), Sharon (Candice Bergen) és Carol (Mary Steenburgen) egész életükben jó barátnők... több»

#8

57 A bosszú  (2017)

(20) (5)

akció | horror | thriller

TV-ben (Film Mánia, csütörtök 01:33)

Három jómódú családfő a vadászatot választotta a hétköznapi stressz levezetésére. Éves találkozójukra érkeznek a sivatagba, de szokásuktól eltérően egyikük... több»

#7

64 A partiállat  (2018)

(28) (8)

vígjáték

Netflix

Mit tehet az ember, ha hirtelen észreveszi, hogy már nem kamasz? Deanna (Melissa McCarthy) ugyan kicsit nehézkesen törődött bele a megváltoztathatatlanba, de azért tudja a választ:... több»

#6

68 Sosem voltál itt  (2017)

(15) (7)

dráma | krimi | misztikus | thriller

Cinego

Joe háborús veterán, és egykori FBI-ügynök. Karrierje során olyan dolgokat látott és tett, amik lényegében tönkretették az életét. Amikor épp nem az öngyilkosság gondolata... több»

#5

69 Szűzőrség  (2018)

(22) (9)

szatíra | vígjáték

Amikor három szülő rájön, hogy a lányaik paktumot kötöttek, mely szerint el fogják veszteni a szüzességüket az érettségi banketten, titkos, egy éjszakás akciót terveznek a... több»

#4

81 Kutyák szigete  (2018)

(17) (24)

animáció | dráma | fantasy | kaland | sci-fi | vígjáték

Disney+

Miután Megaszaki város összes kutyáját egy szemétlerakóként szolgáló szigetre száműzik, a 12 éves Atari Kobajasi egyedül vág neki az útnak, hogy megtalálja elhurcolt... több»

#3

75 Hang nélkül  (2018)

(84) (36)

dráma | horror | sci-fi

SkyShowtime | TV-ben (AMC, csütörtök 01:33)

Ismert világunkat rejtélyes és vérszomjas idegen lények szállták meg, amelyek a legkisebb neszre is felfigyelnek, így csapva le áldozatukra. Egy leleményes családnak azonban úgy... több»

#2

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Disney+

Szállj fel az Ezeréves Sólyomra és utazz egy messzi-messzi galaxisba egy vadonatúj Star Wars-történetben a galaxis legkedveltebb gazfickójával. Vakmerő alvilági kalandok során... több»

#1

80 Deadpool 2  (2018)

(73) (30)

akció | kaland | sci-fi | vígjáték

HBO Max | Disney+

Wade Wilson, azaz Deadpool túlél egy majdnem végzetes kimenetelű ostoba balesetet, ám az is lehet, hogy az egy előre eltervezett támadás volt. Szerencsétlenségben hősünk... több»