A történetben két nő lélektani játszmáját követhetjük nyomon, akik egyaránt ravaszak, és sorozatosan megpróbálnak túljárni egymás eszén. Noha a film címe az angol eredetiben is rímel a Mi történt Baby Jane-nel? címre (What ever happened to Baby Jane? / What ever happened to Aunt Alice?), és ez valószínűleg nem véletlen - s az sem, hogy ennek a filmnek az a Robert Aldrich volt a producere, aki a Baby Jane-t, illetve a Hush, hush, sweet Charlotte-ot is rendezte -, itt a brutalitás jóval nyersebben és tettekben sokkal nyilvánvalóbban tör a felszínre, a főszereplő sokkal kegyetlenebb, mint az előbb említett filmekben. A nyitó képsor itt is ugyanolyan hatásos, mint az Aldrich-alkotásokban, önmagában véve is sokatmondó pl. az, hogy az özvegy a férje temetésén a virágcsokorból mosolyogva szedegeti ki a kardvirágokat, vagy az, hogy az ügyvéddel beszélve mennyire a pénz körül forognak a gondolatai. A zenei és a képi világ is sokszor nyomasztó, fullasztó, bizsergető, Alice néni megjelenésének zenei motívuma pl. jelzi, hogy itt valami fajsúlyos és borzongató dologra kell készülnünk. Ekkor kezdődik igazán a játszmázás, Alice-ban Claire Marrable emberére talál. Igaz, nem tudjuk, hogy a főhősnő a korábbi alkalmazottait mennyi idő után tette el láb alól, de számomra érdekes volt, hogy Alice-t nem akarja kinyírni már viszonylag rövid idő után. Ennek nyilván dramaturgiai szerepe van, hiszen akkor miről is szólna a film, és ezt azzal indokolják a történetben, hogy Claire (állítólag) végre jól érezte magát valaki társaságában. Ez azért furcsa, mert Claire-nek az emberi oldalát nem igazán látjuk a filmben, csak a pénzéhes, önző, érzéketlen nőt, és véleményem szerint ha mégis volt benne valamiféle emberi érzés, akkor ezzel lehetett volna picit játszani, többet mutatni ebből. Azt viszont elképzelhetőnek tartom, hogy Alice a bátorságával, jellemével kivívhatta Claire tiszteletét, ezért nem fordult az ellene hosszabb ideig. Ami azonban zavarónak és logikátlannak tűnt számomra a filmben, az pl. az volt, hogy az eltűnt házvezetőnőket soha senki nem kereste, és hogy a bankban is megmutatták a fickónak Miss Tinsley bankszámlájának egyenlegét, holott szerintem vadidegennek azért nem szokás megmutatni az ilyesmit. Az is érdekes, hogy Alice honnan tudhatta, hogy Claire ennyi embert eltett láb alól (vagy az is lehet, hogy a játszmázás közepette csak blöffölt, hogy feltáruljanak Claire titkai). Úgy vélem, kicsit lehetett volna rövidebb a film, az eleje számomra némileg döcögősnek tűnt, aztán viszont fokozatosan erősödött a feszültség. A két főszereplőnő a hátán vitte el a filmet, de Alice figurája talán haloványabb volt, míg Claire alakja szó szerint uralta a képernyőt. Geraldine Page alakítása ennek megfelelően felejthetetlen, jól játszotta a mézesmázosnak tűnő, de a valóságban kegyetlen pszichopatát, Ruth Gordon sokszor minimalista eszközökkel dolgozott, de talán a figurája is ilyennek volt megírva, talán nem volt igazán Claire ellenpárja, úgy éreztem, hogy kevesebb lehetőséget nyújtott a színésznőnek a képességei megcsillogtatására (ő egyébként számomra az egyik Columbo-epizódból volt ismerős). Számomra kissé meglepő, hogy többségükben inkább másodvonalbeli, kevésbé ismert/jelentős színészek szerepeltek a filmben, s a híresebbnek tartható Geraldine Page sem sok kiemelkedő minőségű filmben játszott, mégis sikerült egy nyomasztó, a helyenkénti döccenők ellenére is feszültséggel teli produkciót összehozniuk. Viszonylag jónak tartom a végeredményt, a kicsit sutácska részletek ellenére is érdemes lehet egy délutáni mozizás gyanánt megnézni a filmet, Claire-nél pedig nem könnyű gonoszabb, visszataszítóbb nőszemélyt találnunk a filmtörténelemben, a néző egyszerűen csak viszolygást és gyűlöletet tud érezni Geraldine Page alakítása láttán, annyira hitelesen adja vissza a karaktert. Nem éppen könnyed film, annak ellenére sem, hogy nem tocsogunk nyakig a vérben, nem másznak a képünkbe fantázia szülte szörnyek, mégis könnyen elképzelhetőnek tarthatjuk - főleg a mai világban - hogy a Claire-hez hasonló személyek ugyanígy közöttünk járnak, ugyanígy el tudnak rejtőzni egy álarc mögé, és hogy hasonló dolgok akár a valóságban is megtörténhetnek, noha nem ennyire sarkított módon (vagy ki tudja). Talán éppen ezért annyira félelmetes és hatásos a film sok pillanata, s a befejezés ironikussága némi "fellélegzést" hoz(hat) a néző számára.
A történetben két nő lélektani játszmáját követhetjük nyomon, akik egyaránt ravaszak, és sorozatosan megpróbálnak túljárni egymás eszén. Noha a film címe az angol eredetiben is rímel a Mi történt Baby Jane-nel? címre (What ever happened to Baby Jane? / What ever happened to Aunt Alice?), és ez valószínűleg nem véletlen - s az sem, hogy ennek a filmnek az a Robert Aldrich volt a producere, aki a Baby Jane-t, illetve a Hush, hush, sweet Charlotte-ot is rendezte -, itt a brutalitás jóval nyersebben és tettekben sokkal nyilvánvalóbban tör a felszínre, a főszereplő sokkal kegyetlenebb, mint az előbb említett filmekben. A nyitó képsor itt is ugyanolyan hatásos, mint az Aldrich-alkotásokban, önmagában véve is sokatmondó pl. az, hogy az özvegy a férje temetésén a virágcsokorból mosolyogva szedegeti ki a kardvirágokat, vagy az, hogy az ügyvéddel beszélve mennyire a pénz körül forognak a gondolatai. A zenei és a képi világ is sokszor nyomasztó, fullasztó, bizsergető, Alice néni megjelenésének zenei motívuma pl. jelzi, hogy itt valami fajsúlyos és borzongató dologra kell készülnünk. Ekkor kezdődik igazán a játszmázás, Alice-ban Claire Marrable emberére talál. Igaz, nem tudjuk, hogy a főhősnő a korábbi alkalmazottait mennyi idő után tette el láb alól, de számomra érdekes volt, hogy Alice-t nem akarja kinyírni már viszonylag rövid idő után. Ennek nyilván dramaturgiai szerepe van, hiszen akkor miről is szólna a film, és ezt azzal indokolják a történetben, hogy Claire (állítólag) végre jól érezte magát valaki társaságában. Ez azért furcsa, mert Claire-nek az emberi oldalát nem igazán látjuk a filmben, csak a pénzéhes, önző, érzéketlen nőt, és véleményem szerint ha mégis volt benne valamiféle emberi érzés, akkor ezzel lehetett volna picit játszani, többet mutatni ebből. Azt viszont elképzelhetőnek tartom, hogy Alice a bátorságával, jellemével kivívhatta Claire tiszteletét, ezért nem fordult az ellene hosszabb ideig. Ami azonban zavarónak és logikátlannak tűnt számomra a filmben, az pl. az volt, hogy az eltűnt házvezetőnőket soha senki nem kereste, és hogy a bankban is megmutatták a fickónak Miss Tinsley bankszámlájának egyenlegét, holott szerintem vadidegennek azért nem szokás megmutatni az ilyesmit. Az is érdekes, hogy Alice honnan tudhatta, hogy Claire ennyi embert eltett láb alól (vagy az is lehet, hogy a játszmázás közepette csak blöffölt, hogy feltáruljanak Claire titkai). Úgy vélem, kicsit lehetett volna rövidebb a film, az eleje számomra némileg döcögősnek tűnt, aztán viszont fokozatosan erősödött a feszültség. A két főszereplőnő a hátán vitte el a filmet, de Alice figurája talán haloványabb volt, míg Claire alakja szó szerint uralta a képernyőt. Geraldine Page alakítása ennek megfelelően felejthetetlen, jól játszotta a mézesmázosnak tűnő, de a valóságban kegyetlen pszichopatát, Ruth Gordon sokszor minimalista eszközökkel dolgozott, de talán a figurája is ilyennek volt megírva, talán nem volt igazán Claire ellenpárja, úgy éreztem, hogy kevesebb lehetőséget nyújtott a színésznőnek a képességei megcsillogtatására (ő egyébként számomra az egyik Columbo-epizódból volt ismerős). Számomra kissé meglepő, hogy többségükben inkább másodvonalbeli, kevésbé ismert/jelentős színészek szerepeltek a filmben, s a híresebbnek tartható Geraldine Page sem sok kiemelkedő minőségű filmben játszott, mégis sikerült egy nyomasztó, a helyenkénti döccenők ellenére is feszültséggel teli produkciót összehozniuk. Viszonylag jónak tartom a végeredményt, a kicsit sutácska részletek ellenére is érdemes lehet egy délutáni mozizás gyanánt megnézni a filmet, Claire-nél pedig nem könnyű gonoszabb, visszataszítóbb nőszemélyt találnunk a filmtörténelemben, a néző egyszerűen csak viszolygást és gyűlöletet tud érezni Geraldine Page alakítása láttán, annyira hitelesen adja vissza a karaktert. Nem éppen könnyed film, annak ellenére sem, hogy nem tocsogunk nyakig a vérben, nem másznak a képünkbe fantázia szülte szörnyek, mégis könnyen elképzelhetőnek tarthatjuk - főleg a mai világban - hogy a Claire-hez hasonló személyek ugyanígy közöttünk járnak, ugyanígy el tudnak rejtőzni egy álarc mögé, és hogy hasonló dolgok akár a valóságban is megtörténhetnek, noha nem ennyire sarkított módon (vagy ki tudja). Talán éppen ezért annyira félelmetes és hatásos a film sok pillanata, s a befejezés ironikussága némi "fellélegzést" hoz(hat) a néző számára.